Kultúra koronavírus

Péntektől újra kinyithatnak a mozik Kaliforniában

Péntektől újra kinyithatnak a mozik Kaliforniában, de legalább az első két hétben szigorú távolságtartási előírások szerint kell működniük, derült ki a Kalifornia állam által hétfőn kiadott ágazati útmutatóból. Az Egyesült Államokban március 20. óta vannak zárva a filmszínházak a koronavírus-járvány miatt.

Gavin Newsom kaliforniai kormányzó hivatala és a közegészségügyi minisztérium közös döntése nyomán az újranyitás elején a moziknak huszonöt százalékra vagy vetítőtermenként nem több mint száz emberre kell korlátozniuk a kapacitásukat. A Hollywood Reporter értesülései szerint azonban, ha minden jól megy, akkor ez a szabály nagyjából két hét elteltével enyhülhet.

Szeretnénk már mozizni, a filmszínházak is nyitnának, de még várnunk kell
Több mint két hónapja zárva vannak a filmszínházak, de a kijárási korlátozás elmúltával felmerül a kérdés, mikortól nézhetünk filmeket újra mozivásznon?

A pénteki újranyitás azt jelenti, hogy Christopher Nolan új filmje, a Tenet premierjét talán sikerül megtartani július 17-én, ahogy azt a Warner Bros. filmstúdió eredetileg tervezte. Több másik hollywoodi produkció, köztük a Russell Crowe főszereplésével készült Unhinged című thriller, a Mulan és a Wonder Woman 1984 bemutatóját is nyárra tűzték ki.

A kapacitáscsökkentés mellett Kalifornia állam több egyéb ajánlást is megfogalmazott a filmszínházak számára, többek között a maszkviselésről, az eldobható vagy mosható üléshuzatok alkalmazásáról és a mosdóhasználatról. Azt egyelőre nem tudni, hogy a New York-i mozik mikor kapnak engedélyt az újranyitásra.

(MTI)

Kiemelt kép: FABIAN SOMMER / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik