Hegedűs D. Géza nem egyszer dolgozott együtt Törőcsik Marival annak ellenére is, hogy sosem voltak ugyanazon színházi társulat tagjai:
„Fantasztikus pálya, fantasztikus élet… A második világháború utáni magyar kultúrtörténet és színháztörténet egyik legfontosabb művésze távozott sajnos közülünk most. Az ő jelenléte attól volt varázslatos és nagy léptékű, hogy bármilyen szerepben is láttuk, filmen vagy színházban, az volt az érzése, élménye az embernek, hogy közülünk van reprezentálva valaki. Minden megnyilvánulásában, mélységében, őszinteségében, humorában, nőiességében, érzékiségében, szépségében, emberi minőségében olyan volt ő, akikkel szeretünk együtt lenni, akik állandóan hordozzák az igazságot. Törőcsik Mari volt maga az igazság a színpadon és filmen is” – összegezte a színésznő pályáját Hegedűs D. Géza a 24.hu-nak.
Kevésszer adatott meg, hogy alkotói munkában együtt lehessek vele, olykor rádióban vagy szinkronban, színházban sajnos nem, de filmen találkoztam vele Kamondi Zoltán utolsó filmjében (Halj már meg! – a szerk.) a mamámat játszotta, ez azt hiszem az utolsóelőtti filmes munkája volt. Jó volt a közelében lenni, sok személyes történettel, gondolattal megajándékozott, meg egyáltalán, láthattam, hogy hogy dolgozik. Már akkor is a kiszolgáltatottja volt az egészségügyi problémáinak, de abban a pillanatban, hogy a kamera elkezdett forogni, és meg kellett elevenednie egy-egy jelenetnek, mintha mi sem történt volna. Ragyogott, sugárzott, varázslatos volt.
Az igazi nagy művész, amilyen Törőcsik Mari is volt, soha nem reked meg valamilyen éppen divatos korszakban, jelenségben. Vannak, akik művészként megtaláltak valamit, egy stílust, és aztán úgy maradtak – de ő nem. És azért nem, mert eredendő emberi és művészi tulajdonsága volt a kíváncsiság és az újra való érzékenység. Sokszor tapasztal az ember a környezetében olyat, hogy valaki elutasít bizonyos újabb művészi jelenségeket, Mari meg pont hogy nem elutasította, hanem oda akart érni, benne akart lenni, ki akarta próbálni, kíváncsi volt rá, mert tudta, hogy egy folyamatban élünk. A színészet lényege reprezentálni azt a pillanatot, amiben éppen vagyunk. És ő a legutolsó leheletéig a legmodernebb és legnyitottabb szellemű művészek közé tartozott, tág szellemi horizonttal, a szabadság, az emberi méltóság és a humanitás hirdetőjeként.
Hegedűs D. Gézához hasonlóan Ónodi Eszter sem volt egy társulatban vele, mégis sokszor találkozott Törőcsik Marival: „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy viszonylag sokszor dolgozhattam vele dacára annak, hogy szerződésben nem voltunk egy színháznál: a Katonában is volt közös produkciónk, a Szegedi Szabadtérin is, filmekben is szerepeltünk együtt, és a Főiskolán is egy szemeszter erejéig Zsámbéki Gábor mellett tanársegédünk volt. Ez főleg abból állt, hogy holtfáradtan bejött az órára, valakit leküldött kávéért, és aztán kifogyhatatlanul mesélt – mi pedig láthattunk egy élő színészlegendát, és halhattuk őt beszélni, nekünk ez volt a legnagyobb ajándék.”
Ónodi Eszter egyik legemlékezetesebb története Törőcsik Mariról, hogy az előrehozott diplomával felérő gesztussal segített a még főiskolás színésznőnek:
Amikor a Szegedi Szabadtérin dolgoztunk együtt, nekem az volt az egyik első munkám, és emlékszem, hogy halálra váltan álltam előtte, és próbáltam mondani neki valamit, magáztam, hogy »művésznő« – és egyszer csak megállt, és azt mondta: »nyugodtan tegezz, neked megengedem«. Az ott nekem felért egy előrehozott színművész-diplomával, hogy Törőcsik Mari megengedte, hogy tegezhessem.
Egy másik emléke pedig a Swing című 2014-es filmhez kötődik, melynek forgatásakor Törőcsik Mari már a nyolcvanhoz közelített, ez azonban mégsem látszott rajta:
Még egy erős emlékem vele: amikor a Swinget forgattuk, mi a stábbal már jó egy hete benne voltunk egy éjszakai forgatássorozatban, tehát eléggé fáradtak voltunk mindannyian. Marinak is volt egy-két forgatási napja, és mivel ő már akkor is túl volt a hetvenen, meg az egészsége megromlásán, féltünk, hogy hogy fogja bírni az éjszakázást. A produkció készült is lakókocsival, meg mindenféle szuper körülményekkel, hátha Mari majd le szeretne pihenni. De mondanom sem kell, már az egész stáb dőlt jobbra-balra a fáradtságtól, a fiatal színészek is, Mari pedig hajnali kettőkor is teljes pörgésben, energikusan, fitten, mindannyiunkat, és a saját korát meghazudtolva vett részt ebben a munkában, és szó nem volt arról, hogy igényelte volna az extra ellátást. Ugyanúgy ült velünk együtt az Astoriánál az utcán három kempingszéken, amíg vártuk, hogy átálljunk egyik helyszínről a másikra, és közben folyamatosan nyomta a történeteket. Persze mi mondtuk, hogy »Mari, nem akarsz esetleg ledőlni?«, mire ő: »Én már túléltem a saját halálomat, egy éjszakai forgatás nem fog kifogni rajtam!«
Nagy Ervin egy évekig futó színdarabban szerepelt együtt Törőcsik Marival, akitől anyai tanácsokat kapott, sőt, úgy érezte, ő az anyakirálynő egyik kedvenc unokája:
Végtelenül szomorú vagyok. A Szent György és a sárkány volt az egyetlen olyan munkám vele, amiben szorosan együtt voltunk, de hála az égnek, éveken keresztül játszottuk ezt a darabot. Ez alatt az idő alatt kialakult egy nagymama-unoka viszony, amit a darabban is alakítottunk. Amit a Facebookon is írtam, hogy elment a harmadik nagymamám, komolyan gondoltam. Volt egy művészetszerető, csodálatos nagymamám, akire nagyon emlékeztetett. Óvó tekintettel kísért – általában a Katona József Színház bemutatóin – és anyai tanácsokkal látott el a következő években. Három-négy éve játszhattuk már A félkegyelműt, amikor bejött a színházba és csak annyit mondott: »Édesem, higgyen már magában, hát beszéljen már a saját hangján«. Ez nagyon mélyre ment, de közben végtelenül jól esett, hogy ennyire figyel rám. Segített rátalálni a saját hangomra. A 75. születésnapján engem is meghívott a Nemzeti Színházba. Olyan volt ez, mint egy ki nem mondott szeretetkör. Ő határozta meg, hogy milyen darabbeli gyerekei, unokái mehetnek el a születésnapjára. Emlékszem, nagyon közel álltam hozzá, és azt éreztem, ez azt jelenti, hogy az anyakirálynő egyik kedvenc unokája vagyok. Nagyon jó érzés volt.
„Ami a Szent György és a sárkány felvételein látszik, életem egyik meghatározó szakmai élménye. Ennyire közel a saját életemhez még nem voltam, mint abban a nexusban, ahol Törőcsik Mari a nagymamámat játszotta. Bármikor találkoztunk, mindig volt néhány kedves szava hozzám. »Nem szabad elhízni, Ervin, az nem létezik, hogy maga elhízzon!« Mindig féltem, amikor összefutottunk, ránéztem a hasamra, hogy rám fog-e szólni” – így Nagy Ervin, akinek a színésznő a súlyfeleslege ügyét is a szívén viselte, de nem ezért gondolja Törőcsik Marit a legnagyobbnak:
A magyar művészet anyakirálynője távozott el ma közülünk. Azt gondolom, hogy nála meghatározóbb, nagyobb volumenű színésznő nem volt az elmúlt száz évben. Szerintem ezt a szakma is így gondolja. Nagyon korán lett nagyon ismert, végigdolgozta a 20. századot a legnagyobb magyar és külföldi alkotókkal. Valahogy minden generáció kíváncsi volt rá, és ő is kíváncsi volt minden generációra. Azt hiszem, ez egy kimondatlan, közös és elfogadott igazság volt, hogy Törőcsik Mari a 20. század legnagyobb magyar színésznője. Nekem mindenképpen az az érzésen támadt, hogy most aztán tényleg vége, már nem lehet majd kihez fordulni. Kicsit elanyátlanodva érzi magát a szakma. Akkor is, ha már nem volt aktív és tudtuk, hogy nagyon beteg, annyira jó lett volna, ha ilyen nagy dolgokban, mint az SZFE például, leszállt volna közénk és elmondta volna, merre van a helyes irány. Ez most már nem fog megtörténni. Egyfajta kulturális aranytartalék volt, jó volt tudni, hogy létezik, hogy köztünk van. Vannak nagyon nagy volumenű és nagy hatású színészek, akikre akkor is jó gondolni, ha már nem visszavonultak, de csendes létezésükkel is a hazai kultúra szilárd gerincét képviselik. Törőcsik Mari egy ilyen igazi talpazata volt a magyar színházi és filmes világnak.
