Kultúra

„Sas József a Latabárok, Rátonyik, Hofik nagy családjába tartozott”

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

„Nem csak tőle kell elbúcsúzunk, hanem egy műfajtól is, aminek, azt hiszem, egyszer és mindenkorra vége lett. Mert egyrészt ott volt ez a színház, a Mikroszkóp, amit megszüntettek, és helyette azóta sincs úgymond szinte semmi” – ezt nyilatkozta az ATV Híradójának Gálvölgyi János, aki a vasárnap elhunyt Sas Józsefnek nem csak kollégája, hanem barátja is volt, szinte napi kapcsolatban álltak.

Én azt hiszem, hogy a Latabárok, Rátonyik, Hofik nagy családjába tartozott

– fogalmazott Gálvölgyi.

Hernádi Judit is többször dolgozott vele, Sas József még a Mikroszkópra is meghívta, ahol végül még önálló kabaréja is volt. „Most szilveszterkor volt egy műsor, amiben ráadásul én is benne voltam, és akkor annyira eszemben volt, hogy felhívjam, és nem tettem meg, és ezt most nagyon-nagyon sajnálom. De hát valahogy mindig elkövetjük ezeket a hibákat, hogy nem akkor szeretünk valakit, meg nem akkor értékelünk valakit, amikor éppen ott van, és kéne. Mondjuk ő azért megkapta azokat az értékeléseket, amit neki járnak, azt gondolom” – nyilatkozta az ATV-nek Hernádi Judit.

Aradi Tibor és Varga Ferenc József több mint 20 évig dolgoznak Sas Józseffel. Tanácsokkal látta el őket, hogy a régi hagyományos kabarét hogyan kell játszani. „A szakmát tőle lehetett megtanulni, egyértelműen tehát azt, hogy hol jössz be a színpadra, hogy egyáltalán észre vegyenek, hogy hogy szólalsz meg, hogy odafigyeljenek rád. Lehetett vitatkozni ízléseken, de azt, hogy hogy kell ezt úgy csinálni, hogy az úgy szóljon, azt tőle tanultad meg egyértelműen” – fogalmazott Varga Ferenc József.

Hogy ha lenne humorista főiskola, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy Sas József lett volna az igazgató. Milyen furcsa ezt mondani, hogy lett volna. Lenne az igazgató, és egész biztosan a legeslegjobb tanácsokat tudná adni a mai fiataloknak abban, hogyan kell ezt játszani

– mondta Aradi Tibor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik