Bielik István / 24.hu
Kultúra

Új kiadóhoz szerződik Kepes András és a Libri több sztárszerzője

Open Books néven új kiadót indítanak a Libritől tavaly távozó vezetők, és számos népszerű szerző is az új kiadóhoz szerződik. Az Open Books péntek délután közzétett Facebook-posztjából kiderül, hogy február elsejétől náluk jelennek meg Barabási Albert-László, Csányi Vilmos, Edith Eva Eger, Gárdos Péter, Kepes András, dr. Máté Gábor, Rubik Ernő és Philip Zimbardo könyvei is Magyarországon. A posztban a kiadó úgy fogalmaz:

Open Books néven új kiadói műhely indul Magyarországon azzal a céllal, hogy tartalmas, igényes és elgondolkodtató műveket jelentessen meg az irodalom, a tudomány, az ismeretterjesztés és a gyerekkönyvek világában.
Abban segítjük a szerzőinket, hogy történeteik, gondolataik itthon és a világban is minél szélesebb közönséghez juthassanak el.

A poszt szövege szerint a kiadó a tevékenységét jelentős hazai és nemzetközi partnerségek kialakításával bővíti a közeljövőben, és a közleményt hárman jegyzik, mint a kiadó alapítói: Tesfay Sába, Büchler András és Halmos Ádám.

Open Books néven új kiadói műhely indul Magyarországon azzal a céllal, hogy tartalmas, igényes és elgondolkodtató…

Posted by Open Books on Friday, 29 January 2021

Halmos Ádám és Büchler András tavaly év végén távoztak a Libriből: Halmos a Libri egyik alapítója, később társtulajdonosa és ügyvezető igazgatója volt, míg Büchler pedig a kiadó pr-igazgatójaként dolgozott (Halmos részesedését a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vette meg tavaly novemberben).

Az új kiadó indulását megelőzte, hogy csütörtökön Kepes András a Facebookon két posztban is arról írt, a Libri kivonta a forgalomból az ő és Edith Eva Eger listavezetői könyveit, ám a posztokat később törölte. Kérdésünkre a Libri csütörtökön azt válaszolta, az idézett posztban szereplő könyveket nem vonták ki a forgalomból, illetve „a bejegyzésben említett szerzők kiadóváltására vonatkozó információt az üzleti titok megsértése nélkül nem kommentálhatnánk, mi pedig szeretnénk jogkövető módon eljárni.”

Kapcsolódó
Kepes András: Az erős embernek nincs szüksége hatalomra, a gyönge jelleműt pedig tönkreteszi
„Manapság az ember intelligens és depressziós, vagy boldog és hülye” – nem ő mondja, idézi. Hol regényt ír, hol esszét, és a közéletről is van véleménye. Interjú Kepes Andrással.

A nevezett sikerkönyvek azonban tényleg eltűntek a nagy könyvkereskedelmi láncok online boltjaiból, illetve Kepes A boldog hülye és az okos depressziós és Eger A döntés című könyve e-könyv formájában ugyan valóban megvásárolható, de mint arra a Telex cikke is felhívja a figyelmet, Magyarországon elenyésző az e-könyvek részesedése a könyvpiacon. A Libri a Telexnek küldött válaszában arra hivatkozott, hogy „pusztán technikai, illetve gyártási okok miatt fordulhat elő az, hogy egy-egy könyv nem kapható rövid ideig, de még ebben az átmeneti helyzetben is előrendelhető, és amint a készlet rendelkezésre áll, a Libri hálózatában minden érdeklődő számára elérhető lesz.”

Kapcsolódó
Edith Eva Eger: Bármikor gázkamrába küldhettek volna, belül mégis szabad voltam
Az Auschwitzot túlélt Edith Eva Eger szerint az élet ajándék – minden borzalmával együtt. De hogyan szabadulhatunk ki az elménk koncentrációs táborából? Interjú a magyar származású pszichológussal, aki 90 évesen lett bestseller szerző.

A Libri nyilatkozatának befejezése azonban már utalt rá, hogy kiadóváltás állhat a döntés hátterében: „Amennyiben valamely szerző saját kezdeményezése alapján nem kíván a Libri kiadóval a továbbiakban együttműködni, ezt tiszteletben tartva, a könyveket addig megjelentető Libri kiadónak nincs további joga kiadni a műveket. Ilyen esetekben a Libri kiadó a meglévő készleteket optimalizálja annak érdekében, hogy a szükségszerű átmenet minden esetben tiszta és egyszerű lehessen.”

Helyreigazítás

A cikkünk korábbi változatában tévesen állítottuk, hogy a Mathias Corvinus Collegiumnak a tavalyi tulajdonosváltás következtében 25 %-os részesedése lett a Libri-Bookline csoportban.
Tévesen állítottuk továbbá, hogy: „A tavasz óta az állami MOL- és Richter-részvények 10 százalékával is gazdálkodó intézmény Spéder Zoltán tulajdonrészét vette át.”
Tévesen állítottuk, hogy a tavalyi Mathias Corvinus Collegium tulajdonosváltást követően a Libri Könyvkiadó Kft-nél is változások történtek az elmúlt év végén.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.