Egy családtag elvesztése általában az egyik legnagyobb trauma. A gyógyulási folyamat fontos részét képezi a gyász és a feldolgozás, mely mindenkinél különböző hosszúságú időszakot jelent. Nem mindegy az sem, miként veszítettük el a hozzátartozónkat, az is befolyásolhatja a gyászt és annak időtartamát. A gyilkosság következtében elhunyt áldozatok családtagjainál például a gyász folyamata sokszorosan kitolódhat. A szeretteiket elvesztők újra és újra keresik a miérteket, racionalizálni próbálják a tragédiát, hogy értelmet adjanak a történteknek.
John Webster Szemtől szemben című filmje néhány, gyermeküket vagy testvérüket gyilkosság miatt elvesztő családtag feldolgozási történetét mutatja be egy Finnországban gyakran használt módszer segítségével. Az úgynevezett helyreállító párbeszéd a trauma feloldása és a gyászfolyamat megkezdése érdekében szemtől szembe állítja a hozzátartozókat a gyilkosokkal. A sokak szemében esetleg visszatetszőnek tűnő módszer során pszichológusok segítik egyfajta mediátorként a két fél találkozását és diskurzusát. Míg az eljárás az elítéltnek segíthet megérteni a gyilkosság következményeit, addig az áldozat hozzátartozóiban csökkentheti a trauma mértékét. A Szemtől szemben azt a kérdést járja körül többek között,
A resztoratív igazságszolgáltatási programot a finnországi Kylmäkoskiban levő börtön vezette be elsőként. A helyreállító találkozó, természetesen, szigorú keretek közt zajlik. Az elítélt és az áldozat hozzátartozója közötti találkozó – melynek elsődleges célja az áldozatok gyógyulása – csak akkor jön létre, ha az elkövető megbánta a bűnét. A találkozót mindkét fél részéről egy előkészítés előzi meg, melynek során a felekkel külön-külön is többször beszél egy pszichológus. A helyreállító igazságszolgáltatás során az áldozatot és az elítéltet is egyaránt segítik abban, hogy újra megtalálják a helyüket az életben, valamint az elkövető a folyamat eredményeként többé ne akarjon kárt okozni másoknak.
A Szemtől szemben több, szerettüket elvesztő családtag történetén keresztül követi végig a helyreállító program és a gyászfeldolgozás menetét. Mindannyian máshol tartanak a feldolgozásban, de egy ponton nyitottá váltak arra, hogy részt vegyenek a helyreállító programban.
A 21 éves Piát a barátja, Jari ölte meg egy házibuliban 2006-ban. Miután a fiút megvádolta a házigazda, hogy ellopott egy üveg vodkát és megütötte, az italt megtalálták Pia táskájában. Jari ezt követően leöntötte benzinnel Piát, majd felgyújtotta. A lány több hetes kórházi kezelés után belehalt a sérüléseibe. Jari börtönbüntetése tizenegyedik évében jelentkezett a helyreállító párbeszéd programba, mert nem volt képes szembenézni tettével. Addig nem sokat beszélt a bűncselekményről, még mindig fájó pont volt számára, próbálta kerülni a témát. Ez alatt az idő alatt a vallás felé fordult, elmondása szerint az volt az egyetlen dolog, melynek segítségével képes volt megbirkózni a történtekkel.
A leggyakoribb kérdés az ilyen üléseken, hogy miért kellett megtörténnie a dolognak. Pia anyja a gyilkosság okát szeretné megtudni, valamilyen más okot azon kívül, hogy szerinte Jari gyűlölte a lányát.
Nem tudom, hogy így volt-e. Gondolom, hogy a gyűlölet volt az oka. Mi más? A gyűlölet késztet emberölésre.
Ville 19 évesen lett gyilkosság áldozata. Édesapja, Mika ismerte a két elkövetőt, a fiú mostohaapját és egy gyerekkori barátját.
Eleinte csak arra tudtam gondolni, mit tennék velük. Hogyan állnék bosszút. A gyűlölet uralta az életemet. A szomorúság és a gyűlölet mindenhová elkísért. Hogy miért kellett megtörténnie. És a gyász a fiam elvesztése miatt.
Mika Ville halála után két évvel is még a gyűlöletbe kapaszkodott, ahogy mondja, nem engedett teret a feldolgozásnak. A férfi további két év után döntött úgy, hogy részt vesz az említett programban, miután fia is azt akarná, hogy tovább lépjen.
A hozzátartozók elbeszélésből kiderül, hogy a legtöbben megküzdöttek a bűntudat érzésével is, vétkesnek érezték magukat, mintha az ő gondatlanságuk, törődésük hiánya vezetett volna a gyilkossághoz. Az elkövetőkkel való szembe nézés és a párbeszéd ezekben nyújthat enyhülést. Pia édesanyja úgy érzi, könnyebben tud beszélni róla, miután találkozik a gyilkossal, aki megszemélyesíti a tettet.
Túllépsz a bosszún, mert nem akarsz olyan mélyre süllyedni, mint az elkövetők
– fogalmaz. Szerinte jó, hogy ezzel a módszerrel ráveszik az elkövetőket arra, hogy szembenézzenek a tetteikkel, így talán megelőzhető, hogy újabb bűncselekményt kövessenek el.
A módszer, persze, nem minden helyzetben és nem mindenki számára nyújt segítséget, de kifejezetten érdekes megközelítés. Egyszerre döbbenetes és nyomasztó látni, ahogy a családtagok feszült csendben várják a találkozót, majd magát a pillanatot, amikor ez megtörténik. Webster osztott képernyőn mutatja ezek egy részét, ahol nem tudjuk, hogy kit nézzünk, és hogy illik-e egyáltalán ebben a fura, nagyon intim pillanatban jelen lennünk.
Egyszerre vagyunk kíváncsiak, milyen érzelmeket vált ki a találkozó a két félből, de közben – annak ellenére, hogy beleegyeztek a kamera jelenlétébe – zavartan sütjük le a szemünket, hiszen egy emberi élet kioltásának a részleteit halljuk, közben a hozzátartozót, valamint a gyilkost fürkésszük, hogyan élik meg a szembesülés pillanatát.
A rendező nemcsak ezekbe a találkozókba, hanem az ezt felkészítő ülésekbe is bepillantást nyújt, ahol a hozzátartozók egymás közt beszélgetnek olyan dolgokról, meg kell-e bocsátani például a gyilkosnak. Az elítéltek oldaláról a kérdés viszont az,
Az ezekre adható lehetséges válaszokat illetően eltér a hozzátartozók véleménye, ahogy a film sem akarja egyik magyarázatot sem kiemelni, és az egyetlen igazságot hangoztató tételmondattá emelni azt. A Szemtől szemben a helyreállító párbeszéddel egy lehetőségét mutatja be a trauma- és gyászfeldolgozásnak, melynek értelmezésében az elkövető érveit is megismerhetjük. Webster nem állítja, hogy ez a helyes irány, ahogy azt sem, hogy minden megoldódik egy ilyen találkozóval. A nézők sem fogják valószínűleg ugyanazt gondolni a film megtekintése után – sokan talán nem is értenek egyet a módszerrel. A kérdés pedig ezek után is ugyanúgy ott marad bennünk: ha szerettünket nem is hozza vissza, de hozhat-e némi felszabadulást a támadóval való szembe nézés?
Szemtől szemben (Eye to Eye), finn dokumentumfilm, 73 perc. A film a március 1–10. között online megrendezett Budapest International Documentary Festival (BIDF) versenyprogramjában szerepel.
