1. Fingertips (1963)
Nem egy példa bizonyítja,hogy a csodagyerekként feltűnő zenészek később nem tudják valóra váltani a korai ígéretet, Stevie Wonderrel azonban nem ez történt. Az eleinte Little Stevie Wonder néven szereplő zenészt a Motown kiadó alapítója, Berry Gordy szerződtette tizenegy éves korában, és két évvel később már övé volt a kiadó történetének második listavezető dala, mellesleg ő lett tizenhárom évesen a valaha volt legfiatalabb Billboard-listavezető. És ha ez nem lenne elég, a felvételen Wondert kísérő zenekar dobosa maga a későbbi Motown-szupersztár, Marvin Gaye.
2. Uptight (1965)
Azonban a hirtelen siker után nem sikerült hasonlót dobnia, és egy darabig úgy tűnhetett, Stevie Wondert is eléri a csodagyerekek sorsa, és a felnőttkorba lépve már elfelejtik. Úgyhogy a legjobb pillanatban jött az Uptight, mely az első dala volt, melyben a Little jelzőt időközben elhagyó zenész szerzőként is szerepelt, és a Rolling Stonesszal közös turné ihlette, egész pontosan az (I Can’t Get No) Satisfaction húzós alapja ihlette meg. A kor tipikus soulslágerei közé illeszkedő dal fogadtatása aztán meg is mentette Stevie Wonder karrierjét a Motownnál, ahol egyébként eleinte voltak páran, akik nem nézték jó szemmel, hogy egy kisfiú útját egyengeti a kiadó, de innentől kezdve már nem sok kifogásuk lehetett.
3. If You Really Love Me (1971)
A hatvanas években további sikerdalokat éneklő (sőt, másoknak is író) Wonder aztán nagykorúsága évében (Amerikában ugye ez 21 évesen történik) zeneileg is nagykorúvá vált: maga mögött hagyta a kislemez-korszakot, és valami komolyabbra vágyott. Ez volt a Where I’m Coming From című album, Stevie Wonder első igazán egyéni hangú lemeze, ahol már nem törődött mások véleményével. Pedig egyik mentora, Smokey Robinson fel is hívta, amikor hallotta ezt a számot, hogy kifejezze, mennyire nem tetszik neki az új irány, Wonder azonban már a saját útját akarta járni, akárcsak Marvin Gaye, akinek a What’s Going On c. ugyanabban az évben megjelent lemezét tartják az első „komoly” Motown-albumnak. Wonder albumát akkor nem fogadták jól, de ma már megvan a helye az életműben.
4. Superstition (1972)
És csak most jön Stevie Wonder „klasszikus” periódusa, melynek egyértelműen ez a szám a legismertebb terméke. Itt már ő szólaltatja meg a fúvósok kivételével a hangszereket, így a szintetizátorokat, illetve a Hohner Clavinet nevű billentyűs hangszert is. Ez a jellegzetes funk-rock hangzás onnantól kezdve évekig meghatározó volt Wonder dalaiban, és rengeteg mindenkire hatással is volt (még itthon is), csakhogy a követők túlnyomó többségének nem sikerült akkora slágert összehoznia, mint a Superstition volt.
5. You Haven’t Done Nothin’ (1974)
Bár zeneileg ez is hasonló mintát követ, mint a Superstition, itt inkább a szöveg az újítás, hiszen Stevie Wonder politizálni kezd, és egyenesen a Watergate-botrány után tarthatatlan helyzetbe került Richard Nixon elnöknek üzen. Hogy ennek a dalnak volt-e köze ahhoz, hogy Nixon két nappal a megjelenése után lemondott, azt nem tudni, azt viszont igen, hogy Stevie Wonder ezután egyre többször üzent társadalmi/politikai témákban a dalaival.
6. Pastime Paradise (1976)
Stevie Wonder hiába ért el mindent, amit zenészként elérhetett a hetvenes évek közepére, kezdett besokallni, és azt tervezte, visszavonul, hogy Ghánában foglalkozzon inkább hátrányos helyzetű gyerekekkel. Végül azonban ahogy mindig, most is megerősödve került ki a krízisből: ha most megkérdezik, minden traumájáról azt mondja, nem élte meg hátrányként, legyen szó a látása elveszítéséről vagy az 1973-as autóbalesetéről, mely után ízeket és illatokat se érzett hónapokig. A soron következő, 1976-ban megjelent albuma, a Songs in the Key of Life ugyanis a legjobbnak tartott lemeze, mely Michael Jacksontól Prince-en át George Michaelig sokak kedvenc Stevie Wonder-albuma volt, a hatása a popzenére pedig a mai napig kézzel fogható. Még akkor is, ha erről a dalról már sokaknak inkább Coolio jut az eszébe és a Gangsta’s Paradise.
7. Part-Time Lover (1985)
Stevie Wonder nagy és elismert korszaka 1980-ig tartott nagyjából, utána pedig jött a szupersztár időszak, világslágerekkel, melyek lehet, hogy már nem jelentettek akkora újdonságot, viszont még a mai napig is milliók ismerik őket, mint például ezt is, és ez még nem is öregedett rosszul annyira, mint mondjuk az I Just Called to Say I Love You. Wonder onnantól kezdve lelassult (a kilencvenes évek eleje óta mindössze három albuma jelent meg), de jelen volt és fellépett egy sereg beiktatáson, temetésen, ünnepségen, óriási tekintélye van és a mai napig odafigyelnek arra, amit mond. És amikor megkérdezték, géniusznak tartja-e magát, így válaszolt: „Nem, csak meg vagyok áldva ötletekkel. A géniusz bennem Isten – a bennem lakó Isten megjelenése.”
Kiemelt kép: Erika Goldring /Getty Images
