Kultúra

Telex: Már forgatják az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról szóló filmet

A díszlet egy részét már felállították a Szabadság téren.

A Telex szerint elindult a forgatása annak a 800 millió forintból készülő fikciós nagyjátékfilmnek, amely a 2006-os őszi eseményekről szól, és amelyről a 24.hu-n számoltunk be először. A Telexnek az egyik olvasója küldött olyan képeket, amelyeken a Szabadság téren felállított vízágyú és egy kiégett autó látható. Nemrég egy casting cég is keresett a Facebookon 25 évnél idősebb férfi statisztákat. Bár a filmet nem nevezték meg, a hirdetéshez csatolt fotón jobbikos és árpádsávos zászlót tartó tömeg látható.

Lapunkhoz év elején jutott el egy levél, amely szerint a nagy titkolózás övezte filmben „egy ambíciózus, de elnyomott közvéleménykutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak”.

Bár hivatalos információk nincsenek a filmről, de több forrásunk is azt mondta, hogy a filmhez a Megafilm Kft. Tétényi úti székházába hívták castingra. A cég 2021-ben regisztrált egy játékfilmet A hazugság ára címen és a Nemzeti Filmiroda nyilvántartásában a projekt mellett 800 millió forintos filmgyártási költség szerepel, amelynek a törvény szerint 30 százalékát, vagyis 240 millió forintot teheti ki az adókedvezmény formájában kapott támogatás. A nyilvános táblázat alapján a film gyártása már tavaly november óta tart, a forgatás megkezdésére 2021. március 21-ét jelölték meg, a „befejezés dátuma” rubrikában pedig október 23. szerepel.

Kapcsolódó
800 millióból foroghat politikai krimi az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról
Nemzetközi stábot ígérnek, de a filmtervet egyelőre nagy titkolózás övezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik