Kultúra

Ha el vagy keseredve, bármire képes vagy, hogy gyereked születhessen

Az RTL Klub új sorozata, a Mellékhatás kivételesen nem nevettetni akar, hanem arra keresi a választ Nagy Zsolt és Tenki Réka főszereplésével, hogy kinek mennyit ér meg a gyerek.

Az RTL Klub éppen tavaszra időzítette az új, teljes egészében saját fejlesztésű sorozatát a Mellékhatást, ami arra keresi a választ Borbély Alexandra, Nagy Zsolt, Tenki Réka, Adorjáni Bálint és Sztarenki Dóra főszereplésével, hogy kinek mennyit ér meg a gyerek. A sorozatot Kovács Dániel Richárd (A tanár, Válótársak) rendezte, a forgatókönyvet Gasztonyi Kálmán írta, az operatőr Gosztola Schenker Ábris, a showrunner pedig az RTL Klub drámai és szórakoztató műsorainak igazgatója, Herman Péter volt. A Mellékhatás kivételesen nem nevettetni akar és még csak nem is dramedy. Az RTL Klub most egy sötétebb vonallal próbálkozik, és a sajtónak megmutatott első rész alapján nagyszerűen áll nekik.

A történet több szálon fut: van a NER-mellényes építési vállalkozó (Nagy Zsolt), akinek a módszerei mocskosak, de szíve mélyén alapvetően jót akar a feleségének (Tenki Réka) és a családnak: egy saját gyereket (egy fiút). De több vetélésen és lombikon vannak túl, egyre kevesebb esélyük maradt a hagyományos családalapításra. Egy ambiciózus, fiatal orvos (Adorjáni Bálint) azonban csodamegoldást kínál: egy ütős hormonkoktélt. Persze a beavatkozás rosszul sül el, és a nőnél meddőséget állapítanak meg. A műhibát a befolyásos vállalkozó a verőemberekkel oldja meg, de aztán felmerül egy utolsó utáni lehetőség, a béranyaság.

Az orvos persze nemcsak a bűntudatán akar enyhíteni, hanem a saját seggét igyekszik menteni. Ha nincs gyerek a vállalkozóéknál, búcsút inthet a felfelé ívelő karrierjének és a börtönnel még olcsón megúszhatja. Ráadásul ezzel párhuzamosan a nőgyógyász magánéletéről is egyre több minden derülhet ki, a szemünk előtt eshet szét a gazdag jogásznővel (Borbély Alexandra) a kapcsolata, ha minden hazugságra épül. Pedig éppen a családalapításon gondolkoznak.

A harmadik szál az ügyészségen dolgozó nőhöz kapcsolódik, akinek az unokahúga (Sztarenki Dóra) leányanyaként vállalt gyereket, de az életkörülményei és a volt férjével való elmérgesedett viszonya miatt alig láthatja a kislányát.

A Mellékhatás szól a teherbeesés nehézségeiről, hogy milyen elkeseredett lépésekhez vezethet egy sorozatos vetélés vagy meddőség, szól a béranyaság kérdéséről – ami nálunk és a világ legtöbb országában illegális –, ezen kívül egy nagyjából valós képet próbál mutatni az országról, a nepotizmusról és a mutyiról.

Fotó: RTL Klub

A kereskedelmi tévéktől nagyrészt a látványos szórakoztató showműsorokat szoktuk meg, vagy A mi kis falunk-féle humor színvonalát. Na, nem arról van szó, hogy szeretnénk megint beleszállni a falusi életről szóló heti sorozatba (a témát sokszor említettük a sorozatos podcastjeinkben is, vendégünk volt A mi kis falunk alkotója, Kapitány Iván is), egyszerűen csak könnyebb egy kellően populáris vígjátékkal elérni a nézettséget, mint egy drámával.

Háromgyerekes anyából maffiafőnök – milyen az RTL új krimisorozata?
Ujj Mészáros Károly Alvilág című sorozata kevés újat mutat a Netflix vagy az HBO után, de aki a tévétől várja a szórakoztatást, annak a legjobb választás lehet.

Az Alvilág esetében sem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy azt az RTL Klub tervezte, hiszen az Ujj Mészáros Károly rendezte holland krimi nem hozott túl magas számokat. Online mondjuk hasított, de a tévében nem találta meg a produkció azokat a nézőket, akik hasonló tartalmakat fogyasztanak. Ettől még az irány szuper, hogy ne csak az HBO gyártson (illetve reméljük, újraindul majd a hazai piac erősítése) minőségi magyar sorozatokat, hanem a kertévék is kövessék a saját tempójukban őket.

Az Alvilág egy remek kezdés volt, és most a Mellékhatás lehet a következő lépcsőfok az RTL Klub életében.

Az első rész alapján nem mondhatjuk, hogy tökéletes a produkció, de a színészek és a történet elég biztos alapokat nyújt ahhoz, hogy rákattanjunk. Ráadásul a téma, a teherbeesés küzdelmei is olyan, amivel rengeteg magyar néző azonosulhat. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy kellő érzékenységgel és alapossággal járják a készítők körbe a kérdést. Hogy milyen lehet a sokadik lombik után újrapróbálkozni, hogy ne őrülj bele a folyamatba, és a kapcsolatod se hulljon darabokra. Eddig Tenki Réka és Nagy Zsolt nagyszerűen hozzák a kétségbeesett pár szerepét, és azt is elhisszük Nagy Zsolt karakterének, hogy a testvérét is elásná, ha keresztbe próbálna tenne neki.

Nem egyszerű úgy ítéletet mondani a Mellékhatásról, hogy ha még hasonló helyzet közelében sem voltunk, így csak bízhatunk abban, hogy tíz részen keresztül sikerül hitelesen bemutatni egy meddőségi kezelés minden lehetséges örömét és fájdalmát. Hogy milyen kérdések kavarognak ilyenkor egy nő fejében, hogy milyen az, ha így már nem is érzi magát igazi nőnek, hogy segíthet a férfi, és mikor kell azt mondani, hogy elég, fel kell adni a gyerek gondolatát. A szereplők itt az Asherman-szindrómát emlegetik, mint gyógyíthatatlan, meddőséggel járó kórt, Tenki Réka emiatt nem eshet teherbe. Azonban egy gyors kereséssel azért kiderül, hogy az Asherman sem mindig visszafordíthatatlan, és olykor van esély ebben az esetben is a saját babára. A lényeg viszont az, hogy itt a tenderkirály neje már csak az illegális béranyaságban vagy az örökbefogadásban bízhat.

Fotó: RTL Klub

Az látszik a sorozaton – a fiktív Agapé klinikán például –, hogy nem versenyezhet egy külföldi sorozat látványvilágával, sőt, spórolósnak hat, de ismét az a legfontosabb, hogy egy általában rohamtempóban, sietősen gyártó kereskedelmi tévé drámai sorozattal jön ki. Egy komolyabb sorozatfogyasztónak lesznek vele gondjai, és a káromkodás is röhejesen sok (percenként röpködnek a gecik és basszamegek), de az az igazság, hogy minden hiba ellenére érdekeltté teszi a nézőt abban, hogy alakul a három szál, lehet-e egyáltalán happy end és gyerek egy ilyen sötéten indító sztoriban.

A Mellékhatás április 4-én indul az RTL Klubon, de egy héttel korábban, március 28-án már felkerül az RTL Most+-ra. A koronavírus-járvány miatt egyre többen kényszerülnek házi karanténra, és maradhat több idejük a sorozatokra. Ez pedig segíthet Herman Péter sorozatának, hogy megtalálja a közönségét, és többen üljenek le a tévé elé, ha már a magyar filmipar szinte leállt, és a csatorna napi sorozatát, a Drága örökösök negyedik évadának forgatását is elhalasztották.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik