Kultúra

Jön az élőszereplős Oroszlánkirály folytatása, Oscar-díjas rendezővel

Tavalyi elemzésünkben már megírtuk, hogy a Disney addig biztosan nem fog leállni klasszikus meséi élőszereplős vagy fotorealisztikus feldolgozásával, amíg azok hatalmas üzletnek bizonyulnak. A 2019-ben bemutatott Az oroszlánkirályból például hiába lett bizarr természetfilm, ha egyszer másfél milliárd dollárt hozott a konyhára a stúdiónak. Várható volt, hogy nemsokára jön a folytatás, a Variety szerint már dolgoznak rajta, és azt is lehet tudni, ki lép az első részt rendező Jon Favreau helyébe. Barry Jenkins, az Oscar-díjas Holdfény és a Ha a Beale utca mesélni tudna rendezője, akinek érzékeny drámái erősen koncentráltak arra, hogy milyen kihívásokat jelent feketeként élni Amerikában.

A 90-es években segítettem a nővéremnek két kisfiút felnevelni, szóval az Oroszlánkirály karaktereivel nőttem fel én is. Tehát egy nagy álmom válik valóra azzal, hogy a Disneyvel együtt dolgozhatok ennek a barátságról, szeretetről és örökségről szóló csodálatos mesének a kibővítésén, egyben folytathatom ezzel az afrikai diaszpórában élők sorsának és lelkének bemutatását is

– nyilatkozta Jenkins, akinek nosztalgikus hivatkozása ellenére a film nem az 1994-es animációs film, hanem a tavalyi fotorealisztikus verzió folytatása lesz.

A Disney tényleg romba akarja dönteni a gyerekkorunkat?
Futószalagon jönnek a klasszikus rajzfilmek élőszereplős feldolgozásai. És addig ez egész biztosan így is marad, amíg ennyire megéri stúdiónak.

Kiemelt kép: Disney

Ajánlott videó

Olvasói sztorik