Kultúra

Ne félj a benned lévő ragadozótól, inkább barátkozz össze vele!

Bittner Dániel, a BittnerSweet zenekar alapítója még tizennégy éves volt, amikor akusztikus gitárján megírta első lemezanyagát, köztük a Ragadozót. Több mint tíz év múlva, 2020-ban Bérczesi Róbert arra kérte, hadd dolgozhassa fel a dalt. Bittner Dániel ekkor döntött úgy, zenekarával, a BittnerSweet-tel is felveszi a dal saját verzióját. A számhoz klip is készült, mely nálunk látható először.

A klip már a karantén idején készült, és az énekes barátaival, Németh Máté rendezővel és Rácz Péter operatőr-vágóval biztonságosan, nagy távolságból tudta leforgatni egy elhagyatott budai erdő mélyén.

A Ragadozó Bittner Dániel szerint arról szól, hogy ismerjük meg a bennünk lakó ragadozót és ne féljünk tőle, hanem szelídítsük meg, barátkozz vele össze

Sokszor írok dalt az emberi esendőségről, bízva abban, hogy sokan magukra ismernek a szövegekben. Már gyerekkoromban is foglalkoztatott a bennünk élő kettőség, amivel szerintem szinte mindannyian küzdünk. Ha viszont elfogadjuk, és barátságot kötünk a személyiségünkben lakozó ellentétekkel, az komoly feloldással jár. Ebben a klipben ezt képileg is megjelenítjük. Egyébként a zene lényegi elemének tartom, hogy lemerüljünk a belső világunkba, és meghalljuk az érzéseinket. Ez az út sokszor nemcsak feloldással jár, de meg is erősíthet bennünket

– mondta az énekes.

A BittnerSweet jelenleg első, bemutatkozó albumának a befejezésén dolgozik, amit terveik szerint 2020. október 31-én mutatnak be a Hiperkarma előzenekaraként, a Barba Negrában. A Ragadozó Bérczesi Robi-féle feldolgozása is hamarosan, várhatóan még júniusban megjelenik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik