Kultúra

Szinetár Dóra Dolhai Attilának: vállalhatatlan megpróbálni az utolsó cérnaszálat elvenni a bajban levőktől

Az Operettszínház zaklatási ügyében Dolhai többek között arról beszélt, hogy akinek sérelme van, az ne a sajtóhoz forduljon. Szinetár Dóra reagált kollégája szavaira.

Szinetár Dóra szerint, ahogy ő ismeri Dolhai Attilát, a színész kitaposná azok beleit, akik az ő kislányait vagy feleségét úgy zaklatják, ahogy az az Operettszínházban történt. Ezt Szinetár annak kapcsán írta a Facebookon, hogy Dolhai egy Facebookra posztolt videóüzenetben állt ki a zaklatási ügyek eltussolásával vádolt Kiss-B. Attila főigazgató mellett.

Pokoli munkahangulatra és állandó megaláztatásra panaszkodnak az Operettszínház volt munkatársai
A főigazgató és a volt ügyvezető igazgató a beszámolók szerint szakmai hibákat vétett, és utóbbi több nőt is megalázott, akik most beszéltek erről.

Dolhai az Index szemléje alapján a videóban arról beszélt, hogy a frissen kinevezett főigazgató szerinte jó szándékú, jó ember, és azt kérte, hogy akinek sérelme van, az ne a sajtóhoz forduljon, hanem az erre kialakított fórumokhoz vagy a hatósághoz, mert az áldozatok kiállása, úgymond, mérgezi a hétköznapokat. Dolhai Attila azóta eltávolította a videót az oldaláról, Szinetár Dóra azt reméli, azért, mert azóta kollégája rájött, hogy hibázott. A színésznő némi keserű szarkazmussal és a közelmúlt közéleti megnyilvánulásaira utalva arról írt, hogy szerencsére itthon bármilyen zaklatás éri a nőket, fordulhatnak a hatóságokhoz, még ha kettessel is kezdődik a személyi számuk.

Az a jóhírem van Dolhai Attila számára, hogy ha a három lánya közül valamelyiket a majdani munkahelyén az egyik főnöke szexuálisan zaklatja, megjegyzéseket tesz a mellei méretére, érdeklődik, hogy voltak-e leszbikus kapcsolatai, és megígérteti vele, hogy a hármas szex élményét neki tartogatja, akkor a kislányának felnőtt nőként is joga lesz ezt a munkaadójának jelenteni, és ha az pökhendi módon a segítségkérést elutasítja, a felelősséget elhárítja, és a történteket megpróbálja eltussolni, akkor joga lesz a bírósághoz és/vagy a nyilvánossághoz fordulni.

– írja Szinetár. Szerinte elvenni annak reményét, hogy a nyilvánosság ereje majd változást hoz, szégyenteljes és vállalhatatlan.

Az a jóhírem van Dolhai Attila számára, hogy ha a három lánya közül valamelyiket a majdani munkahelyén az egyik főnöke…

Közzétette: Szinetár Dóra – 2020. június 7., vasárnap

Az Operettszínház mérgező légköréről, az egykori ügyvezető igazgató Kriza Zsigmond részéről a női dolgozókat érő megaláztatásról az Index pénteki cikkében többen részletesen meséltek, az is elhangzott, hogy új főigazgató, Kiss-B. Atilla tudott a történtekről, de nem tett semmit, sőt, a rossz munkát végző dolgozók alaptalan vádaskodásának nevezte a dolgot.

Tudom, mi az, ami egy színházban belefér, és mi nem. De itt rendszeres volt, hogy a folyosókon sírtak kolléganők; az ügyvezető igazgató minden nővel úgy beszélt, mintha tárgyak lennének, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan volt.

– nyilatkozta a lapnak egy dolgozó. Kiss-B. Attila az után érkezett a színház élére, hogy Kerényi Miklós Gábor zaklatási ügye miatt távozni kényszerült. Kiss-B. operaénekes, és pályázata alapján meglehetősen passzol az ország politikai irányvonalaihoz, nemzetmegtartásról és Trianon-darabról írt, ám ami fontosabb, hogy az Operett sikerét, meghatározó hangját alkotó musicalekkel, operettekkel való szakítást jelölte ki új irányként, így aztán nem csoda, hogy a társulatnak kevesebb, mint tíz százaléka támogatta a pályázatát, mégis ő nyert, és kinevezte ügyvezető igazgatónak Kriza Zsigmondot. Kriza alig több, mint egy évet dolgozott az Operettben, és a hivatalos verzió szerint azért távozott, mert sikeresen levezényelte a színház arculatváltását, és most más feladatok várják, ám az Indexnek nyilatkozók szerint a két vezetős modell a gyakorlatban korántsem működött olyan simán, arról nem beszélve, hogy Kriza Zsigmond a problémákat megfogalmazó női kollégákat szexista utalásokkal szerelte le.

Az új vezetési elvek hatására a korábbi pillanatok alatt elkapkodott jegyekkel, teltházas előadásokkal működő Operettszínház kudarcot kudarcra halmozott, a Mohácsról szóló rockmusicalt nem tudták bemutatni, a Trianon 100. évfordulójára szánt darab sem készült el, és a futó darabok is félházakkal futottak. A színház elégedetlen dolgozói néhány hónappal ezelőtt Facebook-csoportot hoztak létre, ahol többek között arról írtak, hogy Kiss-B. nem értette a napi működéshez szükséges teendőket, lefújta a turnékat, de azt sem engedte a színészeknek, hogy az így felszabadult időben elmenjenek plusz pénzért más projektekre dolgozni. A színháznál villámgyors fluktuáció kezdődött az adminisztratív területeken dolgozók között, a több mint harminc távozó munkatárs közül mindössze kettő volt férfi. A női kollégák Kriza Zsigmond mosolyogva előadott sértegetéseiről, porig alázásairól meséltek az Indexnek, amit többen jeleztek is Kiss-B.-nek, ám a helyzet nem változott, sőt, köözlte, hogy ilyen dolgokkal neki sem ideje, sem kedve nincs foglalkozni. A cikk egyik megszólalója pedig arról beszélt, Kriza Zsigmond elkezdett megjegyzéseket fűzni az alakjához, szexuális szokásait, múltját firtatta, ami egyébként verbálisan megvalósított szexuális zaklatás.

Az Opoerettszínházban történtekről egyébként a hasonló zaklatásokat elszenvedők segítésére alakult Biztonságos Terek projekt is tudott, sőt, ők Fekete Péter kulturális államtitkárt is értesítették a történtekről, ám választ nem kaptak. Az Indexnek Kiss-B. Attila tagadta, hogy valaha is bárki panaszt tett volna Kriza Zsigmondra, Kriza pedig a munkájukat rosszul végző dolgozók bosszújának és valótlanságnak nevezte a vádakat, és mindenképpen a cikkben megszólalók kilétét firtatta.

Kiemelt kép: Zih Zsolt / MTVA

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik