Kultúra koronavírus

Sanghaj több mint kétszáz moziját nyitja újra a hétvégén

Egy héttel korábban már több mint 500 filmszínházat nyitottak meg egyéb kínai tartományokban, de Sanghaj az első, a kínai városhierarchiában első szintre sorolt város, melyben megkezdik a nyilvános vetítéseket, miután az új koronavírus-járvány hivatalosan alábbhagyott Kínában – írja a deadline.com filmes portál.

A sanghaji vezetés közlése szerint továbbra is szigorú intézkedések vannak érvényben, melyekkel a fertőzés terjedését akarják megakadályozni. A mozik vendégeinek be kell mutatniuk az egészségi állapotukat jelző QR kódjukat, a bejáratnál megmérik a testhőmérsékletüket, a vetítéseken maszkot kell viselniük. A teremben egymástól távol kell ülniük a nézőknek, a filmek között fertőtlenítik a helyiségeket.

Sanghajban több mint 380 mozi található, a tervek szerint a többit is folyamatosan megnyitják, ha a helyzet megengedi.

Bár az elmúlt hétvégén elkezdték kinyitni a filmszínházakat, nem volt nagy az érdeklődés, az emberek továbbra is tartózkodnak attól, hogy tömegbe menjenek és mint többen elmondták, inkább megvárják az újabb filmek megjelenését.

(MTI)

Kiemelt képünk illusztráció. Köln, 2019. december 18. Jelmezbe öltözött rajongók várják a Csillagok háborúja: Skywalker kora (Star Wars: Episode IX – The Rise of Skywalker) címû film elsõ vetítését Kölnben 2019. december 17-én. MTI/EPA/Thomas Banneyer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik