Kultúra

Az öreg Gorbacsovtól a sztriptíz táncos mérnökig – jövőre is megrendezik BIDF dokufesztet

Bizakodóak a Budapest International Documentary Festival (BIDF) szervezői a járványhelyzet alakulásával kapcsolatban. A tervek szerint jövőre is megtartják az immár hetedik alkalommal megrendezett -t. A változás mindössze annyi, hogy az eddig megszokott januári időpont helyett 2021-ben március elejére tették át a rendezvényt, bízva abban, hogy kora tavasszal már biztonságosan lehet a fesztivált megtartani.

Mint írják, a BIDF a világ legrangosabb és legújabb (2019-ben és 2020-ban készült) nemzetközi sikerfilmjeit vonultatja fel: az Oscar-díjas, Oscar-jelölt, Európa-díjas, Velence, Locarno, Karlovy Vary, Berlinale, Sundance fesztiválokon díjazott egész estés filmek magyarországi versenye.

A fesztivál egy hete alatt 30 versenyfilm több mint 100 vetítése látható majd párhuzamosan a Cinema City MAMMUT termeiben. A versenyfilmjeinek meghívott alkotói minden vetítést követően közönségtalálkozókon avatják be a nézőket a filmek kulisszatitkaiba. A fesztivál díjairól 25 nemzetközi-, és hazai szaktekintélyből, alkotóból álló zsűri dönt.

A BIDF a járvány évközben is jelentkezett hibrid vetítésekkel, erről itt írunk:

Kapcsolódó
Mindegy, hogy moziban vagy otthon nézné a BIDF dokufeszt új filmjeit a járvány alatt
Új vetítéssorozatuk moziban vagy otthonról is nézhető, és a közönségtalálkozókon is részt lehet venni mindkét módon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik