Kultúra

A Macskák csúnyát bukott, de a Star Wars tarol a mozikban

Hetvenkétmillió dolláros jegybevételre tett szert a hét végén a Star Wars: Skywalker kora az észak-amerikai mozikban, az ötnapos karácsonyi ünnepek alatt a Disney új-filmje 136 millió dollárt zsebelt be iparági becslések szerint. Ezzel Észak-Amerikában már 361 millió dollárt forgalmazott a bemutatása óta eltelt alig két hétben, globális bevétele pedig már elérte a 725 millió dollárt.

Ugyan a harmadik Star Wars trilógia záró mozija nyitóhétvégéjén 20 százalékkal elmaradt a két előző filmtől, a 2015-ben bemutatott Az ébredő Erőtől, valamint a 2017-es Az utolsó Jediktől, mostanra már szinte utolérte azokat, és hamarosan túl fogja szárnyalni az egymilliárd dolláros jegybevételt, ami jól jelzi a Disney páratlan uralmát a 2019-es kasszasikerlistán. Ez lehet idén a stúdió hetedik filmje, amely átlépi a egymilliárd dolláros jegyeladást.

Van egy jó hírünk: vége a Star Warsnak
Legalábbis egy időre. A Skywalker korától mindenki pont azt kapja majd, amit várt. Kritika.

A Sony két karácsonyi sikert is elkönyvelhet: a Jumanji – A következő szint című családi kalandfilmje az ötnapos ünnep alatt 59 millió dollárral növelte jegyeladásait, és a kasszasikerlista második helyén maradt. A hazai forgalmazásban már elérte a 175,7 millió dollárt (52 milliárd forint). Greta Gerwig Kisasszonyok című filmjére 29 millió dollárért (8,5 milliárd forint) váltottak jegyet a nézők, amivel a film a toplista harmadik helyére került.

A tíz napja bemutatott Macskák című musical a kilencedik helyre esett vissza, mivel csak 8,7 millió dollárt )kb. 2,5 milliárd forint) forgalmazott a hosszú hétvégén. Andrew Lloyd Webber musicaljének Tom Hopper rendezte filmadaptációjára eddig csupán 17 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban, és globálisan is csak 100 millió dollárt hozott.

(MTI)

Kiemelt kép: LUCASFILM – BAD ROBOT – WALT DIS / COLLECTION CHRISTOPHEL

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik