Kultúra

Sharon Stone-t és húgát gyerekkorukban zaklatta a nagyapjuk

Michael Tran / AFP
Michael Tran / AFP

Sharon Stone és húga, Kelly gyerekek voltak még, amikor szexuálisan zaklatta őket az egyik nagyapjuk. Erről The Beauty of Living Twice (A második élet szépsége) című, friss önéletrajzi könyvében ír először a színésznő. A New York Times interjújában azt mondta, a húgával közösen döntötték el, hogy erről az emlékről is beszámol a könyvben. Ezután közölték a döntésüket az anyjukkal, aki eleinte igyekezett lebeszélni Stone-t arról, hogy írjon a zaklatásról. Végül Kelly győzte meg Dorothy Stone-t, hogy a történteket érdemes a nyilvánosság elé tárni.

A könyv címe egyébként Sharon Stone 2001-es sztrókjára utal. A színésznő azt állítja, halálközeli élménye volt akkor, és megjelent előtte 30 éve halott nagyanyja. A nagymama szelleme annyit mondott neki, hogy ne mozdítsa meg a fejét.

Stone arról is beszél az interjúban, hogy már nincsenek ügynökei és menedzsmentje, mindössze egy sajtósa. Csak olyan rendezőkkel szeretne forgatni, akik kifejezetten vele szeretnének dolgozni. Ezek az alkotók nagy stáb nélkül is elérik őt, mondta, például az Instagramon, ahol nagyon aktív.

Kapcsolódó
Sharon Stone szerint átverték az Elemi ösztön villantásának felvétele előtt
Amikor megkérték, hogy vegye le a bugyiját, azt mondták neki: a felvételen nem fog látszódni a dolog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik