Kultúra

Lackfi János versben üzent a verse miatt háborgó szülőknek

Lackfi János azért írta meg az Értetlen szülők dala című versét, miután heves támadások érték a Facebookon az egyik gyerekverse miatt. Az általános iskola negyedik osztályosainak szóló tankönyvben található, A fiúk dala című versét azért kifogásolta több szülő is, mert az szerintük a nők elleni erőszakra ösztönzi a gyerekeket. Így szól a két kifogásolt bekezdés:

Az összes lány dilis,
azt, hogy miről susog,
hiába is vered,
nem mondja meg: titok.

[…]

Mind nyelvet nyújtogat,
s ha felrúgod ezért,
bőg és árulkodik:
még te kapsz büntetést.

A költő erre reagált az alábbi verssel, mely azzal kezdődik, hogy

Amikor mi kicsik voltunk,
szépen, illedelmesen
mosolyogtunk a lányokra,
nem bunyózott senki sem.

és kifejti benne azt a véleményét, hogy szerinte a gyerekek nem versek miatt szoktak verekedni.

Az Nlc.hu meg is kereste Lackfit, aki így magyarázta a vers koncepcióját:

Ez a két vers, A fiúk dala és A lányok dala a népi fiúcsúfolók-lánycsúfolók hagyományát folytatja mai változatban. A hajdani lányok és fiúk is csípős beszólásokkal üzengettek egymásnak. Ez a mai iskolákban is így megy. Több száz suliban jártam, a mai kislányok és kisfiúk pontosan veszik az adást, hogy ez a görbetükör-szerű vers azt mutatja, mit szoktak csinálni egymással, és nem azt, hogy mit kell.

A költő szerint általában akkor érik támadások, ha a szülők évente egyszer belenéznek a gyerekeik tankönyveibe, és alapjában véve hálás, amiért versekről folyik a vita:

Mindenképpen hálás vagyok a háborgó szülőknek a szenvedélyért. Ez mutatja, hogy a mai vers igenis kelthet indulatokat. Vagyis él és hat. Az irodalom halála nem a gyűlölet, hanem az unalom. Mennyi jó könyv porosodik tisztes polcokon! A kommentlavinában is sokan hivatkoznak Jókaira vagy Aranyra, míg a stílusukon látszik, hogy valószínűleg sosem olvasták egyiket sem.

Lackfi azt is elmondta, azoknak, akik szerint ő maga nem foglalkozik a bántalmazás témájával a műveiben, ajánlja figyelmükbe a munkásságát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik