Ahogy azt mi is megírtuk, az új Nemzeti Alaptantervben egy szó sem esik a Nobel-díjas Kertész Imréről, és kimaradt belőle Ottlik Géza is.
„Egyáltalán nem képviselteti magát a kortárs irodalom, ott van viszont a kötelező olvasmányok között a hungarista szimpatizáns és vitatott életművel rendelkező Wass Albert és az életében rendkívül népszerű, de ma már nem túl jelentős szerzőnek tartott Herczeg Ferenc – utóbbi egyenesen olyan súlyú író lett az új NAT-ban, mint Arany, Kosztolányi vagy Mikszáth, kötelező életművel, regénnyel. Vagyis a szélsőjobboldali irodalomtörténész, a tanterv előkészítésében is részt vevő Takaró Mihály keze nyomát is magán viselő tanterv tényleg visszatér a Horthy-korszak irodalomoktatásához, mely mind az alapelvekben, mind pedig az itt szereplő szerzőkön is meglátszik”
– áll az összefoglaló cikkünkben.
Az Index megkérdezte Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját, hogy mit gondol a változásokról.
Ha Herczeg Ferenc kortársai lennénk, akkor föl sem merülne a kérdés, hogy kell-e őt tanítani, vagy sem – korának legnépszerűbb írója volt, „írófejedelem”. Néhány évtizeddel később sokan vitatják, hogy helye lenne egy alaptantervben. És most nem a politikai megbélyegzésre gondolok, hanem úgymond „esztétikai alapon”, vagy mit is olvastam. Szóval kortárs írót tanítani necces, kell egy időtáv, ami alatt kiderül, ki volt korának gyermeke, és ki tud hatni a mai kocsmán túl is
– és hozzátette, hogy ettől még kell a kortársakkal foglalkozni.
Demeter azt is elmondta, hogy Kertész Imrét kötelezővé tenné, de a Sorstalanság mellett az interjúit is, bár szerinte akkor a balliberális oldal szorgalmazná, hogy az írót vegyék ki a tanrendből. „Ha következetesek lennének, és a kommunizmussal szimpatizáló írók ellen is tiltakoznának azok, akik Wass vagy Nyirő ellen tiltakoznak, akkor látnám értelmét. Így viszont csak politikát csinálnak, amit ugyan lehet, de ne nevezzék szakmai álláspontnak. Mert ha összecsúsztatják a szakmaiságot a politikai álláspontjukkal, akkor milyen jogon követelik a politika szakmán kívül tartását?” – zárta Demeter a gondolatait.
Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton