Kultúra

Sorozat formájában tér vissza az Idétlen időkig

Kevés olyan jó hírt hallani mostanság, mint azt, hogy sorozat készül minden idők egyik legszuperebb romkomjából. A Bill Murray és Andie MacDowell főszereplésével, 1993-ban készült  Idétlen időkig hamarosan sorozat formájában tér vissza. A hírt a filmben Ned Ryersont alakító Stephen Tobolowsky jelentette be, ráadásul ő szerepel majd a sorozatban is.

Éppen a Sonynál voltam (vagy A Goldberg családot vagy a Schooled című sorozatot forgattam), amikor az egyik producer odajött, és azt mondta, „hé, Stephen, már dolgozunk az Idétlen időkig tévés verzióján! Lenne kedved eljátszani Nedet a tévében is?

– nyilatkozta a színész, aki azonnal rávágta, hogy persze.

Időtlen remekmű az Idétlen időkig?
A magyar címe alapján a Groundhog Day egy súlytalan buta vígjátéknak tűnhet, pedig komoly hatást gyakorolt a világra.

Ezen kívül egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a sorozat Harold Ramis filmjének sztorija után 30 évvel játszódik majd. A többi szereplőről még semmi hír, és bár nem sok esélyt látunk rá, de mi nagyon csípnénk, ha Bill Murray-t láthatnánk újra az ugyanarra a napra és Sonny and Cher-slágerre számtalanszor ébredő Phil Connors-ként.

(Slashfilm)

Kiemelt kép: COLUMBIA PICTURES / ARCHIVES DU 7EME ART / PHOTO12 VIA AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.