Kultúra

Az év szava fájdalmasan pontosan írja le, miről szólt 2020

A brit Collins szótár évről évre kihirdeti az év szavát, mely idén, nem meglepő módon a koronavírus-járvánnyal függ össze, jelentését pedig nemigen kell  magyarázni senkinek: az év szava 2020-ban a lockdown, azaz a lezárás lett.

A Collins szótár definíciója szerint a lezárás „az utazásra, a társas érintkezésre és a közösségi terek elérhetőségére vonatkozó szabályok szigorítását” jelenti, és a kifejezés használata érthető mód nagy mértékben megugrott idén. A négy és fél milliárd ilyen angol szóból álló Collins Corpus, mely az adott évben honlapokon, könyvekben, újságokban, valamint a rádiós, televíziós és magánbeszélgetésekben elhangzott szavakat foglalja össze, 6000%-os növekedést mutat a lezárás szó használatában: 2019-ben nagyjából négyezer alkalommal hangzott el a szó, míg 2020-ban több mint negyedmilliószor – írja a Guardian.

A nyelv a körülöttünk lévő világot tükrözi, és 2020-at a világjárvány dominálta. Azért választottuk a „lezárást” az év szavának, mert összefoglalja azt a közös élményt, melyben emberek milliárdjai osztoznak, akik szigorították mindennapjaik szabályait, hogy kordában tartsák a vírust. A lezárások hatással voltak arra, ahogy dolgozunk, ahogy tanulunk, ahogy vásárolunk és ahogy kapcsolódunk egymással. Most, hogy több ország épp a második lezárást kezdi el, ez a szó nem olyasmi, amit ünnepelnünk kellene, de mindenképpen olyan, ami összefoglalja az évet a világ nagy részén

– nyilatkozta a döntésről Helen Newstead nyelvi konzultáns.

Több más, a járvánnyal kapcsolatos szó is versenyben volt, többek között a „koronavírus”, a „társas távolságtartás”, az „önkéntes izoláció” és a „szabadságolás” is a top 10-ben szerepelt, de komoly emelkedést mutatott a „kulcsfontosságú dolgozó” kifejezés használata is.

A járványhoz köthető kifejezéseken túl shortlistre került a BLM, azaz a Black Lives Matter is 581%-os növekedéssel a tavalyi évhez képest, de népszerű volt a brit hercegi pár távozását összefoglaló Megxit, a hatalmas mennyiségű étel (élő) felfalását videóra rögzítését és megosztását jelentő „mukbang” kifejezés, valamint a beszédes TikToker is. 2019-ben a Collinsnál a „klímasztrájk” volt az áv szava, 2018-ban az „egyszer használatos”, 2017-ben a „fake news”, 2016-ban pedig a „Brexit”.

Kiemelt kép: JOEL SAGET / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik