Kultúra vélemény

Egy halott Debrecenben – Tar Sándor 80 

Oláh Tibor / MTI
Oláh Tibor / MTI
Szerzőnk részint szobrot állítana neki Debrecenben, részint azt írja róla: megvolt az az eleve idegesítő szokása, hogy írásban nem hazudott. Még a szégyenletes ügynöki jelentéseiben is megrendítő annak a magyar realista prózanyelvnek a jelenléte, ami novelláit oly brutálisan erőssé, nyerssé és valóságossá teszi.

vélemény

Előfordulhat, hogy nem lehet bizonyítani egy szexuális bűncselekményt?
Torgyánulunk
Zord idők áldozata
Fico berúgta az ajtót
Még több Kevesebb

Ha megérte volna a nyolcvanat, akkor Tar Sándor örömében és bánatában (egyremegy) berúgott volna, és most nagyon másnapos volna attól a fél liter vodkától, amit egyébként is magába döntött, minden ünneplési indoktól teljesen függetlenül. És kába volna a sok ideggyógyszertől, amit marokszámra szedett, mert hiszen egy nagy magyar író gyógyszerre iszik, persze, mi másra. A pia-gyógyszer kombó hatására gyorsabban beáll a közép-kelet-európai agyhalál,

ez a zsellér-, cseléd- és munkásgenerációk óta elérni vágyott, áldott állapot: ne tudj, ne érezz, ne emlékezz, akkor könnyebben megúszod.

A szóban forgó nagy magyar író a huszadik század második felének egyik legérdesebb és legsúlyosabb irodalmi életművét hagyta ránk, és irodalmi búcsúlevele, ha íródott volna, valahogy így szólna: a kocsmában majd meg kell mondani a haveroknak, hogy Koestlernek volt igaza!

És ha a kocsmában rákérdeznek, hogy ki a túró az a Koestler, akkor őszintén meg kell nekik mondani, hogy ő volt az, aki a nyomorult József Attilát a debreceni Csokonaihoz hasonlította, s megállapította, hogy magyarnak lenni kollektív neurózis. Ebből talán megérti a kocsma népe, hogy nincs más megoldás, mint kérni még egy kört.

Nem találom meglepőnek, hogy Tar Sándornak a helyi hatalom nem állított szobrot Debrecenben, pedig már tizenhat éve, hogy az író meghalt. A nyolcvanadik évforduló jó alkalom lett volna, de hát be kell látni, hogy izé… Egy alkoholista besúgónak állítson szobrot Debrecen városa?!

Így is lehet látni Tart, erkölcsi nullának, aki a saját jóakaróit súgta be – de egy fajsúlyos életmű megítélése kapcsán mindig az a legkönnyebb út, ha a bűnöket olvassák a szerző fejére, ahelyett, hogy a könyveit olvasnák. Meg lehet látni úgy is, hogy az ő egyéni tragédiájában egy romlott korszak pokla sűrűsödött össze kollektív magyar drámává, amelynek egyes szereplőiben mindannyian magunkra ismerhetünk.

A nyilas-szimpatizáns Wass Albertnek, aki Tarhoz képest íróként dilettáns senki volt, van szobra a debreceni Nagyerdőn, Erdélyből hozattak hozzá földet és követ, hogy megfelelően giccses legyen. De Tarnak nincsen, holott díszletet is csak a debreceni Medicor gyárból kellene hozzá keresni, ahol az író melózott. És nem sziklakövekre volna szükség, csak egy fémlemezből tákolt, olcsó öltözőszekrényre a melósok öltözőjéből – de hát hogyan is nézne ki egy egyszerű magyar melós lepukkant öltözőszekrénye a Nagyerdőn?

Ráadásul miről írt ez a Tar nevű melós? Gyerekszegénységről, munkanélküliségről, kettébe tört emberi életekről, kilátástalanságról, nyomorról, igazságtalanságról, a szegények, a prolik és senkik eltaposásáról. A műveiben sehol egy szép magyarságeszme! Sehol egy szép keresztény gondolat! Sehol egy előremutató és pozitív társadalompolitikai üzenet, amit az előremutató és pozitív hipokriták olyannyira szeretnek nálunk, a hazugságok, nagyotmondások és képmutatások országában.

Csak az igazságot nem szeretik itt, Tarnak pedig megvolt az az eleve idegesítő szokása, hogy írásban nem hazudott. Még a szégyenletes ügynöki jelentéseiben is megrendítő annak a magyar realista prózanyelvnek a jelenléte, ami novelláit oly brutálisan erőssé, nyerssé és valóságossá teszi. Ez a novellisztika olyan, mint egy felszámolás alatt álló, lassú elrozsdásodásra ítélt vasgyár – sokszor ez a kép jut eszembe a Tar-szövegvilág legjobb darabjairól.

És ezt hagyta ránk örökül, hogy kezdjünk vele valamit, ezt a durva és nyers vasgyárat, amit egy súlyos és jelentős irodalmi nyelv súlytalan és jelentéktelen alakjai tartanak egybe: a kollektív neurózis népe, mai magyarok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik