Kultúra

Egy fesztivál biztosan megmarad a tiltás ellenére is: idén is lesz Fekete Zaj

Korábban a témában:

Tiltás ide vagy oda, mégis lesz legalább egy fesztivál idén nyáron: a Fekete Zaj nem marad el.

Azt az utat választottuk, hogy megrendezzük a fesztivált, de az eddigieknél kisebb befogadóképességgel. A Fekete Zaj eddig is egy kicsi és családias rendezvény volt, most méginkább erre lehet majd számítani – annak ellenére, hogy idén az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt

– írja közleményében a fesztivál. A szervezők szívből sajnálják a nekik is fontos, partnernek és példaképnek tekintett fesztiválok elmaradását, és remélik, hogy az, hogy a Fekete Zaj megmarad, nem árkot ás majd közéjük, hanem elősegíti a párbeszédet.

A Fekete Zaj Fesztivál augusztus 19-22. között lesz a Mátrában, pontosabbat a szervezők későbbre ígértek.

Drága Zajongók!A kormány mai bejelentése után azt az utat választottuk, hogy megrendezzük a fesztivált, de az…

Közzétette: Fekete Zaj Fesztivál – 2020. július 30., csütörtök

Kiemelt képünkön a Divided zenekar Hundred Times című kislemezének borítója, készítette Jósa Tamás.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.