Kultúra amerikai elnökválasztás 2020

Kanye West életében először szavazott az elnökválasztáson, egyből saját magára

Magyar idő szerint szerda reggel még tart a szavazatszámlálás, és nem dőlt el, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Egy dolog azonban már biztos: nem Kanye West, hanem a fej-fej mellett haladó Joe BidenDonald Trump páros valamelyikéből kerül ki a győztes. Na jó, ez eddig is biztos volt, hiába került fel a rapper több államban is a szavazólapokra.

Isten jó. Életemben először szavazok az Egyesült Államok elnökválasztásán, valaki olyanra, akiben igazán megbízok… magamra

–  írta a Twitteren mosolygós és hazafias emojik kíséretében, majd még posztolt arról is, hogy az emberek ne veszítség el a hitüket a 2020-as Kanye-győzelemben.

A rapper nyáron jelentette be, hogy indul az amerikai elnökválasztáson, majd egy darabig úgy tűnt, visszavonja döntését, végül mégis indult. Mindössze 12 államban lehetett rá szavazni, ami eléggé csorbítja amúgy sem létező esélyeit. Ha 2020 nem is jön össze neki, 2024-ben újra neki akar futni, és meglehetősen magabiztosan nyilatkozik erről:

Nem azért vagyok itt, hogy lenyomjam Trumpot vagy Bident, egyszerűen Isten akaratát teljesítem, mivel ő akarta, hogy induljak. Nagyszerű vezető vagyok, mivel meghallgatok másokat és empatikus vagyok. Hiszek a világbékében

– mondta múlt héten Joe Rogan podcastjában:

Kanye West biztos benne, hogy 2024-ben ő lesz Amerika elnöke
Tényleg komolyan gondolta, hogy indul a választáson.

Kiemelt kép: Timothy A. Clary/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik