Kultúra

A Harry Potter és a Mamma mia! színésznője kigyógyult a rákból

Julie Walters a visszavonulást fontolgatja.

Julie Walters először beszélt nyilvánosan arról, hogy 18 hónappal ezelőtt harmadik stádiumú bélrákkal diagnosztizálták. A Harry Potter-filmek, a Billy Elliot és a Mamma mia! 69 éves színésznője emésztési problémákkal és rossz közérzettel kereste fel az orvost, aki vizsgálatokat rendelt el nála. Walters azt is felidézte, mit érzett a diagnózis hallatán:

Sokkot. Mindenekelőtt sokkot. Majd azt gondoltam, »Hát igen« Aztán a pozitív gondolatokba kapaszkodsz, miután a sebész azt mondta: helyre tudjuk hozni!

A sebésznek szerencsére igaza lett, mert a műtét és a kemoterápiás kezelés után nemrég gyógyultnak nyilvánították. Walters eddig titokban tartotta betegségét, többek között ezért hagyta ki a Mamma mia 2 premierjét is, és néhány jelenetét ki kellett venni az éppen akkoriban forgatott The Secret Gardenből is, amelynek idén májusban várható a premierje. A színésznő azt is meglebegtette, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó filmje.

A bélrákosok ügyét képviselő angol szervezet elnöke köszönetet mondott a színésznőnek, hogy nyilvánosan beszélt betegségéről, mert szerinte csak így lehet felhívni az emberek és a döntéshozók figyelmét az állapotok javítására.

Kiemelt kép: AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik