Kultúra

Visszatért az Elfújta a szél az azt korábban eltávolító HBO Maxra

Az 1939-es sikerfilmet két héttel ezelőtt, a rendőrök által meggyilkolt George Floyd halála után kitörő feszültségek hatására vette le műsoráról az HBO Max streamingszolgáltató, a film rasszista ábrázolásmódja miatt: „Ezek a rasszista ábrázolások helytelenek voltak akkor, és helytelenek ma is, ezért a cég szerint felelőtlenség lenne műsoron tartani ezt a filmet magyarázat és az ábrázolásmód elítélése nélkül” – írta indoklásként a cég, melynek döntése jókora felzúdulást keltett, noha akkor is világossá tette, az Elfújta a szél csak ideiglenesen tűnik el, és majd egy későbbi időpontban majd a történelmi kontextus magyarázatával együtt kerül vissza, és azóta az is kiderült, hogy egy fekete filmtörténész, a chicagói egyetem professzora, Jacqueline Stewart ír hozzá a filmet kontextusba helyező bevezetőt. Most ez a Variety szerint meg is történt, a film visszakerült, két kiegészítő videóval együtt.

Hazug és rasszista film az Elfújta a szél, de be is kell tiltani?
Sok szó esett az HBO Max által ideiglenesen eltávolított Elfújta a szélről a napokban. Most tényleg be akarják tiltani a filmet? Mi lehet vele az utókor problémája? Milyen mai szemmel a több mint nyolcvanéves klasszikus?

Az egyikben Stewart mond egy négy és fél perces videót a film történelmi és kulturális kontextusáról, a másik pedig egy egyórás pódiumbeszélgetés a film komplikált örökségéről, mely egy tavaly áprilisban készült felvétel. A film hátteréről és problémás örökségéről mi is írtunk.

Kiemelt kép: COLLECTION CHRISTOPHEL / RnB © MGM/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik