Kultúra koronavírus

Nem könnyű a csajozás három gyerek mellett

A koronavírus eléggé megbolygatta a kereskedelmi csatornák műsorait is. Bár a TV2 és a RTL Klub is meglehetősen gyorsan reagált a hirtelen kialakult helyzetre, utóbbi három karanténműsorral is előrukkolt április második hétvégéjén, érthető, ha nem csak ezzel a témával foglalkozó produkciókat szeretnénk nézni a bezártság alatt.

Nemrég derült ki, hogy az RTL Klub a 3. évad első része után leszedi A Tanár című sorozatot a képernyőről. A csatorna egyik legnépszerűbb produkcióját a második résztől az RTL Most+ prémium platformon követhetik tovább a nézők. A jelenlegi információk szerint az RTL Klubon legkorábban ősszel folytatódhat A Tanár.

Hasonló sorsra jutott a csatorna vadonatúj sorozata, az Apatigris is, mely a pilot epizód után került le a képernyőről. A fikciós széria – melynek további részei a RTL Most+-on érhetők el – főszereplője a három lányát egyedül nevelő Péter (Scherer Péter), aki egészen idáig gyerekeinek szentelte életét.

Kép: RTL Klub

A lányok azonban felnőttek, Péter pedig úgy érzi, végre eljött az ő ideje is és szabadon belevetheti magát a felhőtlennek hitt párkapcsolat-keresésbe. Azonban, ahogy az lenni szokott, hamar kiderül, hogy a felhőtlen boldogsághoz, ha egyáltalán létezik olyan, még a rögösnél is jóval rögösebb út vezet, főleg három kamasz vagy fiatal felnőtt lánnyal a nyakunkon.

A legidősebb nővér, Vivien (Rujder Vivien), videojáték-függő, link pasiját (Szalay Bence) hagyja ott a sorozat elején és költözik vissza a családi házba. Itt él Péter a középső testvérrel, a legproblémásabbnak tűnő Laurával (Schmidt Sára). A jogot végző lány állandóan bulizik és pasizik, így Péternek kapóra jön nagyobbik lánya visszaköltözése, hátha anyáskodni tud húga felett és jó irányba terelni őt. Ebbe, a korántsem idillinek nevezhető helyzetbe csöppen bele a legkisebb testvér, Szandra (Michl Júlia), aki Brüsszelből lép le, ahol anyjával élt (Für Anikó) a szülők válása óta.

Az alaphelyzetet tekintve, minden adott egy ütős dramedyhez, de azért jó pár klisé köszön vissza a sorozatban és mintha túl sok mindenbe kapnának bele a készítők már a történet elején, így egyik szálat sem bontják ki igazán. A legelső rész  rögtön egy flashforwarddal, vagyis egy előretekintéssel kezdődik, melyből kiderül, hogy a sztori egy konfliktusokkal megtűzdelt esküvővel zárul majd, de hogy kiével, ahhoz nyilván végig kell néznünk a sorozatot.

Scherer Péter jól hozza a Válótársakbelihez hasonló, az elvált, életét újrakezdő apa figuráját. Szerencséjére azonnal a horgára akad, vagy inkább fordítva, egy laza és humoros bombanő (Gryllus Dorka), Dorka. Sejthető azonban, hogy nem adják ilyen könnyen a szerelmet egy, a bonyodalmakra és olykor drámára építő sorozatban. Dorkáról elég gyorsan kiderül, hogy masszívan iszik, ami egyre nagyobb problémát okoz kettejük kapcsolatában.

Kép: RTL Klub

Az összes szál közül itt érezni leginkább, hogy súlya van vagy lesz az adott problémának. Ha valami miatt, ezért  kíváncsiak vagyunk a folytatásra, már csak azért is, hogy Gryllus Dorkát ne csak bulizni, nagyokat nevetni és inni lássuk a jelenetek nagy részében. A lányok pasizási kísérleteitől egyelőre nem mentünk még a falnak. Az ezeket bemutató legtöbb jelenet kissé elcsépelt és túl sematikus. Látszik, hogy a készítők nagyon próbálták elcsípni a mai fiatalokra jellemző stílust, de ez nem mindig sikerült, gondoljunk csak Szandrának a kilencvenes évekre hajazó öltözködésére vagy a Papok és kurvák tematikájú jogász bulira.

Az viszont sokkal érdekesebb kérdés már, hogyan élték meg a testvérek, hogy szüleik válásával szétszakították őket. Az anyáról az első három részben javarészt annyit tudunk meg, hogy karrierista, aki jó néhányszor cserben hagyta lányait. Péter alkoholista barátnője mellett szívesen tudnánk meg erről is többet, kérdés azonban, hogy a műfaj mennyire engedi az elvált szülők és az elhanyagoló anya kérdéskörébe való mélyebb elmerülést. Für Anikót mindenképpen jó lenne még többet látni a kimért, rideg, látszólag csak a karrierjével foglalkozó anya szerepében.

A sorozat jó pár mellékszereplőt felvonultat már az első részekben, extrán jó, hogy többen is viszonylag friss, nem elcsépelt arcokról van szó. Feltűnik Eke Angéla a mísz pultos lány szerepében, a színészt alakító Medveczky Balázs az egyik testvér fejét próbálja elcsavarni, Haumann Péter pedig csajozási szokásokat osztogat Péternek.

Az Apatigris jó próbálkozás az igényesebb sorozatok terén, néhány részre azonban még szükség van ahhoz, hogy kiderüljön, túl tud-e lépni a sorozat a már sokszor látott, klisészerű jelenetek során, a sokszor papírízű dialógusokon és hozni tud-e valami újat. Mi nagyon reménykedünk benne, főleg, hogy végre nem egy, a járvánnyal kapcsolatos műsorról van szó, így már az nagy örömöt jelent, ha egy műsorban nem tűnnek fel szájmaszkok vagy egy hatalmas kézfertőtlenítő.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik