Kultúra

Nyári villámturnén mutatja be új lemezét a Kiscsillag

Nyolcállomásos országos turnéra indul a Kiscsillag, hogy pótolják a Tompa kések című lemez tavasszal elmaradt bemutatóit. A zenekar tavasszal jelentette meg hatodik stúdióanyagát, ám a járványhelyzet miatt mind a budapesti lemezbemutatót, mind az országos koncertkörutat el kellett halasztani. A Kiscsillag a karanténidőszakban két klipet készített.

Az együttes június 26-án a tatabányai Roxxy-ban, 27-én a szombathelyi Végállomáson, július 3-án a gödöllői Trafóban, 4-én a dunabogdányi Kultúrparton, 10-én az esztergomi Sportalshow-ban szabadtéren, 11-én a győri Dinamóban, 24-én a büki MSK Atriumban, 25-én pedig a miskolci Helynekemben ad koncertet.

Az album tele van olyan dalokkal, amelyek a termekbe, klubokba valók, igazi koncertdalok. A tavaszra is nagy lelkesedéssel készültünk, de a várakozás ezt még inkább fokozta, úgyhogy eldöntöttük: ahogy lehet, indulunk. Jó lesz végre újra azt csinálni, amit a legjobban szeretünk

– idézte Lovasi Andrást a közlemény.

Az idén 15 éves Kiscsillag születésnapi koncertjét október 1-jére, a Budapest Parkba tervezi.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik