Kultúra

Benkő László: Soha nem tudhatom, hogy mikor tolnak be újra a műtőbe

Bár nincs kórházban, változó Benkő László állapota. Az Omega billentyűse a Ripostnak elmondta, szinte naponta változik, hogyan érzi magát.

Jelenleg nagyon változó a helyzet. Van, amikor mindent csinálhatok, és van, hogy az orvos rám parancsol, hogy nem mehetek sehova. Egyelőre a rákon túl vagyok, de a kezelések mellékhatásai miatt vizesedik a tüdőm. Már többször leszívták a folyadékot, most azon dolgozunk, hogy gyógyszerek nélkül a szervezetem saját maga győzze le ezt az állapotot. Egyszer jobban vagyok, máskor rosszabbul, soha nem tudhatom, hogy mikor tolnak be újra a műtőbe. Megesett már párszor, hogy csak kontrollra mentem be a rendelőbe, és a vizsgálat végén közölték, vetkőzzek, és már tolnak is a műtőbe

– nyilatkozta a lapnak.

Benkő utoljára augusztus elején került kórházba belső vérzéssel. A zenész előtte két héttel elesett az utcán, melynek következtében eltört a térde és a bordája, a lábát pedig műteni kellett. Bár az operáció jól sikerült, tüdő- és mellhártya-vizesedése lett.

Csütörtök este derült ki, hogy az Omega lemondta raktárkoncertjét, részben Benkő, részben a technikai nehézségek miatt.

A főpróba után beláttuk, sem technikailag, sem fizikailag nem tudjuk produkálni mindazt, amit a közönség az Omegától elvár. Nem szeretnénk, ha az Omega együttesről ez lenne az utolsó felvétel, és erre emlékezne a közönség

– mondta el Trunkos András, a zenekar menedzsere a Blikknek.

Kiemelt kép: Czimbal Gyula / MTVA / Bizományosi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik