Kultúra

Szarvas József: Vidnyánszkyban lehetőséget kell látni, nem ellenséget

Nagyinterjút adott a nyomtatott Mandinernek Szarvas József, a Nemzeti Színház művésze, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történtekről is beszélt. A 62 éves színész szerint nincs olyan, hogy független vagy szabad kultúra, ugyanis a kultúrának nincs jelzője:

A kultúra közösséget jelent, hagyományt, hagyatékot, közösséget, históriát, családot és tapasztalati utat. Egy közösség összes tapasztalatát. Közben körülöttünk minden arról szól, hogy vágjuk el a múltat, nem kell kötődni hozzá, el kell felejteni. A magyar nyelv már mintha nem lenne alkalmas arra, hogy a nemzeti kultúránkat elbeszélje. Nincsen história, nincsenek hőseink.

Szerinte ami most történik az SZFE-n, az „a permanens forradalom kitüremkedése”, és a permanens forradalomban „a színművészek útja egy bizonyos gondolati struktúra mentén van egyengetve. Ebbe nem fér bele a kultúra, Vidnyánszky Attila pedig kultúráról beszél.” Szarvas József két ellentétes pólus harcának látja az egyetem irányításáért zajló konfliktust, pedig szerinte Vidnyánszky senkit nem akar elűzni az egyetemről, „csupán szeretne oda belépni egy másfajta gondolati struktúra is”.

Kormánypárti művészek kérik nyílt levélben Palkovicsot a Színművészeti átalakítására
Miután szerdán 74 művész tiltakozott nyílt levélben a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen, most ugyancsak 74 kormánypárti művész áll ki nyílt levélben az ellenkezője mellett.

Szarvas József – aki korábban már más kormánypárti színészekkel együtt aláírta azt a nyilatkozatot, amiben síkra szállnak az SZFE modellváltása mellett, és részt vett már a Fidesz-közeli közéleti személyiségek hagyományos kötcsei piknikjén is – most is kiállt Vidnyánszky mellett:

Csak egy irányból érkezik a támadás, de ezer hangon. Vidnyánszky Attila egy csoda a szakmánkban. Az ő személyén keresztül töltötte be a Nemzeti Színház is végre a funkcióját

– mondja Szarvas, aki szerint Vidnyánszky „kultúra-visszakérdező ember. Lehetőséget kell benne látni, nem ellenséget.”

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik