Kiss B. Attila elismerte, zaklatásgyanú miatt távozott az Operettszínház ügyvezetője

Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a Hír TV műsorában elismerte, hogy Kriza Zsigmond, az intézmény korábbi ügyvezető igazgatója, zaklatás gyanúja miatt távozott a színházból.

Azt tudom mondani, hogy rávetült a gyanú árnyéka, és közös megegyezéssel megváltunk egymástól

– idézi az Index Kiss-B. szavait.

Kriza Zsigmondot az Indexnek nyilatkozva a színház több volt vagy jelenlegi munkatársa vádolta meg szexuális zaklatással és hatalommal való visszaéléssel, megalázó bánásmóddal. Többen úgy nyilatkoztak akkor, hogy pokol volt bejárni a színházba, a folyosókon sírtak kolléganők, mert az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének.

Dolhai Attila nyilvánosan bocsánatot kért
Korábbi videójában kiállt az Operettszínház zaklatások eltussolásával vádolt vezetője, Kiss B. Attila mellett.

Az eddigi információk szerint az ügyvezető igazgató egy évvel kinevezése után, februárban, a hivatalos indoklás szerint sikeres munka után, közös megegyezéssel távozott, de Kiss-B. a Hír TV-ben adott nyilatkozata után ez megdőlni látszik. Bár az Index korábban rákérdezett arra, közrejátszott-e az akkor kiadott közleményekben foglaltakon kívül Kriza távozásában bármilyen magatartásbeli probléma, a főigazgató ezt akkor még határozottan cáfolta:

Dr. Kriza Zsigmond magatartásával, munkájával kapcsolatban soha, semmilyen szabálytalanságot vagy kifogasolható momentumot nem tapasztaltam, távozási szándékát sajnálattal vettem tudomásul.

Kiss-B. mindezek ellenére a Hír TV-ben hozzátette, az Index cikke a vádakról egyértelműen politikai támadás.

Túl jól mentek a dolgaink, egymást érték a sikerek. (…) De mindennek megvan a böjtje. Ez egy politikai jellegű támadás, ez kimondható. A dolgok önmagukért beszélnek: mikor jelent meg ez az Index-cikk? Június negyedikén, a harangok elcsendesedése után húsz perccel. Ez egy összehangolt sajtótámadás, hiszen több sajtóorgánumban jelent meg szinte ugyanabban az időben.

Kiemelt kép: Youtube / Hír TV

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.