Hozzá hasonlóan Bezerédi Zoltánnak sem csak egy pályatársa volt Törőcsik Mari a sok közül:
Nagyon sokat köszönhetek a Marinak. Annak idején megnézett egy előadásban, a Filmcsillag című operettben, az előadás után pedig beajánlott a férje, Maár Gyula készülő filmjébe. Így kaptam meg Az első kétszáz évem című film főszerepét, amit később további főszerepek követtek Gyula filmjeiben. Tehát a Marinak személyesen is köszönhetem, hogy egyengette kicsit a pályámat
– mondja Bezerédi Zoltán, aki több filmben játszott együtt Törőcsik Marival, de igazán eleven élménye nincs a vele való munkáról, mert kevés közös jelenetük volt. Színpadon egyszer szerepeltek együtt, a Schilling Árpád rendezésében készült Előtte-utána című előadásban a Katona József Színházban. „Én ott is hátul ültem, ő meg elől, így inkább nézőként élvezhettem, ahogy mondja a szöveget” – meséli Bezerédi, aki szerint Törőcsik egészen különleges jelenség volt a színpadon és a filmvásznon egyaránt. A két világ közti átjárás eleinte nem ment zökkenőmentesen:
Először volt filmszínésznő, és nagyon nehezen fogadta be őt a színházi szakma, mert kicsit fönt hordta a hangját és énekelt. Major Tamás volt az, aki elsőként igazán kiállt mellette. Istenítette a Marit, osztotta rá sorban a főszerepeket, és szépen ki is csiszolták egymást. Igazából a Major mellett nőtt nagyon nagy színpadi színésznővé.
Bereményi Géza a 90-es évek elején A turné című filmben rendezhette Törőcsik Marit: „Én már idősebb korában, kiforrott színésznőként, minden tapasztalatával együtt ismertem meg őt. Remek volt vele dolgozni, Olyan volt, akár egy álom-kűr” – mondta a 24.hu-nak telefonon Bereményi Géza, aki a közös munka során csodálta Törőcsik tehetségét és alkalmazkodóképességét, ami szerinte a legnagyobb művészi erény:
Minden helyzetben és minden szerepben nyugodt megjelenéssel és tökéletes érzékkel viselkedett. Tulajdonképpen nem is kellett újravenni vele jeleneteket, vagy ha esetleg mégis, akkor csak a partnerek miatt.
Mészáros Béla Ónodi Eszterhez hasonlóan a Swing című filmben dolgozott együtt Törőcsik Marival, de annak a történetnek, amit kérésünkre róla felidézett, egy másik Törőcsik, Franciska volt a főszereplője Marin kívül:
Magánemberként nem ismertem sajnos, de a Swing forgatásán nagyon kedves és közvetlen volt velem. Emlékszem, egy sokszereplős, nagy jelenetet forgattunk, Törőcsik Franciska is szerepelt benne, akitől megkérdezte, van-e udvarlója. Mindezt úgy, hogy több méterre ültek egymástól, közben vagy ötven ember hallgatta és figyelte őt. Ő meg hangosan kérdezte, Franciska, van udvarlód? Franciska odasomfordált mellé, a fülébe súgta, hogy nincs, mire Törőcsik Mari csak annyit mondott: Hát, legyen! Nagyon vicces volt, nem érdekelte, ki mit szól ehhez. Nagyon megfogott a humora.
Mészáros Bélának pedig pont az tetszett Törőcsik Mariban, hogy magázódott: „Volt egy közös jelenetünk a filmben, végtelenül őszintének és kedvesnek tűnt, illetve a kíváncsisága is nagyon elkapott. Alig ismert, de kérdezgetett, hol dolgozom, végtelenül jószívűnek tűnt. Sok mindent el lehet róla mondani, hogy kedves és alázatos volt, de emellett a humora az, ami nagyon bejött nekem. A stílusa és ahogy megszólított, az is nagyon szimpatikus volt számomra. Nagyon eredetien tudott hozzászólni az emberhez, magázódott – ez is tetszett nagyon –, az a tisztelet, amivel a másik ember irányába volt, nagyon szép volt. Még felém is, aki évtizedekkel fiatalabb, pár éve van még csak a pályán akkor.”
Azt pedig a nyilatkozata mutatja, mekkora megtiszteltetés volt a fiatalabb generációnak, ha netántán Törőcsik Marival szerepelhettek ugyanazon filmben:
Nyilván extra izgalom volt vele dolgozni, extra drukk volt bennem, de aztán láttam, hogy elképesztő közvetlen, barátságos és szeretetteljes, emiatt gyorsan elmúlt ez a szorongás. De amikor először megtudod, hogy »úristen a Törőcsik Marival fogok dolgozni«, csodálatos, el is meséltem rögtön az anyukámnak.
