Kultúra

Nyári műsorváltozás az RTL Klubnál: egy új sorozat is jön

A TV2 pár nappal korábban egy sor újdonságot jelentett be, és most már azt is tudni, hogy az RTL Klubon, mi váltja az egyik karanténos műsort. A Sorozatwiki írta meg, hogy

a Made in Karantén május 23-án, az ötödik adással véget ér, a helyére pedig május 30-tól a Négy esküvő egy temetés című sorozat érkezik. 

A viszonylag friss produkciót 2019 őszén mutatta be a Hulu, és az a Mindy Kaling volt az egyik alkotó, akiről mostanában elég sokat hallhatunk. Kalinget a legtöbben az Office Kelly Kapoorjaként ismerik, de több évadnyi résznek ő volt az alkotója és írója is, ráadásul a Netflix újabb hájpja, az Én még sosem… (Never Have I Ever) szintén az ő nevéhez fűződik, illetve Mindy Kaling kapta meg a Doktor Szöszi harmadik részének forgatókönyvét. A Négy esküvő egy temetés minisorozata az 1994-es film modern változata. Az eredetiben Hugh Grant és Andie MacDowell kapták a főszerepet, az újban pedig többek között a Trónok harcából Daenerys Targaryen jobbkeze, azaz Nathalie Emmanuel látható.

Június 6-án a Mellékhatás is lemegy, de egyelőre nem tudni, mi jön a helyére. Ahogy azt már korábban megírtuk, június 7-én érkezik a Házasodna a gazda bevezetője, aminek majd ősszel lesz folytatása. A nyáron a lap szerint vasárnapoként a Cobra 11 és filmek lesznek az RTL Klubon.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik