Kultúra
81 éves Julie Christie, minden idők egyik legsikeresebb brit színésznője
Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Alberto E. Rodriguez / Getty Images
Julie Christie, a hatvanas-hetvenes évek egyik legsikeresebb, legelismertebb brit színésznője 81 éves lett, tavaly pedig lemaradtunk a kerek évfordulóról, ráadásul különböző születési dátumok is keringenek róla, mi most emlékezünk meg róla. Bár Bond-lánynak is kinézték, a sikert 1963-ban A hazudós Billy főszerepe hozta meg számára, két évvel később pedig a Darling című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, de ugyanabban az évben a Doktor Zsivágó (melyben Lara szerepét játszotta) még nagyobb sikernek bizonyult. Christie Amerikában további filmsikerekben játszott (McCabe és Mrs. Miller, Sampon), és olyan filmklasszikusokban is látható, mint a Ne nézz vissza, a 451 Fahrenheit és A közvetítő.
Később egyre többet kampányolt a nukleáris fegyverek és az állatkísérletek ellen, illetve környezetvédelmi ügyekért is, miközben a filmezéssel sem állt le, és még további Oscar-jelöléseket is kapott (Afterglow, 1997, illetve Egyre távolabb, 2006), illetve olyan filmsikerekben is játszott, mint a Trója, a Harry Potter és az azkabani fogoly, és az Én, Pán Péter. Utoljára a Könyvesbolt c. film narrátoraként hallhatta hangját a közönség.
Ajánlott videó
- 22:37 Már az első szabadedzés után két pilótát megbüntettek Mexikóban
- 21:29 Orbán Boszniában italozik
- 21:07 Húsz perc alatt elfelejtette a kapus, hogy csak a tizenhatoson belül védhet
- 21:04 Miért harcolt ’56-ban sok roma a végsőkig a szovjetek ellen?
- 20:45 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.30.
- 20:37 Elfogadták Karácsony javaslatát: regionálisan kiterjesztik a BKK-t
- 20:02 Visszatérhet az Arsenal ellen Szoboszlai Dominik
- 19:37 Banális szerelmi sztori, Bereményi-klasszikusok, családi akció-dráma – 1956 filmeken
- 19:22 Magyar Péter az egyiptomi elnökkel tárgyalt Budapesten, mindketten kiemelték a gazdasági lehetőségeket
- 18:53 Mentő vitte el a Fradi Eb-győztes úszóját az edzésről
- 18:51 Vádat emeltek az ICE-ügynök ellen, aki elgázolt egy mexikói munkást Houstonban
- 18:26 A nők biztonságáért és az Isztambuli egyezmény ratifikálásáért tüntettek a Kossuth téren
- 18:19 Magyar bírók is lesznek a férfi kézivébén
- 18:17 „Ha a Jóisten azt adja", akkor leüli az öt évet Boldog, akit a Fidesz nem tart politikai fogolynak
- 19:00 Ezek a kutyafajták a legintelligensebbek, szinte olvasnak a gondolatainkban
- 12:18 Boldog István volt fideszes képviselőt öt év börtönbüntetésre ítélték
- 11:39 Szexuális visszaélés és gyermekpornográfia miatt fogtak el egy budapesti férfit
- 13:28 Hadházy: Boldog István az „egyik legostobább fideszes exképviselő”
- 18:53 Mentő vitte el a Fradi Eb-győztes úszóját az edzésről
- 17:40 Vida Kamilla: A kormányzásért való harc után megkezdődött a true ellenzéki identitás birtoklásáért is a hosszú háború
- 13:25 Vitézy: Ha kell, egyoldalúan is visszavesszük az autópályákat az MKIF-től
- 18:26 A nők biztonságáért és az Isztambuli egyezmény ratifikálásáért tüntettek a Kossuth téren
- 13:33 „Amint láthatják, Oroszország nyert” – vissza kell venni az orosz válogatottat a hokivébére
- 19:22 Magyar Péter az egyiptomi elnökkel tárgyalt Budapesten, mindketten kiemelték a gazdasági lehetőségeket
- 18:17 „Ha a Jóisten azt adja", akkor leüli az öt évet Boldog, akit a Fidesz nem tart politikai fogolynak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!




