Elárverezi Game Changer című festményét Banksy, az abból befolyt összeggel pedig a brit egészségügyet támogatja, írja BBC. A művész azt reméli, hogy több mint 3 millió (kb. 1,3 milliárd forint) fontot sikerül összegyűjteni az Országos Egészségügyi Szolgálat számára, így kifejezve tiszteletét a dolgozóknak.
A Game Changer a koronavírus-járvány első hulláma alatt jelent meg a Southamptoni General Kórház sürgősségi osztályának egyik falán. A festményen egy szuperhősökkel játszó kisfiú látható, aki kezében nem Batman-és Superman figurákat tart (mert azok a szemetesben hevernek), hanem egy ápoló-figurát. A kép mellett Banksy egy levelet is küldött a dolgozóknak, melyben megköszönte azok munkáját és reményét fejezte ki, hogy a fekete-fehér festmény egy kicsit felderíti a helyet, ahová került.
A kép ára az előzetes becslések szerint 2,5 és 3,5 millió font (1-1,5 milliárd forint) között mozog. Az árverés után a kép reprodukciója kerülne vissza a kórház falára. A Christie’s aukciósház árverését március 23-án tartják Londonban.