Az első világháború utolsó évében egy kansasi laktanyából indulva az egész világon elterjedő, még a legoptimistább becslések szerint is ötvenmillió áldozatot követelő – mások ennek kétszeresét tartják valószínűnek – spanyolnátha Magyarországon is óriási pusztítást okozott. Csak a fővárosban tízezrek hunytak el, köztük középkorú férfiak és nők, az állandósult orvos-, gyógyszer- és betegszállító-hiánynak, illetve a kávéházak, vendéglők és egyéb hasonló intézmények működését túl lazán szabályozó rendeleteknek a következtében.
Az 1918 júniusában előbb a fővárosba érkezett hadifoglyokon diagnosztizált, néhány héten belül pedig munkásokra, úrinőkre, egészségügyi dolgozókra és átlagpolgárokra is átterjedt kór három hullámban sújtotta az országot, mielőtt 1920 tavaszán eltűnt. A halálos áldozatok pontos száma máig sem ismert, a járvány megfékezése érdekében átalakított, a fertőzöttek kezelésére átadott vagy éppen fontos esetek tanúivá vált épületekkel azonban ma is találkozhatunk.
Ismeretlen Budapest sorozatunk mai epizódjában a fővárosi helyszíneket mutatjuk be.
Az iskolából lett ferencvárosi hadikórház
Az 1898-ban, a Telepy és a Tűzoltó utca sarkán fiú- és leányiskolaként épült, de óvodát is rejtő épület tantermei a háború kitörésével kórtermekké változtak, az óvoda egyik helyisége az orvosok ebédlőjévé vált, a tornaterem pedig ápolónői szobává alakult – hasonlóan számos másik közintézmény otthonához, melyek a harcterekről hazaszállított, sérült katonákat fogadták be.
Az Osztrák-Magyar Monarchia által 1918. november 3-án kért fegyverszünet előtt mindössze négy hónappal, július 5-én a magyar lapok arról adtak hírt, hogy az épület egy orvosát, illetve nővérét spanyol bajjal diagnosztizálták, elsőként az orvosok közül.
Az épület nem vált a betegség egyik központi kezelőhelyévé, sőt, a harcok megszűnése után egészen 1932-ig a Szent István Kórház fiókkórházaként működött. A helyzet azóta helyreállt: a nyerstégla-burkolatú óriás ma a Ferencvárosi Sport Általános Iskola és Gimnázium otthona.
Zita kórház
A Nagyvárad tér ma az orvosoké és orvostanhallgatóké, hiszen nem csak a Semmelweis Egyetem tömbjei, a Heim Pál Gyermekkórház, valamint a Dél-pesti Centrumkórházhoz tartozó egykori Szent István és Szent László Kórház határolják, de néhány méterre, az Üllői út és az Albert Flórián út szorításában találjuk az Országos Közegészségügyi Intézetet, az ÁNTSZ-t, illetve itt volt 2017-ben megszüntetett Országos Epidemiológiai Központ is.
Ezeknek az intézményeknek a helyén 1898-ben született meg a Gyáli úti Magyar Királyi Honvédségi Helyőrségi Kórház, amelyet az első világháború kitörése után ötvenhárom, a Ferencváros akkori stadionját körbeölelő pavilonnal bővítettek.
Az 1914 októberére kibővült épületegyüttes fennállása első négy évében csak hadifoglyokat fogadott, az eleinte egyszerűen csak erős náthának hitt spanyolnátha megérkezésével azonban célja gyorsan megváltozott. Július elején két egymástól távol álló pavilonban, alig néhány óra különbséggel hatvan katonát diagnosztizáltak spanyolnáthával, amit a férfiak ugyan gyorsan leküzdöttek, a fővárosi helyzet rosszabbodása azonban örökre véget vetett az intézmény hadikórház státuszának.
Az ideiglenesnek szánt barakkokban – melyek száma időközben hetvennégyre nőtt – október 11-én már háromszáznégy budapesti lakost és katonát ápoltak, az intézmény teljes egésze pedig 1918. november 10-én vált közkórházzá, hogy aztán 1920. január elsejéig csak az új vírussal küzdőket fogadja.
Ezután az épületeket a trianoni döntés után Magyarországra menekülők, illetve otthontalanok szükséglakótelepévé alakították. A fából épült, évről évre egyre rosszabb állapotúvá vált barakkokat végül 1941 nyarán bontották le, 3500 lakóját pedig új otthonokba költöztették.
Az eltűnt házak helyén ma jórészt a 2018-ban elkészült Telekom-székház mélygarázsa, illetve a 2014-ben megnyitott Groupama Aréna egy része áll.
A Gellért kórház
A mai Albert Flórián (egykor Gyáli) út túloldalán, a Zita hadikórház szomszédságában szintén 1898-ban született Gellért fennállása első két évtizedében folyamatosan újabb épületekkel bővült, hogy minél eredményesebben vegye fel a harcot a kor legtöbb halálesetet okozó betegségeivel, a szamárköhögéssel, a kolerával, a diftériával, a himlővel, valamint a skarláttal, a spanyolnátha azonban itt is mindent átírt: a járvány kitörésekor újabb, gyalulatlan deszkái miatt egyszerűen csak szőrös barakkokként emlegetett, kátránnyal bélelt, nagy légterű pavilonokkal bővült, melyekben betegek százai küzdöttek a túlélésért.
Az intézmény csakhamar telt házzal működött, hiszen 1918. október 11-én – Az Est szerint – már 851-en vették fel itt a harcot a spanyolnáthával, üres ágyból pedig már csak nyolcvanhárom maradt. Másnapra ez a szám harmincnégyre csökkent, így az intézmény a következő hónapokban jórészt teljes kapacitással működött.
Az idejétmúlt épületeket a húszas évek folyamán többször is próbálták lebontani, de a szomszédos Szent László Kórházzal összevont Gellért teljes átalakulásáig még hosszú évtizedeket kellett várni.
Az 1920-ban elektromos árammal is felszerelt kórház szükségmegoldásként született barakkjainak egy részét a tűzoltóság a harmincas években nemes egyszerűséggel felgyújtotta, hiszen ezt találták a legegyszerűbb megoldásnak a helyzet kezelésére. Helyükre 1938-ban modernebb épületek kerültek, a megmaradt tízes évekbeli részeket pedig az 1944-es légitámadások, illetve az ötvenes és hetvenes évek maximális befogadóképességet növelő munkái tüntették el.
A Váci úti Fertőtlenítő Intézet
Magyarországon 1876-ban, a világon elsőként hoztak törvényt arról, hogy a népegészségügyi helyzet állami feladat. A hat évvel a tuberkulózis, illetve hét évvel a kolera kórokozójának megtalálása előtt hozott lépésnek köszönhetően Budapesten 1882-ben kerületenként egy-egy szakembert (dezinfektőrt) vontak be az otthonok és középületek fertőtlenítésére, további egy évtized kellett azonban ahhoz, hogy felismerjék a rendszer intézményesítésének hasznát, így a későbbi Zita és Gellért kórházak közt, a Gyáli úton 1892-ben megszületett a magyar fertőtlenítés első központi épülete.
Az ideiglenes barakk helyére 1898-ben direkt erre a célra tervezett állomást építettek, ez azonban nem volt elég, így az évről évre felbukkanó járványok miatt 1911–1913 között megszületett a Váci úton ma is álló Székesfővárosi Fertőtlenítő Intézet szecessziós épületcsoportja.
A korstílust finoman szólva is ellenző vallás- és közoktatásügyi miniszter, Wlassics Gyula nyomására többször finomított terveket a Szent István és Szent János kórházakat is tervező, ekkor még csak harmincas évei hajnalán járó Hőnig Dezső szignózta, az épület célja pedig a beérkező emberek, bútorok, ruhák és egyéb eszközök megtisztítása volt.
A ruhák először alapos áztatáson, majd fertőtlenítő mosáson, végül kifőzésen, 140 fokos sterilizáló gőzölésen mentek át. A ruháiktól ideiglenesen megszabadított fertőzött emberek ugyancsak mosdatás és fertőtlenítés után kerültek a tiszta oldalra. […] A veszélyes hulladékot, használt kötszert, miegyebet kemencében égették el. Az itt dolgozók ugyancsak napi rutin szerint mentek át a fertőtlenítésen. A kórházban elhunytak ruháit – amennyiben nem maradt utánuk örökös – az akkori szokás szerint elárverezték, de előtte itt fertőtlenítették, mint ahogy a börtönök, kórházak, hajléktalanszállók ruha- és ágyneműit, matracait máig itt fertőtlenítik.
– írja Nagy Attila az épületet bemutató cikkében.
Az intézmény a spanyolnátha idején is óriási szolgálatot tett, hiszen a mentőszolgálatot segítve ők is szállították a betegeket, noha a fertőzöttek és egészségesek szétválasztását nem igazán tartották szem előtt. A lapokhoz eljuttatott olvasói levelek egyike szerint egy feleségét kísérő férjet nyugodt szívvel ültették be másik két fertőzött mellé, a sofőr pedig a város több különböző pontjain is áthaladt, mielőtt a kijelölt kórházba ért volna.
Miután a járvány egyre nagyobb méreteket öltött, a járművek és az intézet orvosai nem győzték a napi százhetven-kétszáz beszállítást, így a főváros a Vöröskereszttől, illetve a katonai parancsnokságtól kért autókat.
A Váci úton és a ma is álló előd épületben a Fertőtlenítő Intézet orvosai 1918 októberétől éjjeli vizsgálatokat is tartottak, főleg a szegények számára, de munkatársaik dolga volt minden hazatérő katona, illetve az elhagyott lakások fertőtlenítése is.
A Tőzsde hadikórháza
A századfordulós Európa legnagyobb épületeinek egyikeként 1902–1907 között megszületett Szabadság téri Tőzsdepalota Alpár Ignác egyik legismertebb munkája. A megnyitása után négy évtizeden át a Pesti értéktőzsdének otthont adó épületben 1948-tól a Lenin Intézet, majd a Magyar Technika Háza, és számos kisebb iroda kapott helyet, melyek 1957-től lassan az óriási tömbben évről évre egyre inkább terjeszkedő Magyar Televíziónak adták át a helyüket. Az MTV itteni tartózkodását az állam csak ideiglenesnek szánta, az ígért tévészékház mégsem épült meg, így 1969-ben az egész épület a birtokukba került, sőt, 1970–1972 közt belül át is alakították azt. Ezt követően közel negyven éven át használták, majd 2009-re elkészült az új óbudai székház, a hatalmas palota terei azóta pedig – néhány forgatást leszámítva – az ürességtől konganak.
Sokak szerint így szól az épület teljes története, pedig megszületése után alig hét évvel, 1914-ben a Nádor utca felőli kapuk egyikén át elérhető tőzsdeteremben megszületett a Tőzsde hadikórháza, ahol 1918. június 18-án huszonhét spanyolnáthás hadifogolynál állapították meg a betegséget. A katonák, illetve az ideiglenes intézmény további sorsáról sajnos nem állnak rendelkezésre információk, az azonban egészen biztos, hogy a néhány évre a gyógyításnak szentelt terem 1921 őszén nyerte vissza háború előtti célját.
Kiemelt kép: Fotó: Magyar Építőművészet, 1915/1-2., az Arcanum Digitális Tudománytárból
