Kultúra

Vidnyánszky Attila: Az első pillanattól kezdve nem akart elfogadni semmit az egyetem vezetése

Az első pillanattól kezdve igazából az egyetem vezetése nem akart elfogadni semmit, ami változás szempontjából fontos lett volna

– mondta el Vidnyánszky Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában kedd este arra a kérdésre válaszolva, hogyha ekkora az ellenállás vele szemben, nem gondolkodott-e el azon, hogy visszavonuljon.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem kuratóriumi elnökének nemrég megválasztott Vidnyánszky szerint az intézmény szenátusának és hallgatóinak végig lett volna lehetősége a párbeszédre és a tárgyalásra, amivel nem éltek.

A hétvégén derült ki, hogy a Vidnyánszky vezette kuratórium felszámolja a SZFE autonómiájának minden lényeges elemét, vagyis az egyetem legfőbb döntéshozó szerve

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.
„A kuratóriumi tagokat fixen nem engedjük be” – nem adják az egyetemet a színművészetisek
Az SZFE hallgatói barikádot állítottak, és nem akarják beengedni az új vezetőket. Úgy érzik, minden szétesik körülöttük, az oktatók pedig nem tudják elképzelni, miről lehet beszélni Vidnyánszkyékkal azok után, hogy porig alázták az intézmény embereit.

A Nemzeti Színház igazgatója szerint ez teljesen jogszerű, a kuratórium szabályszerűen jött létre, és csak ennek mentén van esély az intézményen belüli változásra.

Rónai Egon kijelentésére, hogy ez egy diktatúra az egyetem felett, Vidnyánszky azt válaszolta, nem diktatúráról van szó,

hanem kényszerhelyzet teremtődik a párbeszédre. (…) Ha kicsit is meghallaná az egyetem, hogy nincs szándék annak kapcsán, hogy a meglévő dolgok eltüntessenek, hanem az a szándék, hogy párhuzamosan felépüljön valami egészen más.

Vidnyánszky szerint zárt rendszerben működik az egyetem, amit már korábban is jelzett:

sok szempontból igazságtalan, sok szempontból elszakadt a szakma egy részétől.

Arra a kérdésre, hogy akik most az SZFE-n tanítanak, végigvihetik-e az osztályukat, Vidnyánszky igennel válaszolt, majd hozzátette, senkit nem ér retorzió amiatt, mert a vezetői pozíciójáról lemondott. Vidnyánszky szerint azonban a szenátus nem mondott le, ő legalábbis egyelőre semmilyen hivatalos dokumentumot nem kapott erről.

Szó esett még arról, hogy elindulnak majd más osztályok, más gondolatokkal, és talán elindul egy szakmai párbeszéd. Hogy milyen gondolatokról is van szó, arra Vidnyánszky elmondta,

Karsai Györgynek (színháztörténész, az SZFE oktatója – a szerk.) én nem fogom tudni soha elmagyarázni, hogy mi a nemzet, meg a haza, meg a kereszténység, mert alkalmatlan arra, hogy befogadja, amit gondolok. […] Egy másfajta gondolkodási móddal közelíteném meg a képzést, és még csak azt sem mondom, hogy a többieknek ezt át kell venni.

Vidnyánszky szerint az említett szemlélet nem volt jelen eddig az intézményben, mert aki képviselte volna, Kerényi Imre, annak mennie kellett az egyetemről.

Ez az ország, a hétköznapok, a jelenünk, a jövőnk megélésének a módja és ez nem kap teret

– fejtette ki a rendező, kuratóriumi elnök.

"Pillanatnyilag ez Magyarország legszabadabb utcája" - Tüntetnek a Színművészeti Egyetemnél
Ma lemondott a SZFE teljes vezetése. Estére tüntetést hirdettek a hallgatók és a tanárok.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik