Show business-ben dolgozó, de a sztárgyár sűrűjébe nem vágyakozó szülők, forgatókönyvírói, rendezői ambíciók, analitikus lelki alkat. Hogyan lett ebből a mixből az a gigahíresség, akit magazinok tucatjai választottak a legjobban fizetettnek, legszebbnek, legszexibbnek és még ki tudja, miféle legeknek?
Kellett hozzá egy véletlen és némi szükségszerűség. Kristen Stewartot ugyanis egy véletlen folytán fedezték fel, az viszont korántsem véletlen, ellenkezőleg, gyakorlatilag elkerülhetetlen volt, hogy a csúcsra törjön, és ott is maradjon. Mivel édesapja tévéproducer, édesanyja pedig forgatókönyvíró, Kristen maga is úgy gondolta, valahol az írás és rendezés környékén kerül majd a filmiparba, színészi ambíciói jóval később lettek – olyannyira, hogy már túl volt első nagy szerepén, mire rájött, ez igenis az ő útja. Bár Stewartot szeretik tinisztárként kezelni, aki az Alkonyattal érkezett a show business-be, valójában gyerekszínészként már beírta a nevét a figyelemre méltó tehetségek közé. Egy általános iskolai darabban ugyanis kötelező jelleggel szerepelnie kellett neki is, mint mindenkinek, és a dal, amit a műsorban előadott, olyan jól sikerült, hogy a nézőtéren ülő ügynök egyből felkarolta, rögtön szerzett neki néhány kisebb tévés szerepet.
Ekkor volt Kristen nyolc éves – és az első nagy mozifilmes szerepe is hamarosan megérkezett, a 2001-es Birtokviszony idején sem volt több tizenegynél. Nem telt el egy év, és már jött is a következő, ami egyből meg is hozta neki az ismertséget: a Pánikszoba, melyben Stewart alakította a főszereplő Jodie Foster lányát, éspedig úgy, hogy azzal egyből díjközelbe is került néhány ifjúsági kategóriában, illetve felhívta magára a figyelmet a casting directorok körében. Ezekben az első szerepekben még főként fiús kislánykaraktereket bíztak rá, akkori alkatához illően, Stewart azonban azon ritka szerencsések közé tartozik, akiben minden korosztályban – alkata és arca változásával együtt – meglátták a lehetőséget a rendezők. Sorra kapta a szerepeket kisebb címekben és A listás felnőtt színészek oldalán egyaránt, játszotta Dennis Quaid és Sharon Stone lányát (Jéghideg otthon), de egy traumától megnémult tinit is (Beszélj!), mégpedig igen meggyőzően hozva a megtört, kínlódó főhőst. Vígjátéktól horrorig gyakorlatilag az összes zsánerben kipróbálta magát, kettesével-hármasával forgatva a filmeket.
A 2007-es év már előrevetítette az igazi komoly sikereket, egy sor kevésbé jelentős cím mellett játszott ugyanis a kultikus Út a vadonba című moziban Sean Penn rendezői keze alatt, és A nők hálójában című romkomban is, mégpedig Meg Ryan és Adam Brody oldalán. Már ekkor látszott később kidomborodó vonzalma a független filmek iránt, a nagy nevekkel megtűzdelt stúdiófilmek mellett ugyanis már szerepelt kisebb fesztiválkedvencekben is. Aztán jött a bomba, az Alkonyat, ami milliomossá, világsztárrá és az egyik legmegosztóbb filmszínésznővé tette Kristen Stewartot. Egyúttal magántanulóvá is – az Alkonyatig ugyanis hagyományos iskoláztatásban részesült a kaliforniai Calabasasban, ám az egyre sűrűsödő munkarendjébe már nem fért bele az iskolába járás, főleg, hogy a sulija sem igazán állt rugalmasan a helyzethez.
Az iskola kényelmetlenné vált. Eleve kicsit zavarban voltam a színészkedés miatt a társaim előtt, de aztán a tanárokkal is elkezdődtek a problémák. Nem akarták vállalni az extra munkát, hogy összeállítsák a tanulnivalómat, ami ahhoz kellett volna, hogy akkor is tartani tudjam a lépést, amikor távol vagyok. Cserben hagytak, nemcsak egyikük, az összes
– mesélte az iskolai nehézségeiről a GQ-nak, melyek végül is a magántanulóvá válással oldódtak meg. Stewart tizenkilenc évesen, az Alkonyat: Napfogyatkozás forgatása idején érettségizett le.
Nem éppen átlag tinisors: forgatásokon tanulni, szabadidős plázázások helyett örökké rejtőzködni, és közben állni azt a kétarcú reakcióhullámot, ami mindeközben felé áramlott. Míg ugyanis a filmek rajongói odavoltak a kissé elveszett, majd hangját és erejét egyre inkább megtaláló Bella karakteréért, és vele Stewartért is, addig a kritikusok – akiknek ritkán adatik meg ennyire fenségesen cincálni valóban rossz filmalapanyagot – éles nyelvvel bírálták Stewart üres és színtelen alakítását, mémek hada karikírozta ki egysíkú mimikáját, az egész Alkonyat-jelenséget, és úgy általában bármit, amit csinált. Lehetett volna bármilyen jó, ebből az alapanyagból aligha sült volna ki emlékezetes alakítás, de tény, hogy nem ezekben a filmekben mutatta meg tehetségének sokszínűségét. Ugyanakkor ő maga szerette a projektet.
Mindenkit megértek, aki szidni akarja az Alkonyatot, teljesen megértem, de akkor is van valami abban a filmben, amire végtelenül büszke vagyok
– mondta a témáról, és ezzel tulajdonképpen le is zárhatta magában a dilemmát, ugyanis Stewart egy pillanatig sem hagyta magát beskatulyázni Bella karakterébe, sőt, az Alkonyat-filmekkel járó hírnevet, figyelmet és anyagi biztonságot arra használta, hogy meglehetős szabadsággal válogasson a szerepek között. Ő pedig, úgy tűnik, nem tartott igényt a hírneve további növelésére, legalábbis a gigabüdzséjű blockbusterek helyett-mellett már az Alkonyat-filmek forgatása közben is vállalt egy-egy izgalmasabb, de kevésbé közönségfilmes szerepet.
Az Adventureland – Kalandparkban Jesse Eisenberggel játszott, a Mallory szerint a világban James Gandolfinivel, a The Runaways – A rocker csajokban egyik kedvencét, Joan Jettet formálta meg, ezekkel pedig – az Alkonyat kapcsán kapott MTV és egyéb ifjúsági és popkulturális, kisebb presztízsű díjak és jelölések után – a komolyabb díjátadók figyelmét is felhívta magára. A brit filmakadémia Rising Star díjjal jutalmazta, a Milánói Filmfesztivál a legjobb színésznőnek választotta – mindkettőt a Mallory szerint a világ nyomán. A filmhez egyébként Stewart belekóstolt a method acting és a szerepekhez fűződő metamorfózisok mélységeibe: mivel a filmben sztriptíztáncos prostituáltat alakít, nemcsak megtanult rúdtáncolni, de tudatosan megvonta magától az elegendő alvást, láncdohányos lett, és egy ideig szinte csak gyorsételeken élt, így érve el, hogy bőre tele legyen pattanásokkal, horzsolásokkal és véraláfutásokkal, valamint az űzött-fáradt arcához ne nagyon kelljen plusz sminket bevetni.
Ahogy az Alkonyat-saga lassan a végéhez közeledett, Stewart még inkább elmozdult a független és/vagy szerzői filmek irányába, melyek a szívügyévé váltak. Csak egy példa: bár az Alkonyat-filmek anyagi hátterével hősünk a 2012-es év legjobban fizetett színésznője lett, így nem túl áldozatos, de mégis beszédes döntés, hogy Stewart a projekt iránti elkötelezettségből abba is belement, hogy az ő nevéhez képest nevetségesen alacsony, kétszázezer dollárnál is kevesebb gázsit kapjon Jack Kerouac Úton című regényének filmadaptációjáért, miután a film büdzséjét drasztikusan megnyesték. Ugyan a mozi messze nem lett akkora klasszikus, mint a regény, Stewart ezzel együtt mégis csak eljátszhatta egyik kedvenc könyvének női főszerepét, pedig sem a rendező, sem a többi szereplő nem nevezhető éppenséggel világhírűnek. Ez a szemlélete a következő években is megmaradt: Kristen Stewart megtehette, és meg is tette, hogy személyes ízlése alapján válassza ki az új szerepeit. Ez nem sznobériát jelent: ha blockbuster-esélyes projekthez kapott kedvet, megcsinálta azt is, a szépen hozó Hófehér és a vadászban ugyanúgy elvállalta a főszerepet, mint az említett Útonban. Többször nyilatkozta is, hogy ilyen értelemben ő nem tud ennyire tervezetten, számítóan működni, és a nyilatkozatai alapján olyan agyalós, elemző, önmarcangoló típusnak is tűnik, hogy hihetően hangzik, amikor arról beszél, a kisebb gázsit hozó szerepekhez ugyanúgy áll, mint a nagyokhoz.
Ugyanannyit fektetek be és ugyanannyira kötődöm minden szerepemhez. Soha nem csináltam még semmit, amihez úgy álltam volna, hogy oké, csak zárjuk le gyorsan. Sok színész mondja, hogy „egyet nekik, egyet nekem”, de én nem tudnám ezt csinálni
– nyilatkozta erről egy alkalommal, máskor pedig egyenesen szociopatának nevezte egyes színészkollégáit, rámutatva, hogy a színjátszásba muszáj beletenni a szívet, anélkül nem működik. Akárhogy is, az Alkonyat után Stewart egyre inkább filmfesztiválok bemutatkozó filmjei kapcsán került szóba, nem pedig blockbusterek rajongói eseményei kapcsán – ezen a fronton egyébként Alkonyat-beli partnere és egykori párja, Robert Pattinson is hasonló utat járt be. Stewart az Alkonyat után édesanyja, Jules rendezői debütáló projektjében (K-11) is feltűnt, majd egy guantanamói katonát alakított a Camp X-ray című háborús drámában, mely a Sundance-en mutatkozott be. 2014-ben végképp feliratkozott a fesztiválkedvencek színészgárdájába, miután a Sils Maria felhői című drámában Juliette Binoche oldalán alakított akkorát, hogy azért mindjárt César-díjat is kapott, amit a francia Oscarként emlegetnek, és amit nem gyakran adnak oda amerikai színésznek, olyannyira, hogy ő volt az első amerikai színésznő, aki ilyet kapott, és férfi honfitársai közül is csak Adrien Brodynak van.
A Megmaradt Alice-nek mellékszerepe kapcsán szintén kiemelték néhány díjátadón, ám ott Julianne Moore Oscar-díjas alakítása mindenki másról elvonta a figyelmet, ezzel együtt Stewart jelenete, amikor felolvas az Alzheimertől lassan széteső tudatú anyjának – feledhetetlen. Azóta belefért egy drogos ökörködés a régi partnerrel, Jesse Eisenberggel (BeSZERvezve), egy misztikus dráma (A stylist) és egy finom, női dráma (Egyes nők) is, és ha most nem lenne épp világjárvány, az Árok című új horrorjáról is alighanem esne néhány szó. Filmográfiájának sokszínűsége változatlan, ahogy munkamániája sem látszik enyhülni – harmincévesen ötvennél több filmszerepet jegyezni, nem kis teljesítmény. Sokat dolgozik női filmesekkel, és alapesetben meglehetősen diszkréten kezelt magánéletében a legutóbbi esemény, hogy 2017-ben hivatalosan is biszexuálisként definiálta magát, azóta pedig gyakran felemeli hangját a bináris szexualitás-fogalmakkal szemben. Kristen Stewart laza, agyas, és bár gyakran mellényúl – olyannyira, hogy sokak szerint azon színésznők toplistás versenyzője, akiknek le kellene cserélniük az ügynöküket –, de az a mód, ahogy izzadságszag és sznobéria nélkül átvezette karrierjét a tiniüdvöskék közül a fesztiválkedvencek visszatérőjévé, az egyik legizgalmasabb karrierút ma Hollywoodban.
Kiemelt kép: Sony Pictures Classic
