Kultúra

Lengyel Tamás az Eszenyi-ügyről: És még hány nevet nem mondtunk ki!

Állítása szerint van, aki fiatal férfi színészek nemi szervét fogdossa a takarásban.

Lengyel Tamás már Eszenyi Enikő lemondása előtt nyilatkozott a Vígszínházban szerzett traumatikus élményeiről, többek között arról, hogy az igazgató egy próba miatt nem engedte el a nagyapja halálos ágyához. Ezt a mai napig nem tudta megbocsátani Eszenyinek. A színész most a Best magazinnak adott interjút, ahol a Marton László, Gothár Péter és Eszenyi Enikő körül kirobbant zaklatási botrányról is kérdezték, lévén, hogy mindhármukkal szoros szakmai kapcsolata volt egy időben.

És még hány nevet nem mondtunk ki. Azét, aki ugyanolyan eszközökkel rendez, mint Enikő, meg azét sem, aki fiatal férfiak nemi szervét fogdossa a takarásban. Remélem, észbe kapnak az emberek

– mondja Lengyel Tamás, aki reméli, hogy végre elkezdik tanítani a színészeknek, hogyan álljanak ki magukért, ha bántják őket, vagy hogyan szerződjenek, mit gondoljanak a gázsijukról.

Nagyon bízom, és tevékenyen részt is fogok venni abban, hogy alakuljon végre egy normális érdekvédelmi szervezet, és a vezetők is átgondolják, hogy mit tehetnek meg és mit nem.

Karácsony Gergely a héten jelentette be, hogy nem ír ki új pályázatot, hanem 2021 végéig Rudolf Pétert nevezi ki a Vígszínház igazgatójának. Az Eszenyi-ügy összefoglalóját itt olvashatják:

A vígszínházi botrány krónikája Eszenyi nagyinterjújától a visszalépéséig
Eszenyi Enikő csütörtök délután bejelentette, hogy visszavonja pályázatát, miután az elmúlt hetekben számos kollégája vádolta meg hatalmi visszaélésekkel.

A Best magazin eheti címlapja:

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik