Kevés filmsztár izgatja annyira a közönség fantáziáját évtizedekkel a halála után is, mint Bruce Lee. Bár Audrey Hepburnről, Steve McQueenről vagy akár Karády Katalinról is a mai napig újabb és újabb könyvek, fikciós vagy dokumentumfilmek jelennek meg, olyan kitartó és hisztérikus érdeklődés, ami Lee-t övezte az elmúlt fél évszázadban, csak azoknak jár, akik tragikusan korai halált haltak – talán csak James Dean és Marilyn Monroe említhető ebben a sorban. Ám Bruce Lee tőlük is élesen különbözik, ugyanis messze rosszabb színész volt náluk.
Ez azonban teljesen érdektelen.
Sőt, másodsorban sem színész, mert a hivatása, már azon kívül, hogy ő volt Bruce Lee, valószínűleg nem a színészet volt, hanem a harcművészet.
Születésének nyolcvanadik évfordulóján tehát ne csak a filmsztárra emlékezzünk, hanem arra az emberre is, aki miatt világszerte emberek milliói akartak megtanulni kungfuzni vagy legalább karatézni, bár a Kis Sárkány, mint az közismert, nem karatézott. Mint minden másban, a harcművészetben is a saját útját követte. Ez a saját út azonban végletes kimerültségbe kergette. Az a hihetetlen intenzitás, ami Lee filmes megjelenéseiből is egyértelmű, csak nagyon rövid ideig volt fenntartható, és Bruce Lee, mint egy romantikus irodalmi hős, poétikusan ifjan, 32 évesen elhunyt.
Halála idején Ázsiában népszerűbb volt, mint a Beatles. Amerikában viszont még ismeretlen tévészínésznek számított. Majd bemutatták utolsó filmjét, ezután lett világhírű.
Felrázni San Franciscót
E rövid életút részleteit, a Hongkong és az Egyesült Államok nyugati partja között ingázó Lee biográfiáját természetesen már sokan feldolgozták, de Matthew Polly 2018-ban megjelent, tavaly óta Bruce Lee címen magyarul is olvasható életrajza valószínűleg a legalaposabb munka az összes számba vehető könyv és dokumentumfilm közül. Polly hat éven át dolgozott a könyvén, amely elsősorban hőse fiatalkoráról és halálának napjáról közöl új információkat.
Bruce Lee beleszületett a szórakoztatóiparba. Apja operaszínészként dolgozott, ami nemcsak éneklést jelentett, hanem prózai színészetet, táncot, illetve cirkuszi és harcművészeti mutatványokat is, és bár Li Hoj-csüan nem foglalkozott küzdősportokkal, fia számára is példát jelentett jártassága a változatos mozgásformákban. Lee anyja, Grace Ho tehetős családból származott, és rangon alul ment férjhez. Később aztán Li Hoj-csüan fel tudott vásárolni néhány olcsó ingatlant a japán megszállás miatt elnéptelenedett Hongkongban, és a háború után azok kiadásával egészítette ki a szórakoztatóiparból szerzett bevételeit. Nem sokkal Li és Ho házassága után a férfit az Egyesült Államokba hívták turnézni az ott élő kínai közösség előtt. Így esett, hogy Bruce Lee San Franciscóban született meg, és a kínai mellett angol nevén is anyakönyvezték.
A turné után a család hazatért Hongkongba, Lee ott nevelkedett.
Nemcsak Lee apja dolgozott a szórakoztatóiparban, hanem egyik nagybátyja is, aki a Lianhua filmstúdió ügyvezető igazgatója volt. Így aztán nem meglepő, hogy Lee már csecsemőként feltűnt egy filmben, gyerekként pedig több másikban. Ezek a filmek – többnyire szociálisan érzékeny, baloldali, didaktikus melodrámák – mára nagyrészt csak ázsiai filmarchívumokban hozzáférhetőek, pedig Lee filmszínészi karrierjének nagyobb részét ilyen produkciók teszik ki. 1953 és 1955 között a Csung-luen gyártócég tíz melodrámájában szerepelt, ami azt jelenti, hogy összes szerepének felét ebben a három évben kapta.
A legfontosabb munkáját már kamaszkorában mutatták be. Ez volt Az árva című film, amit Hongkongban a Haragban a világgal kínai változataként reklámoztak, mert ugyancsak egy problémás fiatalról szólt, aki kimarad az iskolából, utcai bandákhoz sodródik, és meggyűlik a baja a hatóságokkal. Természetesen Lee játszotta a James Dean karakteréről mintázott főhőst. Maga is imádta Deant, e rajongás baljós sorsszerűsége pedig csak kettejük életútjának későbbi, végzetes hasonlósága miatt vált egyértelművé.
Az árva története más szempontból is a kelleténél közelebb állt Lee magánéletéhez. Az érettségihez közeledő fiú többször is iskolát váltott, beilleszkedési problémái voltak, sokat verekedett. Saját bandája volt, akikkel együtt kungfuzott. A kungfu akkoriban meglehetősen veszélyes sportnak számított Hongkongban, nem azért, ami gyakorlás közben történt, hanem az intézményi körülmények miatt. Számos kungfuklubot ugyanis a helyi bűnszervezetek, a triádok finanszíroztak, részben éppen azért, hogy a kallódó, utcáról betévedt fiatalokat soraikba verbuválják. Lee tehát vészesen közel sodródott az utca világához, szülei viszont időben kapcsoltak, és fiuk 18 éves korában úgy látták jónak, ha elküldik őt egy rokonukhoz Amerikába.
A feltartóztató ököl útja
Lee Seattle-ben rendezkedett be, érkezése pedig szerencsés módon egybeesett a japán harcművészetek nyugati térnyerésével. A karate már népszerű volt Amerikában, Elvis Presley és Sean Connery is gyakorolták, a dzsúdó pedig akkor jutott fel a csúcsra, mikor 1964-ben felvették a nyári olimpia versenyszámai közé. Lee a kungfu egyik iskoláját, a Wing-chunt tanította Seattle-ben, majd Los Angelesben. 1967-re pedig kidolgozta saját stílusát, amelynek a Jeet Kune Do nevet adta. Az elnevezés jelentése a „feltartóztató ököl útja”, mert Lee azt vallotta, hogy a leghatékonyabb, ha az ellenfelünk támadása közben indítjuk a saját támadásunkat, ezáltal megakasztva a másik mozdulatát. Az alapító származásához illően igazi kelet-nyugati hibrid stílus volt ez, mert Lee a nyugati bokszból vette át a folyamatos szökdécseléssel, körbemozgással járó lábmunkát, míg a kungfuból hozta át az akrobatikus rúgásokat.
Lee több ismerőse szerint is nagyon komolyan, talán túl komolyan vette a sportot. A harcművészeti edzéseken kívül súlyt is emelt, ami a hatvanas években, Arnold Schwarzenegger nemzetközi színre lépése előtt egyáltalán nem volt divat. Lee viszont tévénézés közben is súlyzózott, sőt, mialatt autót vezetett, szabad kezével egy fatáblán gyakorolta az ütéseket, és annyi rúgógyakorlatot végzett napközben, hogy állandóan fájt a térde. Kemény munkája meghozta a gyümölcsét, mert 1968-ra ő lett a legfelkapottabb önvédelmi oktató Hollywoodban. Tanítványai közé tartozott Steve McQueen, Roman Polanski, James Coburn, Blake Edwards rendező, valamint Kareem Abdul-Jabbar, minden idők egyik – mindenféle értelemben – legnagyobb kosárlabdázója, aki később aztán szerepet is vállalt Lee Halálos játszma című filmjében.
Innen Lee-nek egyenes útja vezetett a filmiparba. Előbb harcművészeti szakértőként dolgozott a Bontóbrigád című filmben, és baráti kapcsolatba került a film női főszereplőjével, Sharon Tate-tel, annak férjével, Roman Polanskival, illetve a hollywoodi sztárok keresett fodrászával, Jay Sebringgel. Négyük közül Tate és Sebring volt ott Polanskiék otthonában aznap éjjel, mikor Charles Manson hippipünkösdista szektájának négy tagja különös kegyetlenséggel végzett mindenkivel, akit a házban talált (Matthew Polly morbid anekdotája szerint Polanskinak az is megfordult a fejében, hogy Lee lehetett a gyilkos, mert arra panaszkodott, hogy elvesztette a szemüvegét, a mészárlás helyszínén pedig találtak egyet).
Mansonék tombolása idején, 1969-ben Lee már túl volt első amerikai filmszerepein, és kezdett kiábrándulni Hollywoodból. A főhős inasát és sofőrjét, Katót játszotta a Zöld Darázs című, régi rádiójáték tévésorozat-adaptációjában, ami mindössze egy évadot ért meg. Ezen kívül legfontosabb szerepe a Winslow Wong nevű, idióta bérgyilkos volt a Marlowe című krimiben. A figurát direkt az ő kedvéért írták bele a forgatókönyvbe, cserébe rendkívül hálátlan szerep volt. A főhőst többször is halálosan megfenyegető Wong mindkét jelenetében gyengeelméjűnek tűnik, itt például szétveri Marlowe irodáját:
A rúgások legalább jók. Később Wong túl nagyot ugrik rúgás közben, és leesik a háztetőről, így ér szomorú véget. Talán nem meglepő, hogy Lee úgy érezte, nem veszik őt komolyan, és nem tud kitörni az ázsiai színészeknek fenntartott epizodista-gettóból. Nem jött össze A néma furulya című filmterve, és a hetvenes évek elején induló, Kung Fu című sorozat főszerepét sem ő kapta, hanem a kevéssé ázsiai származású David Carradine. Ekkor úgy tűnt, Lee megmarad főállású küzdősportoktatónak.
A szelíd fiú, aki kénytelen agyonverni a pribékeket
Pályáján hongkongi látogatása hozott fordulópontot. Lee-t nagyon meglepte, hogy a hatvanas évek végére Hongkongban hatalmas sztár lett, miközben évek óta nem is látogatott haza. A népszerűség oka, hogy a Zöld Darázs Hongkongban nagyobb sikert aratott, mint Amerikában, és senki nem a címszereplőre volt kíváncsi, hanem Katóra, az ázsiai inasra. Lee-nek tetszett a körülötte támadt felhajtás és szüksége volt a pénzre, ezért két filmre aláírt Raymond Chow producerrel, aki akkortájt próbált meg Golden Harvest nevű cégével kiválni a hongkongi filmipart uraló Shaw Brothers stúdióból.
Gyerek- és kamaszkori filmszerepeihez képest az jelentette a fő különbséget, hogy ezúttal a kezdetektől egyértelmű volt, hogy Lee a sztár, filmjei pedig a Hongkongban felfutóban lévő harcművészeti műfajhoz tartoznak majd. Chow producer egy Lo Vej nevű, tapasztalt filmest szerződtetett rendezőnek, aki már első közös filmjük, A nagyfőnök forgatásán rendszeresen összekülönbözött Lee-vel, a sztár ugyanis minimum a harci jeleneteket, de leginkább az összes többit is maga akarta rendezni (egy ízben Lee kis híján meg is verte Lo Vejt).
A fogadtatás szempontjából azonban ez mindegy volt. Mind A nagyfőnök, mind az utána készített Tomboló ököl hatalmas sikert aratott Hongkongban, felkorbácsolva a nacionalista indulatokat a japán megszállást és a brit irányítást egyaránt sérelmező helyi kínai polgárokban. Matthew Polly idézi az egyik neves hongkongi filmkritikust, aki így emlékszik vissza A nagyfőnök premierjére:
Amikor a film véget ért, nagyjából tíz másodpercig néma csönd volt a teremben. A nézők nem tudták, mi sokkolta le őket, azután lassan magukhoz tértek. Amikor meglátták Bruce Lee-t, teljesen ledöbbentek. Az utána következő tapsviharba beleremegtek a falak. Az első gondolatom ez volt: „Ő lesz AZ.” Az, ahogy megjelenítette a távol-keletieket és az ázsiaiakat, identitást adott nekünk.
Bruce Lee figuráinak bátorsága, megalkuvást nem tűrő igazságérzete és tettrekészsége az akkoriban 18 éves Ang Lee-re is komoly hatást gyakorolt. „Nagyon szókimondó volt, nagyon nyugati, nagyon tettre kész, ellentétben az elnyomott kínaiak megalkuvó attitűdjével” – fogalmazott a Tigris és sárkány és a Túl a barátságon későbbi rendezője.
A nagyfőnökben és a Tomboló ökölben, hasonlóan a következő filmhez, A sárkány útjához, Lee ugyanazt a figurát játssza: a szelíd, visszafogott fiút, aki eleinte szép szóval akar segíteni a különféle igazságtalanságokat elszenvedő, szegény rokonain és ismerősein. Ám csakhamar kiderül, hogy a marcona gengsztereket a szép szó nem hatja meg, ezért Bruce Lee kénytelen pofán vágni őket a nuncsakujával, és/vagy halálra rugdalni az önhitt pribékeket. A főhős egyre jobban begorombul, és végül kivégzi az éppen aktuális maffiavezért. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy megdicsőül. Sőt, a főhősre A nagyfőnökben börtön, a Tomboló ökölben egyenesen halál vár. Itt az utolsó jelenet nyíltan a néhány évvel korábbi Butch Cassidy és a Sundance kölyök befejezését idézi, és a hatása is hasonló: lövések dördülnek, de a kép kimerevedik, mert Lee karaktere akkor is legendaként él tovább, ha a valóságban meghal.
Lo Vej a két, tisztességesen levezényelt és hatalmas sikert aratott film után illedelmesen lelépett a színről, hogy Bruce Lee maga írhassa és rendezhesse meg A sárkány útját, az első filmet, amelyet kínai rendező Nyugaton forgatott. Méghozzá Olaszországban, mert Lee abban reménykedett, hogy a karrierje hasonlóan alakulhat Clint Eastwoodéhoz, aki szintén nem tudott kitörni a tévészínészi skatulyából mindaddig, amíg egy olasz rendezővel, Sergio Leonéval forgatott italowesternjei Amerikában is népszerűek nem lettek. És ha már Olaszország és Róma, akkor Lee természetesen a Colosseumban akart forgatni, annyira tetszettek neki a Stanley Kubrick-féle Spartacus gladiátor-összecsapásai. Stábjával csak illegálisan, gerillamódra filmezhettek ott, ezért a Chuck Norrisszal, régi karatés ismerősével vívott végső párbaját nagyrészt Hongkongban vették fel. A viadal talán a valaha készült legnagyszerűbb harcművészeti filmjelenet: kegyetlen, méltóságteljes, mégis humoros egyszerre.
„Összetörted a kedvenc székemet”
A sárkány útja akkora sikert aratott Hongkongban és más ázsiai országokban, hogy arra Hollywoodban is kénytelenek voltak felfigyelni. A rohamtempóban dolgozó Lee már következő hongkongi filmjét, a Halálos játszmát forgatta, mikor befutott a Warner Brothers megkeresése: a Golden Harvesttel összeállva 850 ezer dollárt adnának, hogy Lee leforgassa az első, nagy amerikai stúdióban készülő kungfufilmet. Az összeg ma talán nem tűnik soknak, de Lee az összes korábbi munkáját ennek a töredékéből forgatta. Emiatt abba is belement, hogy csak a harci jeleneteket rendezze ő, és ne egyedüli főszereplő legyen. Valószínűleg pontosan tudta, hogy A sárkány közbelép akkor is Bruce Lee-film lesz, ha fehér és fekete bőrű hőse is van, és a történet számos elemében a népszerű James Bond-mozikra hasonlít.
Ettől még persze ezúttal is érzékeltetni próbálta a forgatáson, ki a főnök. A sárkány közbelép fontos szereplőjét, John Saxont – aki csak azért vállalta el a filmet, mert azt mondták neki, ő lesz a főszereplő – visszafogott, kedélyes testi fenyítésben részesítette. Polly írja:
Mint korábban oly sokszor, Bruce Saxonnak is adott egy kipárnázott rúgópajzsot, hogy szorítsa a mellkasához, illetve elhelyezett egy széket néhány méterrel mögötte. Bruce szökdécselt egy kicsit, majd felugrott, és belerúgott a pajzsba. Saxon a levegőbe emelkedett, és egészen a székig repült, amely ripityára tört alatta. Másodpercekig nem tért magához a döbbenettől. Bruce aggodalmas arccal sietett oda hozzá.
– Ne aggódj – mondta Saxon. – Nincs semmi bajom.
– Nem miattad aggódom – felelte Bruce. – Összetörted a kedvenc székemet.
Egy másik alkalommal pedig olyan erővel rúgta neki tizenkettedszerre is a Bob Wall nevű, csak a Bruce Lee-filmek révén ismert színészt egy kaszkadőrnek, hogy annak nyílt törés lett a karjában. John Saxon kérdésére, hogy mit csinálna, ha 190 centi és 90 kiló lenne, Lee azt felelte, ő lenne a világ ura.
De az igazság az, hogy Bruce Lee nem volt 90 kiló, csak 63, és A sárkány közbelép forgatása idején még lefogyott kilencet. Sokszor volt fáradt és kába, hőhullámai voltak, erősen izzadt, ami annyira zavarta, hogy kiműttette a hónaljából az izzadságmirigyeket. 1973 májusában, Los Angelesben elájult, mialatt A sárkány közbelép utómunkáján dolgozott. Pihenés helyett a következő hetekben visszautazott Hongkongba, ahol továbbra is rengeteget dolgozott, jött-ment, és sok időt töltött a szeretőjével, egy Betty Ting Pei nevű színésznővel (Lee nagyon szerette a feleségét, Linda Lee-t, de sem operaszínész apjától, sem a hatvanas évek Kaliforniájában nem a házastársi hűség erényét tanulta meg).
Ting Pei ijedelmében, hogy sehogy sem tudja felébreszteni Lee-t, felhívta Raymond Chow producert, aki rögtön látta, hogy a sztár meghalt. Orvost és mentőt hívott, akik megpróbálták újraéleszteni Lee-t a lakásban, a mentőautóban és a kórházban is. Chow elintézte, hogy a halál időpontját jóval későbbre, fél 11-re tegyék, és először egy olyan közleményt adott ki, amely szerint Lee otthon, a kertjében esett össze. A hongkongi sajtónak három napjába telt kideríteni, hogy ez hazugság. Ezután került nyilvánosságra Lee és Ting Pei kapcsolata, de Chow verziója a halál beálltának időpontjáról a következő harminc évben is tényszerűnek számított. A kétezres években derült ki pontosan, mi történt pontosan aznap este. De ez nem sokat számít.
Bruce Lee hőgutát és agyi ödémát kapott, ami a sportolók körében a mai napig az egyik leggyakoribb halálok. Nem tett jót neki, hogy folyamatosan dolgozott és edzett, hogy rengeteget fogyott, gyógyszereket szedett és hasist szívott, és az izzadságmirigyek kiműttetése is életveszélyes döntés volt, az ő esetében különösen. Bruce Lee szó szerint és képletes értelemben is magas fokon égett, majd ellobbant. Inkább ez az igazság, és nem az, amit Hongkongban meséltek a taxisok, hogy Bruce Lee-t a „túl sok szex” ölte meg, noha kétségtelenül az jobban hangzik.
A Kis Sárkány után
Mikor Bruce Lee meghalt, Hongkongban jóformán egy félistent gyászoltak, Amerikában viszont egy ismeretlen tévészínész haláláról számoltak be a pársoros nekrológok. Aztán bemutatták A sárkány közbelépet, amely hisztérikus sikert aratott. A premier évében 90 millió dolláros bevételt hozott, később világszerte 350 milliót. A hetvenes években ötször mutatták be újra a mozikban, és a hongkongi kungfufilmek világszerte fontos kulturális jelenséggé nőtték ki magukat. Még egy olyan ügyefogyott dal is örökzöld slágerré nemesedett ekkor, mint a Kung Fu Fighting.
Nyomában rá hasonlító vagy csak hasonlítani akaró színészek (és „színészek”) egész hadserege lepte el a mozivásznakat, de Bruce Le, Bruce Lai, Bruce Thai és Dragon Lee végső soron csak Bruce Lee nagyobb dicsőségére tették a dolgukat. Az sem számít, hogy az utóbb Raymond Chow által befejezett Halálos játszmában két másik embernek kellett eljátszania Lee figuráját, mielőtt, a film végén, végre azokhoz a jelenetekhez érnénk, amelyeket Bruce Lee még életében le tudott forgatni. Azok fantasztikusak.
Bruce Lee nyolcvan éve született, és harminchárom évvel később már halott volt. Halála után tíz-tizenöt évvel Magyarországon is rengeteg rajongóra tett szert, akik videókazettán tekinthették meg nagy sikerű filmjeit. Úgy sokszor vissza lehetett tekerni a legjobb ütésváltásokhoz. Közben felvirágzott a hongkongi filmipar és a harcművészeti filmek divatja után, John Woo és mások filmjei révén másodszor is megtermékenyítette az amerikai akciófilmet. Lee követői közül Jackie Chan, Jet Lee, Európából Jean-Claude Van Damme és Dolph Lundgren, Amerikában Chuck Norris és Steven Seagal világhírűek lettek.
Közel fél évszázad telt el úgy, hogy Bruce Lee-re már csak emlékezni tudunk. Vércsevijjogása mégis a mai napig itt visszhangzik a fülünkben.
