Kultúra

Meztelen férfiakkal bizonyítják, hogy az irodalom szexi

Formabontó előadásban mezteleníti le magát Simon Kornél, Barna Zsombor és Mohai Tamás, miközben kortárs magyar írónők műveiből olvasnak fel. Pucér fiúk olvasnak címmel március 7-én indul útjára a Mozsár Műhely új előadássorozata, amelyet a 2012-ben Angliában indult, Naked Boys Reading című mozgalom inspirált. Hazánkban színházi környezetre adaptált, újraértelmezett formában debütál az előadás, amelyben ismert színészek a testi-lelki kitárulkozás szintjére emelik az irodalmi élményt Böhm György rendezésében, a Független Színművészetért Alapítvány produkciójában.

Az ismert férfi szereplők minden alkalommal egy-egy kortárs magyar írónő karakteres és humorral fűszerezett írásait viszik színpadra, a sorozat első előadásán Fiala Borcsa megjelenés előtt álló új könyvéből származó szövegek állnak színpadra, melyeket először ebben az előadásban hallhat a közönség.

Hihetetlen nagy megtiszteltetés, hogy az én műveimből készülhetett ennek a formabontó, nézőpont tágító sorozatnak az első része. Az is izgalmas lesz, vajon hogyan fogadja a közönség a májusban megjelenő könyvem egyes szemelvényeit

– mondta a projektről Fiala Borcsa.

Elsősorban a kíváncsiság hajt ebben a projektben, mivel magánemberként is visszafogott, szemérmes személyiségnek tartom magamat, ráadásul eddig színészként is kevésbé találtak meg a meztelenebb szerepek. Számomra is kihívás, egy erőpróba, hogy a hétköznapitól eltérő helyzetben kell abszolválni ezt a feladatot. Emellett nagy kérdés számomra, hogy a meztelenség aktusa a kortárs gesztuson képes-e túlnőni, és milyen hozzáadott értékeket tud majd felmutatni

– vélekedett Simon Kornél. A Pucér fiúk olvasnak bemutatója március 7-én este 8-kor lesz a Mozsár Műhelyben (jegyek itt kaphatók), ám az élmény nem csak egyetlen estére szól: a sorozat a premierelőadás után is folytatódik újabb felvonásokkal.

Kiemelt kép: Németh Gabriella

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik