Magyarul is megjelent Jessikka Aro finn újságíró Putyin trolljai című könyve, melyben részletesen leírja, milyen következményei lettek annak, hogy 2014-ben az elsők között számolt be az orosz információs hadviselésben bevetett Kreml-párti trollokról, és az általuk végzett dezinformációs tevékenységről a közösségi médiában. Aro rövidesen a saját bőrén is megtapasztalta ezeknek az orosz műveleteknek a hatékonyságát, és évekig zaklatások, fenyegetések céltáblája lett, egy időre még külföldre is menekült üldözői elől:
Két és fél éve profi fenyegetések és mocskolódó cikkek céltáblája voltam. Az internet álhírportáljaiból áradó agymosás még a régi barátaimat is ellenségeimmé tette. Névtelenül posztolt sztorikkal próbáltak bűnözőnek, hazugnak és elmebetegnek beállítani. Ismeretlenek mindenféle módszereket ajánlgattak, hogyan legyek öngyilkos. Amikor csak bekapcsoltam a számítógépet, vagy elővettem a telefonomat, futószalagon érkeztek a halálommal kapcsolatos fantáziadús elképzelések. A pszichológiai támadások a Kreml propagandagyárának konstruktőreire utaltak. Féltem, hogy mindez bármely pillanatban átfröccsenhet az internetről a fizikai valóságba
– írta a könyvében.
Bár fő zaklatóit a finn bíróság végül elítélte, Aro a mai napig nem lélegezhet fel, de ez sem tántorította el attól, hogy a téma egyik nemzetközileg is elismert szakértője legyen. A könyvében további nyolc, ugyancsak az orosz trollok és propagandaoldalak célkeresztjébe kerülő ember történetét is megismerjük, a volt budapesti litván nagykövetétől kezdve a Putyinnal tengelyt akasztó amerikai üzletemberéig. Jessikka Aróval most a könyv megjelenése apropóján beszélgettünk.
Miért lett önből az orosz infoháború egyik fő célpontja Finnországban?
Az egész azzal az anyaggal kezdődött, amit 2014 szeptemberében készítettem a munkahelyemen, a finn közmédiában a szentpétervári trollgyárról, melyben orosz fiatalok azért kaptak fizetést, hogy Putyin politikáját népszerűsítsék a közösségi médiában, kommentekben és blogokon. Ez akkor egy teljesen új jelenség volt, az információs hadviselés vadonatúj formája, engem pedig érdekelt, hogyan működik ez a propaganda, és hogyan befolyásolja az egyes embereket. Ezért a finn közvéleményt is arra kértem, hogy vegyen részt ebben a nyomozásban, másrészt bátorítottam az embereket, hogy vitassák meg ezt az akkor újdonságszámba menő fejleményt a Twitteren és más hasonló fórumokon. Hát ezért lettem én az oroszpárti trollok, propagandisták, zaklatók és bűnözők célpontja.
Volt-e olyan pont, amikor komolyan fontolóra vette, hogy leáll az orosz trollokról írott cikkekkel?
Be kell valljam, néha elgondolkodtam azon, hogy nem kellene-e valami biztonságosabb munkát választanom, de utána mindig arra jutottam: szeretem az újságírást, ez a szenvedélyem, ezt is tanultam.
Éltem korábban Oroszországban, érdekelt az orosz politika, és a szabad világban igenis megengedhetem magamnak, hogy én döntsem el, mivel akarok foglalkozni, ne pedig a zaklatóim. Mindig is a közvéleményt akartam szolgálni, mert a közvéleménynek joga van az információhoz, anélkül, hogy bárki beavatkozna ebbe, ezért azt gondoltam, ha én most az ellenem indított kampány miatt leállnék, annak a közvélemény tájékozódáshoz fűződő joga látná a kárát. Tudatosítottam magamban, hogy ezek a trollok és zaklatók azért akarnak megfélemlíteni és állandó nyomás alá helyezni, hogy ne folytassam a nyomozást. És akkor arra jutottam, hogy ez sima szakmai ügy: az enyém, hogy információt szerezzek, az övék pedig az, hogy zaklassanak és egyéb bűncselekményeket kövessenek el. Ez tehát nem az én személyes ügyem. Mindegyikünk végzi a dolgát, és talán képesek leszünk egymás mellett létezni. Továbbá bíztam a finn rendőrségben és az igazságszolgáltatásban, hogy megteszik, amit tudnak, hogy megvédjenek engem, újságíróként és magánemberként.
Az önt zaklató finn trollok közül van, akiről sokan tudni vélik, hogy orosz ügynök, egyikükről azt írta, hogy amolyan futóbolondnak tartják Finnországban. Ő, Johan Bäckman ráadásul hajmeresztő elméleteket terjeszt arról, hogy például a finn-szovjet háborúban a finnek voltak az agresszorok és egy finnugor szuperbirodalmat vizionáltak az Urálig. Hogy lehet, hogy ennek ellenére is komolyan veszi a finn közvélemény egy része?
Bäckman már egy évtizede befolyásolja a finn társadalom egy részét, és kiépítette a saját közösségét és hálózatát. Eleinte komoly akadémikusnak tartották, rangos egyetemen doktorált, három különböző egyetemen lett docens, szóval többekkel is elhitette, hogy ő hiteles Oroszország-szakértő és kriminálszociológus is. Más kérdés, hogy ma már csak a közvélemény kis része tartja őt hitelesnek, és most, hogy elindította a saját YouTube-csatornáját, amin összeesküvés-elméleteket terjeszt a koronavírusról és a QAnonról, ezek a videók sem túl népszerűek. Nemzetközileg azonban jóval elismertebb, különösen Oroszországban, ahol hiteles szakértőnek tartják és rendszeresen szerepel is a médiában. Sőt, rendszeresen utazik is, egy orosz küldöttség részeként például Szíriában is járt korábban.
Mennyit változott a helyzet Finnországban azóta, hogy 2014-ben téma lett az orosz információs hadviselés és online propaganda?
Úgy látom, hogy a finn társadalom nagyon aktívan tett az orosz információs hadviselés felismerése és ellensúlyozása érdekében. A finn miniszterelnöki hivatal már 2014-től képzéseket indított a munkatársainak erről, a következő évben pedig a köztársasági elnök, Sauli Niinistö nyilvánosan beszélt a jelenségről, és bölcsen azt mondta, ebben a háborúban minden állampolgár az ország védelmezője, és mindenkinek, aki használja a közösségi médiát, tisztában kell lennie a helyzettel. A finn hadsereg is évek óta foglalkozik a témával, jó könyvek jelentek meg róla, és a civil társadalomból is indultak érdekes kampányok, sőt, a finn kormány is indított programot iskolásoknak az álhírek és trollok kiszűrésére. Ez nagyon is élénk téma évek óta.
A hidegháború idején Finnország meglehetősen speciális kapcsolatot épített ki a Szovjetunióval, a pozitív semlegességgel járó finlandizáció fogalom is lett. Most hogy tekintenek a finnek Oroszországra?
Erről különböző felmérésekre lehet hagyatkozni. Például a 2018-as helsinki Putyin-Trump csúcstalálkozó idején készült egy közvélemény-kutatás, mely alapján meglepő módon az jött ki, hogy a többségnek rosszabb véleménye volt Donald Trumpról, mint Vlagyimir Putyinról. A régóta meglévő kereskedelmi kapcsolatok miatt sokan kevésbé kritikusak Oroszországgal szemben, sőt, vannak, akik Putyin idelátogatásakor kimentek az utcára üdvözölni őt, de azt is el kell mondani, hogy a csúcs idején több nagy tüntetés is volt Putyin emberi jogi politikája ellen, és a sajtó egy óriásplakát-kampányt is indított, melynek keretében a repülőtértől a belvárosig vezető úton plakátok szólították fel Putyint a sajtószabadság és egyéb értékek tiszteletben tartására.
A könyvében részletesen leírja, hogyan ment neki egy nagy svéd napilap, az Aftonbladet egy svéd kutatónak, Martin Kraghnak, miután az tanulmányt szentelt az oroszok svédországi információs háborújának. Nincs arra bizonyíték, hogy például e cikkek mögött is orosz ügynökök lennének, de elméletileg elképzelhető, hogy nyugati országokban tekintélyes helyekre is eljutnak Putyin emberei?
Ebben a konkrét esetben lehetetlenség kideríteni az igazat, akárcsak a Kreml legtöbb hasonló műveleténél, mivel annyiféle szinten és fronton támadnak, hogy elrejtik a nyomokat, amelyek a Kreml közvetlen irányítására utalnának. Már a trollgyár után nyomozva is tisztában voltam vele, hogy nem fogok olyan dokumentumot találni, amelyből feketén-fehéren kiderülne, hogy az orosz titkosszolgálatoktól kapják az instrukciókat.
A trollgyár ránézésre egy független cég, amely történetesen az orosz külpolitikai érdekeknek megfelelően cselekszik, ahogyan számos külföldön működő orosz proxy művelet esetében látjuk.
Ami az Aftonbladet esetét illeti, összehasonlítottam a lapban megjelent narratívákat és vádaskodásokat az orosz állami médiumokéval, és tökéletesen egyezőnek találtam őket. Az is feltűnt, hogy a Martin Kragh-gal szembeni vádak először az RT (Russia Today) állami finanszírozású hírcsatornában hangzottak el, más nyelven, majd később ezek köszöntek vissza az Aftonbladet svéd nyelvű cikkeiből is. Ez egy nagyon elterjedt technika, és az orosz állam ezért tartja fenn az RT-t, a Sputnikot és egyéb hasonló hírforrásokat, hogy befolyásolják a független nyugati médiát. Ennyit lehet az Aftonbladet esetéről leírni, olyat viszont biztonsággal nem lehet kijelenteni, hogy a lapban bárki is az oroszoknak dolgozna, mert ez rágalmazás volna. De most, hogy ezt végiggondolom, az Aftonbladetben megjelentek egy olyan szabadúszó szerző írásai is Martin Kraghról, aki dolgozott és adott interjúkat az RT-nek is, tehát ez egy lehetséges kapcsolódási pont. Ez egyébként nem ritka a nyugati médiában, hogy néha a cikkek minőségi ellenőrzése nem működik megfelelően, és ilyenkor hatékonyak lehetnek a kampányok.
Csak Oroszország él ilyen információs hadviseléses eszközökkel, mint a trollgyár és a többi, oroszoknak tulajdonított módszer?
Ezt a kérdést én is feltettem, amikor annak idején először találkoztam ezzel a jelenséggel. Az általam kérdezett nemzetközi szakértők akkor azt mondták, nemcsak Oroszország használja, de messze ők a legagresszívabbak. De meg kell jegyezni, hogy Izrael is gyakran indít véleménybefolyásolási műveleteket: itt Finnországban is előfordul, ha újságíróként az izraeli-palesztin helyzetről írunk, hogy utána a postafiókunkat elárasztják a visszajelzések, ami szintén profin szervezettnek tűnik, de össze sem lehet hasonlítani egy orosz trollakcióval. Kína is nagyon aktív természetesen, amiben segíti a politika szolgálatába állított sajtó és a cenzúra. Meg kell még említeni, anélkül, hogy összehasonlítanám őket, de vizsgáltam korábban azt is, ahogy a dzsihadisták használták a közösségi médiát, legyen szó toborzásról vagy propagandáról, ezek elég hasonló módszerek, még ha nem is lehet ezeket a terroristákat egy lapon emlegetni az orosz trollokkal. A dzsihadisták nyilván sokkal erőszakosabbak, de ők is használják ezeket a módszereket a csatornáikon, és terjesztik a dezinformációt.
Nemzetközileg mennyivel felkészültebb a világ az orosz fenyegetéssel szemben, mint az ukrajnai háború idején volt hét éve?
Pont nemrég jöttek hírek arról, hogy a tavalyi amerikai választásokat is megpróbálták befolyásolni orosz részről. Mostanra legalább már van egy nemzetközi konszenzus abban, hogy Oroszország információs hadviselési eszközök alkalmazásával igyekszik befolyásolni más államokban rendezett választásokat, a demokráciát, a sajtót, a diplomáciát és a nemzetközi politikát is. Ennek ellenére még mindig nem kutatják eléggé, pontosan mivel járnak az egyes nyugat-európai állampolgárok számára ezek a beavatkozási kísérletek. Én évek óta szorgalmazok egy mélyreható, általános vizsgálatot a jelenleg is tartó orosz befolyásolási, pszichológiai-információs műveletekről, mert ez szükséges ahhoz, hogy tudjuk, hogyan védjük meg magunkat. Jelenleg ugyanis általában évekkel azután vizsgálják csak ki ezeket, miután azok már megtörténtek. Például a 2016-os amerikai választások befolyásolását megcélzó művelet hosszú hónapokon át zajlott több szinten is, csak a Facebookon 126 millió amerikai szavazót értek el, ám minderről az amerikai közvélemény csak a választások után szerzett tudomást, jóval azután, hogy ezek a műveletek már kifejtették a hatásukat. Pedig fontos lenne, hogy az emberek tudjanak róla, hogy őket kik és hogyan akarják éppen befolyásolni, a hatóságok pedig figyelmeztessék őket időben. Szintén régóta sürgetem azt is, hogy a nagy tech vállalatok, így a Facebook és a Twitter is elszámoltathatóak legyenek, sőt, ők maguk is figyelmeztessenek az ilyen lehetséges veszélyekre. Vagyis összességében a kormányoknak több forrást kéne fordítaniuk e műveletek vizsgálatára és kivédésére, hogy ne csak az utólagos károkat tudják felmérni.
Ha már a nagy tech cégeket említi, a könyvében is visszatérő motívum, hogy nem tesznek eleget az információs hadviselés ellen. A Capitolium ostroma utáni szigorítások ön szerint már lépések a jó irányban?
Ezek nagyon kis lépések és megkésettek is. De meg kell jegyeznem azt is, hogy bármilyen kis lépést értékelni kell ezektől a közösségi médiacégektől, mert óriási problémát jelent nekik ez. Viszont mi, felhasználók is több védelmet kellene, hogy kapjunk, mert a közösségi médiában korántsem csak dezinformációt és összeesküvés-elméleteket terjesztenek, hanem konkrétan bűncselekményeket követnek el egyes emberekkel szemben: zaklatások, rágalmazások, fenyegetések útján. Szóval mi lenne, ha ezek a cégek tényleg megvédenék a felhasználóikat ezektől?
A könyve 2020 nyarán ér véget, azzal, hogy ugyan elítélték a zaklatóit, továbbra is folytatódnak a támadások ön ellen. Azóta történt bármi az ügyében?
Például távolságtartási végzést kellett kérjek a zaklatóimmal szemben a közösségi médiában, de ez egyelőre nem valósult meg, mert a finn igazságszolgáltatás csak a tényleges, fizikai világnak megfelelő szabályozást érti, a virtuális világbelit nem. Ezért szeretnék most lobbizni, hogy hatékonyabb szabályrendszer védjen ne csak engem és az információkat kereső újságírókat, hanem mindenkit. Annak pedig nagyon örülök, hogy a könyvem vitaindítóként szolgált, és lehet, hogy ez valamikor változásokhoz vezet majd. Az ott bemutatott, bátor emberek példája pedig remélhetőleg arra sarkallja majd a kormányokat, hogy jobban védjék majd a polgáraikat és a nemzetbiztonságukat. Azt is remélem, hogy a Kreml egyszer majd elszámoltatható lesz ezekért a bűncselekményekért és a választásokba való beavatkozásokért.
