Kultúra

Krakkóban áll a világ első, a szmog áldozatainak állított emléktáblája

Az azt felállító szervezet ezzel akarta intézkedésre bírni a városvezetést. Sikerrel jártak.

Az évszázadokon át fővárosi szerepet betöltő Krakkó most, egy évszázaddal az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után egy igazi, rejtett csodákkal és legendákkal teli nagyváros, ahol az ember játszva eltölthet néhány napot anélkül, hogy minden apróságot felfedezne.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az elővárosokkal együtt 1,25 milliósra duzzadt, Budapest területének kétharmadán nyújtózó város mentes lenne a problémáktól, hiszen a főleg a közlekedés okozta szmog és a levegőben terjedő mikroműanyagok itt is komoly problémának számítanak, sőt, áldozatokat is követelnek.

Műanyagrészecskék szállingóznak Krakkóban
A Jagelló Egyetem csapata megdöbbentő mennyiségű mikroműanyagot talált a város levegőjében.

A levegőminőség javításáért küzdő Powietrze dla Krakowa (Tiszta levegőt Krakkónak!) épp ezért öt évvel ezelőtt a világ első, a légszennyezés okozta haláleseteknek emléket állító tábla felállítása mellett döntött, hiszen úgy érezték, hogy sem a kétségbeesett városlakók, sem a problémára rámutatni próbáló szervezetek aggályai nem értek el az illetékesekhez.

A 2016. január 13-án felavatott fémlap annak a

hatezer embernek

állít emléket, akik 2000 és 2015 között a sokszor kellemetlen szagú levegő miatt vesztették életüket.

Fotó: Atlas Obscura

Az avatás első hallásra talán nem hangozhat túl effektív megoldásnak a hatóságok intézkedésre való bírásában, de mégis megtette a hatását, így azóta a városi levegő minősége javult – írja az Atlas Obscura.

A probléma az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi szerint minden évben világszerte hétmillió ember életét követeli, tízből kilencen pedig az egészségesnél rosszabb minőségű levegőt lélegeznek be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik