A szocializmus korának magyar művészei nem csak sokszor furcsa szobrokat és szökőkutakkal szórták tele az ország számtalan településének utcáit, tereit, vagy épp iskolaudvarait, de sgraffitók tömegét is a falakba karcolták.
A Magyarországon XVII. században megjelent, a századfordulón, illetve 1945 után újra divatossá vált eljárás valójában igen egyszerű:
A Rákosi- és Kádár-éra épületei, illetve művészeti alkotásai sokak szemében ma, három évtizeddel a rendszerváltás után is értéktelenek, hiszen annak ellenére, hogy sokszor nem rendelkeznek politikai éllel, az emberek jó része mégsem tudja azokat elválasztani a politikai berendezkedéstől. A probléma oka persze nem csak ebben keresendő, hiszen a leegyszerűsített, modern formák nem testesítik meg a fejekben élő szépségideált, amit a két világháború közti munkák egy része még megtestesített, a gyorsan erőre kapó modernizmus azonban lassan kispört az utcákról.
A stílusok változása persze természetes folyamat, így a modern köztéri szobrok mellett a falakba kapart munkák is megérdemelnék, hogy a helyükön maradjanak, ez azonban sokszor nem teljesül: néha azért, mert sz állapotromlás visszafordítására nem áll rendelkezésre elegendő összeg, máskor pedig a lakások élhetőbbé válásához szükséges utólagos szigetelés rejti el őket a kíváncsi szemek elől.
Ez történt például egy, az újpesti Szent László tér körül kialakult lakótelepen álló darabbal (egy másikat egyszerűen lefestettek, a többi azonban ma is jó állapotban látható), illetve a józsefvárosi Mindszenty tér fölé magasodó lakóház tűzfalán lévő Nők galambokkal című munkával is. Egyikük sem tűnt el véglegesen, hiszen a szigetelés mögött továbbra is megvannak, utóbbit azonban a főváros számos tűzfalfestményét létrehozó Színes Város Csoport 2019 decemberében újra a falra helyezte, bár az eredeti eljárás helyett ecsetet használtak hozzá.
A lakásokban élők életminőségének javítása mellett az eredeti mérete másfélszeresére nagyított, annak vonalait azonban továbbra is őrző kép ezzel nem tűnt el a környék képéből, így az ország bármelyik pontján alkalmazható pozitív példaként működhetne. Így például Szegeden, ahol Kovács László (1944-2006) Gulliver címet viselő, 1979-ben született alkotása tűnik épp el szem elől a külső szigetelés alatt – derül ki egy múlt héten megjelent Facebook-posztból:
A Szeged-Kiskundorozsma 2. sz. Általános Iskola néven született, ma Jerney János Általános Iskolaként működő intézmény főhomlokzatának szélső tengelyei alatt látható, 3,6×4 méteres kép a Liliputba épp megérkezett, hajótörött Gullivert ábrázolja, aki ébredése után képtelen volt mozdulni, hiszen testét, sőt, haját is a földhöz erősítették.
A mű egy szokatlan ötlettel válik kora egyik legérdekesebbjévé, hiszen a két darabot egymás mellé téve észrevehetjük, hogy a test jókora része nem látható.
– írta róla Tóth Attila Szeged szobrai és muráliái című, 1993-ban megjelent munkájában.
A szuper ötletet a diákok azonban nem értékelték, így annak elkészülte után röviddel megjelentek az első utólagos kiegészítések: a diákok kereszt-, vagy becenevüket, ártatlan ábrákat, kedvenc zenekaraik és zenészeik nevét (Edda, Nirvana, Cure, Pataky Attila), dalszöveg-részleteket (így a mostanában csodákat átélt Patakytól származó, csodálatos „Ha feladod az álmaid, élve halsz meg” sort), vagy épp nem túl szalonképes rajzokat kapartak a vakolatba, ami az épület vizesedése miatt egy idő után hullani is kezdett, egyre szomorúbb képet nyújtva.
A felújításra az elmúlt évtizedekben nyilvánvalóan nem volt túl sok esély, a jelenleg folyó – a város által 15 millió forinttal támogatott, de jórészt EU-s pályázatból történő – energetikai felújítás azonban megoldotta a helyzetet, hiszen a rossz állapotúvá vált mű ugyan továbbra is a falon áll, de már nincs szem előtt.
Az iskola igazgatója, Lázár Zoltán kérdésünkre elmondta, hogy az eredeti helyére nem tervezik visszahelyezni Gulliver alakját, az 1979-ben készült fotódokumentáció azonban biztosan az iskolatörténeti kiállítás részévé válik majd.
Gondolkodnak ugyanakkor azon is, hogy
nem kizárt tehát, hogy Guliver valamilyen módon mégis újra az utcakép részévé válik majd.
Az Eszterházy Károly Főiskola egykori tanszékvezetője, Kovács László a XX. század második felének ismert, bár kevésszer emlegetett művésze volt: a Bernáth Aurél diákjaként a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett (1967), feleségével, Szabó C. Mária szobrászművésszel (1941-) Budaörsön élt Munkácsy-díjas (1992) alkotó munkáit a Magyar Nemzeti Galéria, illetve a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtára is őrzi, de köztereken is találkozhatunk velük: 2,5 x 13,5 méteres kerámia faliképe (1988) a bonyhádi Széchényi István Általános Iskola nagytermében (1988), Feltámadás nevet viselő üvegablaka (1998) pedig a pannonhalmai diákkápolnában áll.
