Dolhai Attila nyilvánosan bocsánatot kért

Hétfőn számoltunk be arról, hogy Dolhai Attila kiállt az Operettszínház zaklatások eltussolásával vádolt vezetője, Kiss B. Attila mellett. A Facebookon közzétett videóban a színész többek között azt mondta, a frissen kinevezett főigazgató szerinte jó szándékú, jó ember, és azt kérte, hogy akinek sérelme van, az ne a sajtóhoz forduljon, hanem az erre kialakított fórumokhoz vagy a hatósághoz, mert az áldozatok kiállása, úgymond, mérgezi a hétköznapokat.

Azóta eltávolított videójára reagált Szinetár Dóra, aki szerint, ahogy ő ismeri Dolhai Attilát, a színész kitaposná azok beleit, akik az ő kislányait vagy feleségét úgy zaklatják, ahogy az az Operettszínházban történt. Szerinte elvenni annak reményét, hogy a nyilvánosság ereje majd változást hoz, szégyenteljes és vállalhatatlan.

Szinetár Dóra Dolhai Attilának: vállalhatatlan megpróbálni az utolsó cérnaszálat elvenni a bajban levőktől
Az Operettszínház zaklatási ügyében Dolhai többek között arról beszélt, hogy akinek sérelme van, az ne a sajtóhoz forduljon. Szinetár Dóra reagált kollégája szavaira.

Hogy ennek vagy másnak a hatására-e, de Dolhai Attila hétfő este újabb videót tett közzé Facebook-oldalán, melyben nyilvánosan bocsánatot kér.

Most már látom, hogy egy ilyen komoly ügyben a megszólalásnak milyen nagy felelőssége van. Azt is látom – nem véletlenül vettem le az előző nyilatkozatomat – hogy egy metoo-ügyben lehet, hogy a jog időnként kevés ahhoz, hogy célt érjünk és ilyenkor szükség van a társadalmi a felelősségre és sajtónyilvánosságra is. Ezt a nyilatkozatom megtételekor nem jól súlyoztam és nem jól láttam. Most már látom, hogy igenis szükség van az ilyen jellegű összefogásokra

– mondja.

Kiemelt kép: Vajda János / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.