Kultúra koronavírus

Ezek a színházak még működnek Budapesten

A koronavírus miatt kihirdetett országos veszélyhelyzet következtében a legtöbb színházunk szünetelteti a működését, de akikre nem vonatkozik a rendelet, azok között még vannak, ahol még tartanak előadásokat a kormányrendelet hatályba lépése után is.

Azzal, hogy a kormány száz főnél húzta meg a beltéri rendezvényeknél a határt, a kisebb színházaknak lehetőséget ad még a további működésre, így aki mindenképpen színházba akar menni, az jelenleg az alábbi helyeken próbálkozhat a fővárosban:

A Stúdió K Színház befogadóképessége 50 fő, a színház előadásainak létszáma még a stábbal együtt sem éri el a kritikus 100 főt, így a program egyelőre változatlan. A színház mindazonáltal arra kéri a nézőket, figyeljék a Facebook oldalát. „A színházban fokozottan ügyelünk a fertőtlenítésre és titeket is szeretnénk kérni, hogy tegyetek meg minden, az egészségügyi szervezetek által javasolt óvintézkedést a vírus terjedésének megakadályozására!” – teszik hozzá, és azt kérik, aki rosszul érezné magát, inkább maradjon otthon.

Az RS9 Színház is arról tájékoztatta a nézőit a veszélyhelyzet kihirdetése után, hogy zavartalanul működik tovább, az előadásokat megtartják, és továbbra is különös gondot fordítanak arra, hogy a színház „megfeleljen a legszigorúbb higiéniai előírásoknak”.

A legfeljebb 64 főt befogadó FÉM színház is kitart, hiszen – ahogy írták – „az élet nem áll meg”. Hozzáteszik: „Minden előírt és nem előírt óvintézkedést megteszünk, folyamatosan fertőtlenítünk, tisztán tartjuk kulturális tereinket.”

Fotó: FÉM színház

A Spirit Színház ugyancsak megtartja a meghirdetett programjait, sőt:

Színháztermeinkben korszerű légcserélő rendszerek biztosítják az ottani levegő folyamatos cseréjét, valamint gondoskodunk a megfelelő és rendszeres fertőtlenítésről mind a színházteremben, mind a kamarateremben. Arra kérjük Önöket, a koronavírus és az influenza terjedésének megakadályozása érdekében, hogy ha a betegség tüneteit észlelik magukon, maradjanak otthon, és haladéktalanul értesítsék háziorvosukat telefonon!

„Mivel az Óvóhely befogadóképessége maximum 50 fő, ránk nem vonatkozik a tiltás, rendezvényeinket, előadásainkat, koncertjeinket megtartjuk!” – írja az Óvóhely Kultúrbunker a Facebookon, a szokásos kitételekkel: gyakrabban fertőtlenítenek, és azt kérik, aki rosszul érzi magát, inkább maradjon otthon.

Ami az állandó játszóhellyel nem rendelkező társulatokat illeti, azok attól függően tartják meg előadásaikat, hogy a befogadó színháznak milyen adottságai vannak. Így a k2 a MU színházban tartandó előadása elmarad (így a ma esti Búcsúkoncert), viszont tételesen felsorolja azokat a márciusi előadásokat, amiket máshol meg tudnak tartani, és azt kérik, figyeljék a Facebookot, ha esetleg a helyzet változna.

A Hajdu Szabolcs-féle Látókép Ensemble is felsorolja, hogy a KuglerArt Galériában rendezett két előadást (Ernelláék Farkaséknál – március 12., illetve Egy százalék indián – március 20.) megtartják a szokásos fokozott higiéniai figyelem mellett, a többit viszont vagy halasztják májusra, vagy pedig elmaradnak. (Frissítés: végül ezt a két darabot is elhalasztották, részletek itt.)

Az Átrium pedig a bezárt Jurányi Ház helyett saját épületében, vélhetően az előtérben tartja meg a Szociopoly és a Cigány magyar című előadásait, de a többi előadás, mely a százfősnél nagyobb befogadóképességű színházteremben lett volna megrendezve, – ahogy azt a tegnapi cikkünkben is írtuk – elmarad. Ugyancsak a tegnapi cikkünkben írtuk, hogy a nagy színházak kis stúdiószínpadai (a Sufni a Katonában, Radnóti Tesla Labor, Örkény Stúdió) szintén leállnak.

(A cikk a csütörtök délutáni állapotot mutatja.)

Kiemelt kép: Facebook / Stúdió K Színház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik