Kultúra

Harmincmilliónyi műtárgyat lopott el a volt főmuzeológus, bagóért adta tovább

Kisebb halom műtárgyat lopott haza egy év alatt – 2016 és 2017 között – a Magyar Nemzeti Múzeum egykori főmuzeológusa, miközben az intézmény épp az ő gondjaira volt bízva – írj az ugyeszseg.hu. Ezek többsége metszet, egészen pontosan 73 darab, ami mellett 56 festmény és húsz kisplasztika is a férfi otthonába, onnan pedig egy hetedik kerületi régiségkereskedőhöz vándorolt, éspedig nem túl nagy összegekért, mert a vádirat szerint nagyjából hárommillió forintot keresett az eladásokkal. Pedig az ellopott műtárgyak – többségükben XX. századi alkotók művei, néhány XVIII. és XIX. századi rézkarccal és litográfiával – összértéke a harmincmillió forintot is elérheti.

Az ellopott műtárgyak azóta előkerültek, a rendőrség lefoglalta azokat, csak egy kisplasztika nem lett meg, a többi visszakerült a múzeum gyűjteményébe. A muzeológus beismerte tettét, a bíróság pedig bűnösnek találta, így a hatvannégy éves férfi első fokon két év felfüggesztett börtönbüntetést és kétszázötvenezer forint pénzbüntetést kapott, valamint két és félmillió forint vagyonelkobzásra is ítélték. Az ítélet nem jogerős.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Ajánlott videó

Olvasói sztorik