Kultúra

A filmbiztos szerint komolyabban kell vennünk a közép-európai koprodukciókat

Káel Csaba a Hollywood Reporternek fejtette ki elképzeléseit a magyar filmiparról.

„Komolyabban kell vennünk a közép-európai koprodukciókat, hiszen olyan közös kultúrával és történelemmel rendelkezünk, amelyre lehet építeni; a saját életünkről kell mesélnünk” – mondta a Hollywood Reporternek adott exkluzív interjújában Káel Csaba, a magyar filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

A pénteki cikk felidézi, hogy a január óta működő Nemzeti Filmintézet a teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felel évi 54 millió dollárnak (17 milliárd forintnak) megfelelő összegű költségvetésével.

Káel Csaba szerint Magyarországnak több olyan történetre van szüksége, amely az ország és Közép-Európa életével, történelmével és kultúrájával foglalkozik. Azért is kell komolyabban venni a térségbeli koprodukciókat, mert ezek révén erősítheti Magyarország a kapcsolatait közép-európai szomszédjaival.

A hírportál a kormánybiztos egy közelmúltbeli interjújából idézve azt írja, hogy Káel szerint a magyar filmipar még nem készített jó filmet az első világháborúról, az 1848-as forradalomról, az 1989-1990-es rendszerváltozásról vagy akár az 1956-os forradalomról.

Ezen változtatni akarunk és lehetőséget akarunk adni a filmkészítőknek arra, hogy reflektáljanak a történelmünkre és nemzeti hőseinkre az egyes évfordulókhoz kötődően.

A Hollywood Reporter megjegyezte, hogy bár a filmintézet fókuszában Magyarország és Közép-Európa áll, Káel Csaba hangsúlyozta, hogy Budapest a jövőben is nyitva áll a nemzetközi alkotások előtt. „Továbbra is örömmel látjuk a nemzetközi produkciókat egyedülálló helyszíneinkkel, magasan képzett és lelkes szakembereinkkel, felszerelt stúdióinkkal és adó-visszatérítés formájában jelentkező 30 százalékos filmtámogatással, amely egyedülálló a régióban” – mondta a filmügyi kormánybiztos.

A Magyar Nemzeti Filmalap utódjaként létrejött Nemzeti Filmintézet pályázati rendszerén keresztül mozis, televíziós és online forgalmazásra szánt filmalkotások elkészítéséhez biztosít fejlesztési, gyártás-előkészítési, gyártási és forgalmazási támogatást. A szervezet tervei között szerepel továbbá egy saját Video on Demand szolgáltatás elindítása is a magyar alkotások népszerűsítése céljából – írja az MTI.

Kiemelt kép: MTI/Vasvári Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik