Minden nappal közelebb Trianonhoz

1918. január 1.

Hogy miként kezdődött a magyar történelem egyik legsötétebb éve? Nem történt semmi különös. Az Osztrák–Magyar Monarchia számára a korábban legnagyobb veszélyt jelentő keleti harctéren fegyverszünettel indul a háború negyedik éve.

A kimerült Oroszországgal folynak a béketárgyalások, melyek reményt jelentenek a szintén erejük végén járó központi hatalmak számára. Az olasz harctéren, amely a Monarchia számára ekkor már a legfontosabb, a Tomba-hegyháton, ahol 1917 végén francia csapatok indítottak támadást, egész nap heves a tűztevékenység. A frontvonal nagy része azonban nyugodt. Délen, a macedóniai arcvonalon, ahol majd szeptemberben végképp eldől a háború, nem történik semmi említésre méltó. A harci eseményekből ezen a napon semmit sem lehet kiolvasni, ami előre jelezné a katasztrófát. A központi hatalmak csapatai Európában minden frontvonalon idegen földön állnak, Oroszországban egyenesen a győzelem kapujában. De az erőviszonyok napról napra tolódnak el Németország, Ausztria–Magyarország és szövetségeseik kárára. A végzet hajókon érkezik az Egyesült Államokból, nap mint nap, ezerszám. Friss, pihent erő. 1917. október 21-én jelentek meg az amerikaiak a fronton, a franciák oldalán. Január első napjaiban is sokan érkeznek.

1918. január 2.

„A feltűnt, biztató jelekből és a nyilvánvaló halálos kényszerűségekből a kimerült népek méltán remélhetik, hogy ez az év végre meg fogja hozni a befejezést és így az oly fájdalmasan sóvárgott békével a páratlan megpróbáltatás határjelzőjévé fog válni. Mindezen már meglátott jelentőségen túl még azt is kell sejtenünk, hogy az idők régtől terhessé vált méhe még ebben az évben a legnagyobb történelmi átalakulásokat fogja megszülni, olyan rendkívüli változásokat, talán csodás kinyilatkoztatásokat is fog megindítani, amelyek az emberiség fejlődésének valami új tartalmat adhatnak…” – írja a Pesti Hírlap publicisztikája arról, mi is várható az új évben. (1918., Pesti Hírlap, 1918. január 2.) Sokan érzik azt, hogy 1918-ban eldől a háború, és Magyarországon él a remény, hogy a központi hatalmak javára. A magyar közvélemény évtizedek óta elsősorban az orosz fenyegetésre koncentrált, és lebecsülte a Románia vagy a belső nemzetiségi mozgalmak jelentette veszélyt. Miután Oroszország hatalma megtörni látszik, még éles szemű megfigyelők is megnyugodnak. Január első napjaiban számos olyan esemény történik, amely előrevetíti a jövőt, de ez a kortársak számára nem lehet nyilvánvaló. A jövőbe csak utólag szokás „előre látni”.

1918. január 6.

Cseh parlamenti képviselők az ún. „Vízkereszti nyilatkozatban”, a cseh önrendelkezési jog alapján követelik Csehország és „Szlovákia” egyesítését, amelyet a Monarchia vezető politikai erői élesen elutasítanak. A cseh ügy mögött ekkor már komoly erők állnak. 1916 februárjában Párizsban alakult meg a Csehszlovák Nemzeti Tanács, amelynek elnöke Tomáš Garrigue Masaryk, alelnöke Milan Rastislav Štefánik és Josef Dürich, titkára pedig Edvard Beneš. Befolyásuk azóta jelentősen nőtt, bejáratosak a legfelsőbb francia körökbe.

1918. január 8.

Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök közzéteszi 14 pontját. Ezek sorában szerepel a népek önrendelkezésének elve, amelyet a nemzetközi jog majd csak 1960-ban rögzít egy ENSZ-határozatban. Ez a határozat és persze a 14 pont is a hatalmi viszonyok függvényében értelmezendő: általában akkor alkalmazzák, ha nagyhatalmi érdek is kerül az elvek mellé.

1918. február 7.

A szovjet-orosz állam ettől kezdve az oroszországi „Csehszlovák Légiót” a francia hadsereg részeként kezeli. Ez a katonai alakulat a legkorábban szervezni kezdett és a legnagyobb létszámú, cseh (és részben szlovák) hadifoglyokból felállított katonai erő. 1916 februárjában még ezred, májusban már gyalogsági dandár 7300 fővel. 1917 júliusában hadtest méretű 38 500 fővel, csúcslétszáma 61 000 fő. A később már hadseregnek nevezett alakulat alaposan belebonyolódott az oroszországi polgárháborúba, a Csehszlovák Légió, bár nem a magyar fronton harcolt, befolyással volt a magyarországi eseményekre. A bolsevik hatalommal szembeni harcukkal maguk és a cseh ügy helyzetét nagyban javították az antanthatalmak előtt. Érdekesség, hogy a légió híres szibériai hadjáratának egyik kiváltó oka magyar kötődésű. 1918. május 14-én a légiósok konfliktusba kerültek az oroszok által elengedett magyar hadifoglyokkal Cseljabinszkban. Ezután a vörösök a csehek lefegyverzéséről döntöttek – német és osztrák–magyar nyomásra. A csehek megtagadták a parancsot és fegyveresen is összecsaptak a szovjet vörösökkel. A harcok több ezer halottat követeltek, csak a légió 4112 főt vesztett. A csehek ezt követően évekre ellenőrzésük alá vonták a transzszibériai vasútvonal egyes részeit. A polgárháborús szibériai helyzet miatt a Magyarország elleni cseh műveletekbe 1919-ben nem tudtak bekapcsolódni, 1919 decembere után kezdik evakuálni őket Vlagyivosztokból, 1920 végére térnek haza. Kevéssé ismert, hogy a Csehszlovák Légió az éppen ellenőrzése alatt álló szibériai területeken rendszeresen kegyetlenkedett a magyar hadifoglyokkal. Ennek is szerepe volt abban, hogy olyan nagyszámú magyar „internacionalista” csatlakozott a szovjet oldalhoz. A Csehszlovák Légiót nem kizárólag a csehszlovák ügy iránti elkötelezettség, hanem a hadifoglyok ellátási hiányosságai, éhezése miatti elkeseredés tette erőssé. Még a fegyveres harcokba való beavatkozás is nagyobb túlélési, illetve majdani hazajutási esélyt ígért minden fogolynak, csehnek, szlováknak, de magyarnak és bármely más etnikum fiának is Oroszországban, mint a fogolytábor.

1918. február 9.

Aurel Constantin Popovici, lugosi születésű román politikus halálának első évfordulója. Már nem élhette meg, hogy a 15 föderatív egységből álló Nagy-ausztriai Egyesült Államok létrehozására kidolgozott terve a történelem süllyesztőjébe kerül. A terv két magyar föderatív egységet képzelt el: Magyarországot, valamivel nagyobb területen a mainál, és Székelyföldet. Valójában a terv sok román támogatója, például Alexandru Vaida-Voevod a föderációt csak egy lépésnek tekintette Nagy-Románia létrehozása felé. Ahogy Octavian Goga ki is mondja, a román és magyar törekvések, elképzelések teljességgel kibékíthetetlenek. (Romsics 2018: 60-61. o.) De ezt Goga barátja, Ady Endre, Jászi Oszkár vagy éppen maga Károlyi Mihály nem képes megérteni.

1918. február 28.

Zajlanak a béketárgyalások Romániával. Nem csak a Jászi-Károlyi kör, de a kormányzó magyar elit egy része is úgy gondolja, a veszély elmúlt. Vannak éleslátóbbak, akik nem hisznek a román fogadkozásokban, és Gogához hasonlóan úgy vélik, hogy nem áthidalható a két nép közötti ellentét: „Oláh béke. Ez a két szó így egymás mellé állítva a legnagyobb hazugság. (…) Romania mare, nagy Oláhország álomképe lebeg állandóan előttük, a mi Erdélyünkkel. Sőt azontúl is magukénak követelik ezeréves földünket a Tiszáig. Kiegyenlíthetetlen tehát az ellentét. Nincs olyan földi hatalom, mely békét teremthetne közöttünk. De a tárgyalások már megindultak, ami azt jelenti, hogy meg akarunk egyezni velük. A szószegő, orozva támadó, kutyaszorítóba került ellenséggel meg akarunk egyezni, ahelyett, hogy leszámolnánk vele. Mert két dologgal legyünk tisztában, s legyenek tisztában azok, akik részt vesznek részünkről a tárgyalásban. Az első az, hogy Oláhország barátunkká nem válik soha. A második az, hogyha a feszületre megesküsznek, akkor sem lehet a szavuknak hinni.” (Oláh béke, Virradat, 1918. február 28.) A béke persze a kimerült Ausztria-Magyarország érdeke is, fő szava pedig a Német Birodalomnak van már mindenben.

1918. március 3.

Szovjet-Oroszország aláírja a breszt-litovszki békeszerződést Németországgal és Ausztria–Magyarországgal. A központi hatalmak reménye az, hogy a fennhatóságuk alá kerülő erőforrásokkal folytatható nyugaton a háború. A nagy területek megszállása azonban azt eredményezi, hogy jelentős német és osztrák–magyar erőknek kell a térségben maradnia, melyek később hiányoznak a nyugati, illetve az olasz frontról. A török kísérlet Azerbajdzsán elfoglalására ugyancsak erőket von el a kulcsfontosságú iraki és palesztinai frontvonalról. Van, aki hír hallatán megijed, hogy Breszt-Litovszk elhozhatja a németeknek a győzelmet. Ezek közé tartozik a szilárdan németellenes Károlyi Mihály. Felesége, a később „vörös grófnőként” elhíresült Andrássy Katinka azonban megnyugtatja: „Mihály aggódó leveleket írt Svájcból: attól félt, hogy az a hadászati előny, amelyhez a németek az orosz forradalom révén jutottak, meghozza győzelmüket, és a porosz imperializmus egy évszázadra diadalmaskodik. Szerintem a reakció rövidesen ráébred, hogy semmi oka az örömre.” (Károlyi Mihályné 2011: 264. o.)

1918. március 8.

„Az ezred – ha a körülmények megengedik – méltó módon ünnepli meg március 8-án a Magyaros visszavételének első évfordulóját. Emlékünnepe lesz ez első sorban a bajtársi kegyeletnek, mely ott virraszt a Magyaros tövében, az imákat csobogó Uz patak partjain domboruló 10-es honvéd sírok felett” – írta Sáfrán Géza ezredes, ezredparancsnok még március 3-án az egy évvel korábbi dicsőséges harcokról. (Március 8. A magyarosi csata évfordulója, Reggeli Hírlap, 1918. március 3.) Az Úzvölgyében és más székelyföldi szorosokban ekkor már nem folynak harcok, január folyamán megszűntek az összecsapások. Tavasszal a 39. honvéd gyaloghadosztályt elvezénylik az olasz hadszíntérre és ősszel, amikor a román csapatok újra megjelennek, senki sem várja őket az Úzvölgyében és a többi, 1916-17-ben vérrel visszaszerzett hágón, ahol még 1918 elején is haltak meg magyar katonák. De a miskolci 10-es és a munkácsi 11-es honvédek küzdelme nem volt hiábavaló. Románia hamarosan megadja magát, és 1920-ban ennek szerepe lesz abban, hogy ha Székelyföld nem is, de Békés, Csongrád, Bihar és Szatmár vármegye nem kerül teljesen vagy jelentős részben román uralom alá az 1916-os titkos szerződésnek megfelelően. Könnyen lehet, hogy a mai Magyarország tizede menekült itt meg, az Úzvölgyében és más erdélyi csatákban.

1918. április 10.

Rómában tartanak kongresszust a Monarchia nemzetiségeinek képviselői, ahol nyíltan felmerül a háború befejezése utáni önállóságuk kérdése. A független nemzeti élet megvalósításának igénye a magyarságban is megvan, a kérdés az, a nemzetek milyen határok között válhatnak el egymástól.

1918. április 21.

Milan Rastislav Štefánik, a Csehszlovák Nemzeti Tanács alelnöke és Vittorio Emanuele Orlando olasz külügyminiszter megállapodást ír alá egy olaszországi Csehszlovák Légió felállításáról. Az ünnepélyes zászlóbontásra majd május 24-én kerül sor. Az olaszországi Csehszlovák Légió az oroszországihoz hasonlóan hadifoglyokból toborzott. A Monarchia a szláv–orosz keleti front helyett a lehetőségek szerint inkább itt, az olasz déli fronton vetette be a pánszlávizmussal nem alaptalanul vádolt cseheket. Így a 8-as brünni, és a 42-es Terezin/Theresienstadt-i ezredeket is, amelyek a déli fronton, szemben a közvélekedéssel, kifejezetten jól megállták a helyüket a Monarchia oldalán vívott harcaik során. Fogságba esve ugyanakkor sokan rávehetők az Ausztria–Magyarország elleni harcra.

Franciaországban a nyugat-európai és tengerentúli emigrációból toborzott önkéntesek a Francia idegenlégióhoz csatlakozhattak, az erősen nemzeti érzelmű Szokol Mozgalom üdvözlő csatakiáltásával köszöntvén egymást (szevasz = Na zdar!) ők lettek a nazdar század. 1915 májusában már bevetették őket Arras-nál Artois-ban. Hasonló csehszlovák önkéntes alakulatok jöttek létre a szerb hadsereg keretén belül is. Az antant által jól felfegyverzett csehszlovák önkéntesek tehát minden fronton ott vannak. Nem teljesítenek rosszul a harcban, a csehekkel szembeni sztereotípiák nem állják meg a helyüket. Részt vesznek a világháború befejező ütközeteiben az olasz, francia és a balkáni fronton is. Az oroszországi alakulattal ellentétben ők 1918 végétől részt vesznek a Magyarország elleni harcokban is a Felvidéken, részben olasz és francia tisztek vezetésével. Az olaszországi cseh légió parancsnoka, Luigi Giuseppe Piccione jelentős szerepet játszik Észak-Magyarország megszállásában, más olasz tisztekkel egyetemben.

1918. május 7.

A bukaresti békével Románia különbékét köt a központi hatalmakkal. A békeszerződésben Ausztria–Magyarország a Kárpátok gyűrűjén elsősorban katonai jelentőségű, kis lakosságú 5113 négyzetkilométernyi területet kap, ebből 3249 négyzetkilométernyi került Magyarországhoz. A békeszerződés gazdasági és katonai rendelkezései kemények, 32 ezer főben maximálják a román hadsereget és az ország köteles átadni élelmiszer-feleslegét a győzteseknek, a teljes kőolajtermelés pedig a németek kezébe kerül. A legsúlyosabb területi veszteség az, hogy az erősen vegyes lakosságú Dobrudzsa déli fele Bulgáriához, északi fele pedig a központi hatalmak kondomíniumának kezébe kerül. Románia ugyanakkor kárpótlásul megkapja a többségében román lakosságú Besszarábiát, azaz a mai Moldáviát és a ma Ukrajnához tartozó Budzsák régiót. Románia így, az egyébként kemény feltételekkel is, nagyobb területtel és népességgel végezné a háborút, mint amekkorával belépett.

1918. május 22.

Lord Robert Cecil angol külügyminiszter-helyettes elismeri a csehszlovák nemzet jogát az önrendelkezésre.

1918. május 24.

A csehszlovák emigráció hónapok óta elkeseredett próbálkozásokat tesz a magyarországi szlovákság állásfoglalásának kicsikarásáért a megalakítandó csehszlovák állam mellett. Szó sincs tehát arról, hogy a Felvidéken elszakadási tömegmozgalom lenne. Ráadásul, akik vannak, azok is elsősorban a hangsúlyozottan szlovák nacionalista Andrej Hlinka körül tömörülnek. Hlinka gyanakodva nézi a cseh aktivitást. Végül ezen a napon mégis megtörténik az, amire Masaryk és Beneš vágynak: a szlovák nacionalisták titkos memorandumot fogadnak el az önrendelkezésről a csehek oldalán. De a későbbi cseh–szlovák ellentétek már most kirajzolódnak.

1918. június 3.

Az antanthatalmak közös nyilatkozatban támogatják Lengyelország függetlenségét. Érdekesség, hogy nemcsak az antant, hanem a központi hatalmak is célként jelölik meg a 123 esztendeje felszámolt lengyel állam helyreállítását valamilyen formában. Természetesen a három határos, annak idején a felosztásban részt vevő nagyhatalom ezt bábállam formájában képzelte volna el. Nagy-Britannia és Franciaország független, de szövetséges országként akarja létrehozni az új Lengyelországot.

1918. június 15.

Dél-Tirolban megkezdődik az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó nagy offenzívája a háborúban. A második piavei csata előtt már mind morálját, mind ellátását tekintve mélypontra kerül a közös hadsereg. Az egyik legfontosabb probléma az élelmiszerhiány, és azt sem a Romániából, sem az Ukrajnából rekvirált élelmiszer nem tudja megfelelően pótolni.

Gyulai György, Demkó Attila: Napról napra Trianon 1918-1924

Reakció Kiadó, 2020