Oknyomozó újságíróként a kemény témákhoz szokott, most viszont konkrétan a bolygó legveszélyesebb bűnözőit, fegyverkereskedőit, drogbáróit kutatta fel. Mi vonzotta ezekhez a figurákhoz?
Rengeteg információnk van a „hivatalos” gazdaságról – de a nem hivatalos formáiról, a fekete- és szürkepiacokról szinte semmit nem tudunk, pedig ez teszi ki a világgazdaság csaknem felét. Nekem tehát az volt a fontos, hogy megvilágítsuk ezt a területet, és közben arra is rájöttem, hogy milyen hatalmas hatásuk van ezeknek a piacoknak a mindennapjainkra, fel sem fogjuk, mekkora – legalábbis nekem, amíg nem kezdtem el dolgozni ezen a sorozaton, fogalmam sem volt, ahogy arról sem, hogy mennyire szövevényesek és kiterjedek.
Milyen konkrét hatásokra gondol?
Ha megnézzük, például, a drogkereskedelmet, az több mint háromszáz milliárd dollárt termel évente, és vannak olyan régiói a világnak, amelyeket gyakorlatilag a drogkereskedelem tart el, ahol a gazdaságot tulajdonképpen a drogkereskedelem jelenti. Ezen a szinten tehát mindenképpen komoly hatása van. Bár hajlamosak vagyunk azt hinni, a feketekereskedelem valami olyasmi, ami a világ tőlünk távol eső pontjain történik, elrejtve, föld alatt, valójában – ahogy egyre többet kutattam ezt a területet, úgy vált egyre világosabbá – sokkal jellemzőbb, hogy az orrunk előtt zajlik az egész. Az egyik legmegdöbbentőbb számomra is éppen az volt, hogy a sorozatban látható képsorok egy jelentős része mennyire közel volt az otthonomhoz: alig pár mérföldnyire a lakásomtól vettük fel, amint megpakolnak egy kocsit fegyverekkel, AK-47-esekkel és AR-15-ösökkel – nyílt színen, fényes nappal, Los Angeles egyik legfontosabb autópályája mellett. Ha az ember felnyitja a szemét – vagy megnézi ezt a sorozatot –, akkor rájön, hogy mindez nem messze tőle történik. És hogy mennyire érinti a mindennapjainkat? Könnyen előfordulhat, hogy ebben a szent pillanatban is a tárcámban lapul egy hamis százdolláros, önnél meg egy hamis eurós bankjegy anélkül, hogy erre valaha is rájönne bármelyikünk. Erre nagyon is nagy az esély:
több millió, ha nem egyenesen több milliárd darab hamis bankjegy van forgalomban jelen pillanatban a világon.
Vagy ugyanígy az is megtörténhet, hogy a szomszédjában él egy nő, aki szexkereskedelem áldozata lett, pont úgy, mint azok, akikről annyiszor hall a hírekben – és önnek erről sincs fogalma. Tényleg sokkal-sokkal szövevényesebb világ ez, mint hinné.
Nem lehet könnyű megbíznia bárkiben azok után, hogy ilyen témákon dolgozik.
Ami azt illeti, épp ellenkezőleg! Azt hihetnénk, persze, hogy egy ilyen sorozat után szomorú és depresszív helynek látom a világot, ám miközben csempészekkel, feketepiaci nepperekkel forgattam – ha nem is minden alkalommal, de az esetek többségében – egyáltalán nem volt nehéz együtt érezni vagy közös pontot találni velük. Végső soron mindannyian emberek vagyunk, és bár ők rosszfiúk, a legstigmatizáltabb, leginkább sztereotipizált tagjai a társadalomnak, mégis sokkal jobban hasonlítanak ránk, mint ahogy azt szeretnénk bevallani. Anyák és apák, akik szeretik a családjukat, vannak céljaik, álmaik, törekvéseik, és akik valamilyen oknál fogva – a lehetőségek hiánya, a körülmények, amelyek között felnőttek – ezekben a világokban találták magukat. De emberek. És ez optimistább fényben tünteti fel a világot, mert emlékeztet, hogy a világ nem fekete-fehér, hanem hihetetlenül komplex, hihetetlenül színes, és mindegy, mennyire ásunk le a társadalom legmélyére, még mindig fogunk találni olyan embereket, akikkel lesz bennünk valami közös, akikkel tudunk egymáshoz kapcsolódni.
Az utóbbi években felvirágzott rajongás a true crime zsáner iránt hogyan hatott az ön munkájára?
Nagyon sokan, egyre többen és többen érdeklődnek a dokumentumfilmek és a hosszabb dokumentumsorozatok iránt, és ennek nagyon örülök. Azt gondolom, hogy a dokumentumfilm tökéletes eszköz arra, hogy a néző, ha csak rövid időre is, de megsejthesse, milyen lenne egy másik ember bőrében. Nem tudok egyetlen másik médiumot sem említeni, ami ennyire alkalmas lenne arra, hogy empátiát érezhessünk olyan emberekkel, akik messzemenőkig különböznek tőlünk. Örülök a trendnek, hogy az embereket érdeklik a dokumentarista műfajok, mert ennek nyomán olyat is hamarabb találni, aki szívesen áldoz anyagi és emberi erőforrást a dokumentumfilmekre. Azt is gondolom, hogy a valóság sokkal érdekesebb, mint a fikció, és ezt a világ is kezdi észrevenni.
Az az évad, amit majd februárban látni fogunk, még a koronavírus-járvány előtt forgott, most, hogy a fél világ karanténban csücsül, tudnak dolgozni?
Jelenleg is dolgozom a sorozaton, már készül a második évad, júliusban kezdtük forgatni.
És hogyan hatott a világjárvány a feketepiacokra?
Mint mondtam, ez év júliusában kezdtünk forgatni, és fogalmam sem volt, hogy mely feketepiacokat érintette a járvány, így kissé izgultam, hogy ezt az eleve nehezen összehozható sorozatot miként nehezíti majd meg az, hogy egy pandémia kellős közepén kell dolgoznunk. Még több nehézség és kihívás? Remek. Aztán kiderült, hogy a feketepiacok konkrétan felrobbantak a járvány kezdete óta. Ugyanis amint a gazdaság leszállóágba kerül, amint az emberek tömegesen kezdik elveszíteni a munkájukat, és bizonytalanná válik, hogy miként kerítenek ételt a családjuk asztalára, az emberek rákényszerülnek, hogy a feketepiacok felé terelődjenek. Legyen szó akár drogról, akár fegyverekről, akár szexkereskedelemről, akár illegális vadkereskedelemről vagy a feketepiac bármelyik ágáról, mindenütt hatalmas felívelést látunk világszerte. Attól, hogy egy világjárvány zajlik, nem áll meg a feketepiaci kereskedelem, sőt, ami azt illeti, épp ellenkezőleg, nagyon is felélénkül.
Mi volt az, ami ennyi sötét, veszélyes ügy felfejtése után is tudta sokkolni oknyomozóként?
Megint csak azt tudom említeni, hogy mennyire a nyílt színen folyik mindaz, amit meg akartunk mutatni. Sok esetben még csak meg sem próbálták leplezni, hogy mi történik. Forgattunk például egy epizódot a fentanilról, ami a legveszélyesebb ismert kábítószerek egyike jelenleg, és a folyamat egy jelentős része – a vegyszerek behozatala, a drog szállítása – teljesen nyíltan zajlik le. Rengeteget forgattunk olyan turistaközpontokban is, ahol az illegális kereskedelem a turizmus mögé rejtőzik: ugyanazokkal a kocsikkal furikáznak a turisták, ugyanazokkal a hajós cégekkel hajókáznak, amelyeket aztán drogszállításra is használnak. Bizonyos értelmezés szerint azért ez egészen zseniális, hiszen ha valamit titokban, egy eldugott kis folyosón csinálsz, sokkal gyanúsabbnak tűnsz, miközben, ha egy drogokkal és fegyverekkel megpakolt autóval kocsikázol összevissza, és beolvadsz a hétköznapi emberek közé, mindjárt sokkal kevesebb figyelmet vonzol magadra. Ez gyakorlatilag a tökéletes bűntény.
