Újabb megszólaló állítja, hogy Eszenyi Enikő megalázó, agresszív kommunikációjával és vezetési stílusával elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett a színházban. Müller Zsófia, aki három évig dolgozott Eszenyi személyi titkáraként, az Indexnek elmondta, hogy az igazgaó azt alázott meg, akit csak lehetett.
Csak ne sírj előtte, azt nem bírja
– mondta valaki Müllernek az első napján.
Az a típusú ember, aki ha megérzi a gyengeséget, először szépen finoman elkezdve, aztán egyre inkább magát felhergelve, a végén totálisan széttépi a másikat. Egy kopó, aki kiszagolja a félelmet. Az az ember, aki minden neki nem tetsző helyzetben visszaél a hatalmával. Durván móresre tanítja azt, aki hibázik, főleg akkor, ha az a másik bocsánatot kér érte. Az volt a gomb, amit ha a gyanútlan hülye benyomott, vége lett, széttiporta
– fogalmazott Müller Zsófia, akivel szemben Eszenyi csak nagyon ritkán alkalmazott verbális erőszakot. Müller elmondása szerint azért tudta másoknál jobban megóvni magát, mert nem volt neki kiszolgáltatva, nem az állás volt az élete, így nem is félt tőle.
Müller számos olyan jelenet szemtanúja volt, ahol Eszenyi „torkaszakadtából” üvöltött a dolgozókkal. Ezt szerinte szinte bármi kiválthatta az igazgatóból.
Több ízben jelen voltam, amikor a varrodában torkaszakadtából üvöltött, majd hisztérikusan zokogott, és számon kérte a remegő kolleginákon, hogy hogy lehet vele ilyet tenni? Az ilyen, az lehetett egy nem megfelelő színű harisnya felajánlása, egy félrekomponált ruha, egy számára kellemetlen anyag, de tulajdonképpen bármi kiválthatta a rohamokat
– nyilatkozta.
Müller arról is beszélt, hogy mivel szinte mindenhova elkísérte Eszenyit, egy idő után a társulat azonosítani kezdte őt az igazgatóval.
Ezt úgy kell érteni, hogy amikor beléptem valahova, ahol ő nem is volt velem, azonnal mindenki lefagyott. Szerintem ez nem normális. Nem normális, hogy félnek tőle. Félnek tőle, mert beszámíthatatlan, mert bármelyik pillanatban teljesen indokolatlanul megalázhatja őket, mert nincsenek eszközeik a bosszúállásával szemben, és mert tudják, hogy visszaél a hatalmával.
Müller Zsófia szerint sok minden nem úgy van, ahogy Eszenyi állítja mostanában, a megszólalókra reagálva.
Először is, az igazgató asszony ajtaja nem volt nyitva. Illetve azok számára igen, akiket éppen kedvelt, vagy akikkel valami miatt érdekében állt beszélni. De a többiek egész egyszerűen akár hetekig nem jutottak be. Egy idő után a metódus az lett, hogy aki beszélni akart vele, megkért, hogy szóljak neki, amikor bent van. És én szóltam, mert nem értettem egyet azzal, hogy a társulat tagjaival való kommunikáció gyakorlatilag a legutolsó helyen állt az intézendők listáján
– mondta, majd hozzátette, olyan igazgatónak ismerte meg Eszenyit, akivel képtelenség eredményesen kommunikálni.
Aki hazudik. Aki felhasználja a hatalmát azokkal szemben, akik függnek tőle. Aki nem rendelkezik empátiával. Aki sem szakmailag, sem emberileg nem tud példát mutatni. Akinek nincs bűntudata. Aki nem tud bocsánatot kérni, ha hibázott, mivel el sem ismeri, hogy hibázhat. Aki paranoid és kontrollmániás. Aki nem vállalja a felelősséget a döntéseiért. Aki folyamatosan a Vígszínház intézménye mögé bújva követ el erőszakot a saját kollégáival szemben.
Az ügy azután indult el, hogy múlt héten megjelent cikkünkben a Vígszínház két volt dolgozója számolt be megalázó élményeiről, és a színházban uralkodó „toxikus hangulat”-ról. Ezt követően állt ki közös nyilatkozatban számos elszerződött társulati tag a megszólalók mellett, a Főváros pedig vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
