Kultúra

Ben Affleck már a zuhany alatt sört bont, mégis jár neki a megváltás

Warner Bros.- BRON Studios - Jen / Collection Christophel via AFP
Warner Bros.- BRON Studios - Jen / Collection Christophel via AFP
A koronavírus-járvány miatt mindössze két hetet kapott az amerikai mozikban A visszaút, pedig ez Ben Affleck nagy kísérlete a színészi visszatérésre. Alkoholbeteg kosárlabdaedzőként leplezetlenül saját függőségéről vall. Egy ilyen történetben nehéz kimatekozni, mi az, ami eléggé hollywoodi, és mi az, ami már túlságosan is az. A szebb napokat látott színészt viszont a férfikönnyek avatott szakértői segítik.

Ha egy film főhőse már az első percekben sört bont a reggeli zuhany alatt, valószínű, hogy komoly, vallomásos erejű színészi alakítás következik. Ha ezt a főhőst Ben Affleck játssza, sejtésünk bizonyossággá válik.

Affleck egyike azon hollywoodi sztároknak, akik az utóbbi években többé-kevésbé nyíltan beszéltek alkoholproblémáikról és más függőségeikről. Rajta kívül Brad Pitt, Jamie Lee Curtis, Anthony Hopkins és Demi Lovato nyilatkozatai is sokat segítettek az addikciók körüli társadalmi párbeszédben, de mostanában csak Affleck kapott olyan filmszerepet, ami ennyire egyértelműen összekapcsolódna saját életproblémáival.

Szisszen a zuhany alatti sör, és miközben Jack Cunningham, a lecsúszott építőipari munkás mohón felhörpinti, máris Ben Affleck múltjában és lelkében vájkálunk.

Warner Bros.- BRON Studios – Jen / Collection Christophel via AFP

Mostanában valóban több szó esik Hollywoodban az alkoholizmusról, amely mindig is rengeteg szórakoztatóipari szereplőt érintett, de ez nem jelenti azt, hogy a filmesek ne foglalkoztak volna már korábban is a problémával. Hiába piálnak folyamatosan a régi filmekben – Humphrey Bogartról nehéz olyan jelenetfotót találni, ahol ne lenne a kezében viszkispohár –, Hollywood klasszikus korszakában különféle cenzurális megkötések miatt rendszerint csak célozgatni lehetett rá, hogy rossz vége lehet annak, ha az ember sokat rövidezik. Ritkaságszámba ment az olyan film, mint a Billy Wilder rendezte Férfiszenvedély, amely nyíltan és nevelő célzattal tárgyalta az alkoholizmus témáját.

Hogy ez a megközelítés elfogadhatóvá váljon, két tendenciának kellett megerősödnie: a film noir műfajának és a „problémafilmek” csoportjának. Utóbbiak kifejezetten aktuális társadalmi-közéleti kérdéseket dolgoztak fel, az alkoholizmus mellett a kábítószer-függőséget (Az aranykezű férfi) vagy a szakszervezeti küzdelmeket (A rakparton). A hatvanas évektől kezdve az alkoholizmus, ha nem is gyakran, de rendszeresen bekerülhetett a hollywoodi műfajfilm témái közé, és általában a férfimelodráma műfajával kapcsolódott össze. Nehéz természetű férfiak függőségtörténeteit láthattuk, szakáll mögé rejtett érzelmi hullámveréssel, visszafojtott, nagy ritkán szabadjára engedett férfikönnyekkel.

E műfajban és hangnemben marad Gavin O’Connor is, A visszaút rendezője. Ő egyszer már szolid sikert aratott Affleckkel közösen a címéhez képest valószínűtlenül akciódús A könyvelővel, de A visszaút történetéhez és hangütéséhez közelebb áll O’Connor egyik korábbi filmje, a Warrior – A végső menet. A Warrior egyike annak a két hollywoodi sportmelodrámának a 2010-es évekből, amelyre jó szívvel emlékszünk (a másik a David O. Russell-féle A harcos): kemény volt, karcos és megfelelően kíméletlen a saját hőseivel. Rémlik, Joel Edgerton péppé verte benne a testvérét játszó Tom Hardyt, miközben iszákos apjuk, Nick Nolte bevérzett szemmel, felpüffedt fejjel nézte őket. Ezt nevezhetjük férfias szórakozásnak.

Warner Bros.- BRON Studios – Jen / Collection Christophel via AFP

A visszaút ennél azért édeskésebb, konvencionálisabb. A napi harminc sört elfogyasztó Jack Cunningham váratlan megkeresést kap régi gimnáziumából, ahol a kosárcsapatot kellene edzenie. Szedett-vedett társaság, köztük egy-két tehetségesebb gyerek, de évek óta a közelében sem voltak a rájátszásnak. Mint kiderül, Jack a maga idejében nagy kosártehetség és –ígéret volt, de látjuk, mi lett belőle.

Vajon megrázza magát, és épkézláb csapatot farag a bénákból? Vajon eközben ő is elindul a testi és lelki értelemben vett megtisztulás rögös útján? Vajon?

A hasonló hollywoodi filmekben többnyire az a kérdés, hány hétköznapi, realisztikus pillanat jut a megváltástörténetbe, maradnak-e begyógyítatlan sebek a hősök lelkében. Az alkoholizmus kilépés az élet normális medréből, nem pedig maga a norma, mint egy Szomjas György-filmben. Sejthető, hogy Cunninghamnek is konkrét oka van rá, hogy miért nyúlt az italhoz, az viszont már a film néhány elegáns megoldásának egyike, hogy erre a magyarázatra viszonylag későn jövünk rá. Ugyancsak valószínűnek tűnik, hogy a kosárcsapat jobban fog játszani a film végére, mint ahogy az elején, ellenben túlzásnak tűnne, ha rögtön meg is nyernék a bajnokságot. Mi az, ami épp eléggé hollywoodi, és mi, ami már túlságosan is az? O’Connor és forgatókönyvírója, Brad Ingelsby érezhetően sokat bíbelődtek a helyes arányok kimatekozásával, de korábban mindketten rászolgáltak a bizalmunkra – Ingelsby A harag tüze thrillerével bizonyította, hogy a szűkszavú, marcona, ön- és közveszélyes férfiemberek bölcs ismerője.

Attól tehát nem kell tartanunk, hogy A visszaút végképp belecsöpögne a totális happy endbe. Ám a néminemű távolságtartás, az élet- és piaszag legfőbb letéteményesei nem O’Connor vagy Ingelsby, hanem Ben Affleck, aki manírok nélkül, minden értelemben súlyosan játszik. Nemcsak akkor bújik elő Cunningham favágóingéből, amikor iszik, hanem akkor is, amikor, hangjában őszinte megbánással, bocsánatot kér a volt feleségétől – a jelenetet elég könnyű a Jennifer Garnertől való, elhúzódó válásához fűzött kommentárként értelmezni.

Warner Bros.- BRON Studios – Jen / Collection Christophel via AFP

Affleck az utóbbi években sem a magánéletében, sem alkotóként nem találta magát. Eddigi legutolsó, rendezőként jegyzett filmje, Az éjszaka törvénye sajnos félresikerült (és meg is bukott), színészként pedig az utóbbi években azzal vétette észre magát, hogy látványosan rosszul érezte magát Batman szerepében. Mi is reméljük, ő is reméli, hogy A visszaút azt ígéri neki, ami a címe. A meccs még nem dőlt el, mert a film tavaly csak két hetet kapott az amerikai mozikban, mielőtt azok a koronavírus-járvány első hullámában bezártak volna. Affleck következő filmjei fogják eldönteni, megmarad-e a hollywoodi élvonalban, de A visszaút alapján ismét kiérdemli a rokonszenvünket. Tehetséges színész, aki mer gyengének tűnni.

Nem Afflecken múlik, hogy A visszaút végül nem emelkedik ki sem a megváltásról szóló férfimelodrámák, sem az azokkal egyébként rendszeresen összeérő sportdrámák középmezőnyéből. Cunningham útja túlságosan tankönyvi módon tartalmazza az alkoholbetegségből való kilábalás, a visszacsúszás, majd az ismételt kilábalás fordulatait. Formai szempontból pedig a túlhasznált kísérőzene hatástalanítja a Warriort vagy Aronofsky A pankrátorát idéző, kézi kamerás, enyhén zilált és nyers képeket. Ha jelentőségteljes nézés következik, ha a főhős a sörébe vagy a múltjába réved, máris beúszik a zongora. Mintha O’Connor mégsem bízott volna eléggé Affleckben, hogy képes súlyossá és hitelessé tenni a pillanatot. Pedig képes rá: efféle mankók nélkül is végig tudta volna kalauzolni közönségét A visszaúton.

A visszaút (The Way Back), 2020, 108 perc. 24.hu értékelés: 6/10. Március 27-től elérhető az HBO Gón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik