Kultúra

Kivéreztetnék a Színművészetit, de egyre többen emelik fel a szavukat az átalakítás ellen

Sorra érkeznek a Színművészetit féltő nyilatkozatok szakmai szervezetektől és a szakma egyéni képviselőitől határon innen és túlról egyaránt. A közlemények tartalma mind ugyanarra fut ki: az egyetemi autonómiát és a szakmai szempontok érvényesülését féltik a meglehetős sietséggel tető alá hozni kívánt átalakítástól. Az SZFE hallgatói egy kisfilmet is létrehoztak, hogy felhívják a  figyelmet az egyetemet veszélyeztető döntéssel kapcsolatban.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) átalakítása az utóbbi néhány hétben került terítékre: május közepén megjelent interjúnkban Upor László, az egyetem rektorhelyettese már arról beszélt, a kormány alapítványi üzemeltetésbe helyezné át az SZFE-t, néhány nappal később az erről szóló törvényjavaslat is megszületett, ennek alapján az egyetem üzemeltetői, fenntartói szerepét a külön erre a célra létrehozott alapítvány látná el, azt a parlament már meg is vitatta.

Upor László: Azért beszélnek rólunk ostobaságokat, hátha kifut valami nagyon csúnya a szánkon – de nem fog
A kormány jövő januártól a Színház- és Filmművészeti Egyetemet is alapítványi fenntartásúvá kívánja tenni – nyilatkozta lapunknak Upor László, az SZFE rektorhelyettese, aki szerint az egyetem nem egy liberális csúcsintézmény, de ettől még nem hívnák meg tanítani Kálomista Gábort.

A modellváltásnak ráadásul rohamtempóban kellene megvalósulnia: ez év szeptember 1-je a határidő, ami annál is nagyobb sürgetést jelent, tekintve, hogy az egyetem közleménye alapján ők a sajtóból értesültek a határidőről. Az átalakítási tervek mögött nehéz nem politikai szándékot látni: a tervezettel kapcsolatos tévériportban balliberális intézményként hivatkoztak az egyetemre, ami az ország jó ideje kihirdetett illiberális berendezkedésébe aligha illik bele. Ugyanott az egyetem vezetőváltással kapcsolatos megoldandó feladatokról is szó esett, holott az SZFE-nek ilyen elmaradása nincs: Upor Lászlót 2019 novemberében jelölték rektornak, nyílt pályázat után, jogszerűen, ám Upor kinevezése a mai napig nem történt meg.

Az SZFE védelmében azóta a jelenlegi hallgatók mellett – akik a fenti videón kívül részletes közleményt is kiadtak a témában – kiállt számos korábbi hallgató, akik ma már aktív tagjai a szakmának, az erről született nyilatkozatot eleddig 750 szakmabeli írta alá, köztük Schilling Árpád, Alföldi Róbert, Szamosi Zsófia, Enyedi Ildikó, Ónodi Eszter és még rengetegen. A petíció visszautasítja, hogy az SZFE-n ideológiai alapon formálnák a hallgatók elméjét, és arra szólítják fel a döntéshozókat, hogy bárminemű átalakítást az egyetemi autonómia tiszteletben tartásával, a vezetőséggel és az egyetemi közösséggel egyeztetve hajtsanak végre.

Az egyetem hallgatói azóta az intézmény homlokzatára kihelyezett molinóval tiltakoztak a tervezet ellen, de szolidaritásáról biztosította a Színművészetit a Színházi Kritikusok Céhe, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Játékfilmrendezők Szövetsége is. A kritikuscéh közleményében felhívta a figyelmet az Alaptörvény egyetemi autonómia biztosításáról szóló cikkelyére, és úgy fogalmazott, mély aggodalommal tölti el őket a tervezett átalakítás és annak módja.

A Színházi Kritikusok Céhének nyilatkozata az Színház- és Filmművészeti Egyetem tervezett alapítványi átalakítása…

Közzétette: Színházi Kritikusok Céhe – 2020. június 15., hétfő

A Magyar Színházi Társaság szintén szolidaritásáról biztosította az SZFE-t, kiemelve, hogy bármely átalakítás csak transzparens módon, az intézmény vezetőségének bevonásával és a zavartalan működés biztosítása mellett támogatható.

A Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete ugyancsak kiállt az egyetem mellett, felhívva a figyelmet arra, hogy a művészeteket csak az alkotás szabadságának szellemében lehet oktatni, ezért a művészeti oktatási intézmények függetlensége elengedhetetlen.

A határon túli színházi és filmes képzések jelentős részéért felelős két intézmény, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Kara és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem is csatlakozott a magyarországi színházi képzést féltők körébe, közleményüket a Színház folyóirat osztotta meg a Facebookon.

Határon túli egyetemi oktatók szolidaritási nyilatkozata a Színház- és Filmművészeti EgyetemmelKiállunk a Színház- és…

Közzétette: Színház folyóirat – 2020. június 15., hétfő

Kiemelt képünkön az SZFE hallgatóinak tiltakozóakciója. Fotó olvasónktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik